A régi tetők helyett

Egyre fogy a magyarság az anyaország határain túl: a megmaradáshoz új intézkedésekre van szükség. A felvidéki magyar reformátusok egyelőre meg tudták tartani összes iskolájukat, Erdélyben összevonásokra készülnek, míg Kárpátalján a pusztító jégvihar okozta károkat hozzák helyre – hangzott el a Generális Konvent felvidéki ülésén.

A felvidéki és erdélyi magyarság helyzetéről, valamint a kárpátaljai jégvihar okozta károkról és a segítségnyújtás lehetőségeiről kérdeztük Fazekas László, Kató Béla és Zán Fábián Sándor református püspököket a Generális Konvent kassai ülésén. A Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete július 4-6. között ülésezett a felvidéki városban. A Generális Konvent évente tanácskozik, alkotó tagjai a Kárpát-medencei református egyházkerületek püspökei és főgondnokai, valamint az egyházmegyék esperesei és gondnokai.

Megerősíteni az összetartozást
A házigazda Fazekas László felvidéki püspök úgy fogalmazott az ülés után: megerősítő számukra, hogy a Generális Konvent 2010 után ezúttal Kassán ülésezett.
– Fontos számunkra, hogy tudatosíthatjuk magunkban és mindenkiben, mi is itt vagyunk, itt élünk és nem akarjuk feladni identitásunkat. 2004-ben, illetve 2009-ben a Magyar Református Egyház megalakulásával fontos lépést tettünk afelé, hogy megerősítsük összetartozásunkat. Ebből nem szeretnénk veszíteni, mi is elfogadunk másokat, és kérjük, hogy mások is fogadjanak el minket – fogalmazott. A felvidéki református püspök az Európa Rádiónak adott interjúban reményének adott hangot, hogy megmarad az Európai Unió közössége. – A közösség számunkra nagyon sok mindenben szabadságot és szabad utat jelent. Ráadásul Szlovákiában elindult egy folyamat, amely mérsékeltebb irányba mutat, jóllehet továbbra is érvényben vannak még olyan törvények, amelyek hátrányosan érinthetik a magyarságot. Hála Istennek azonban például a 2013-as iskolai törvény sem valósult meg teljesen, így megtarthattuk az összes iskolánkat, sőt új osztályokat is indíthattunk.

Erősíteni és átcsoportosítani
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elsőként a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyéről szólt. A református egyház kollégiumát továbbra sem szolgáltatja vissza a román állam. – Másfél hónappal ezelőtt a restitúciós bizottság ismét elutasította a visszaszolgáltatást – mondta az egyházvezető. – A bűnügyi per lezárultával ezúttal polgári peres eljárást indítunk, így követeljük vissza a tulajdonunkat. Elképzelhető, hogy hosszú évekig elhúzódik a per, de amíg folyik egy eljárás, addig a kérdés mindig életben van tartva.
Az erdélyi reformátusság helyzetéről a püspök azt mondta: begyűrűzött az elvándorlás, amivel kénytelenek szembenézni. – 1990 óta elveszett a református egyház egyharmada. Egyre kevesebb a gyerek, a román állami törvények szerint pedig egy bizonyos létszám alatt nem lehet iskolákat, óvodákat működtetni. Nagy kérdés, hogyan tudunk majd átcsoportosítani. Egyházi szempontból sem tartható tovább a jelenlegi struktúra. Az erdélyi egyházkerület 505 anyaegyházközségében 536 lelkipásztor szolgál. Ez azonban 1150 települést, és óriási területet jelent. 84 városi gyülekezetünkben nagyjából 100, míg vidéken 400 lelkipásztor szolgál. A vidéki népesség fogyása miatt 2-3 kis gyülekezetnek a jövőben csak egy lelkésze lesz, míg a nagyvárosokban meg kell szervezni a missziót.

Ne feledkezzünk meg egymásról!
Kárpátalja 37 településén hétezer lakóházban okozott kárt a jégvihar június végén. Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke azt mondta, hogy a jégkár Ugocsa megye három gyülekezetét érintette a legsúlyosabban: 7 ezer családi ház teteje ment tönkre, a jég után lezúduló eső pedig eláztatta a házakban lévő ingóságokat, és sok helyen elektromos zárlatot is okozott. – Akik Istent szeretik, minden a javukra van. Talán azért jött ez a nagy vihar, hogy ne feledkezzünk meg egymásról, ne bízzuk el magunkat, és jegyezzük meg, hogy a közösség és annak megtartó ereje a legfontosabb. A bajban nem tudunk meglenni egymás nélkül. A súlyos károkat szenvedett egyházmegye javára azonnal gyűjtést kezdtünk. Fontos, hogy mielőbb lefóliázzuk a háztetőket, hiszen sok egyedülálló idős, valamint apa nélküli családokban nevelkedő gyerekek háza is sérült, segíteni kell rajtuk. Hiszem, hogy ebből a helyzetből is kilábalunk, és a régi tetők helyett újak lesznek. Meg kell tanulnunk, hogy az istenkedő ember mégsem Isten, jobban teszi, ha imádkozik, könyörög és odafigyel embertársára.

A Generális Konvent kéri a reformátusokat, hogy segítsenek a nyári viharkárokat szenvedett gyülekezeteknek Kárpátalján, Erdélyben és Kelet-Magyarországon, egyben köszönik az eddig támogatásokat is.

Riporter: Sike Gábor
Szerkesztette: Fekete Zsuzsa
Fotó: reformatus.hu/Asszonyi Eszter

A viharkárok felszámolására szánt adományát a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül is eljuttathatja. • Számlaszám: 10702019-85008898- 51100005 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntesse fel: „jégkár”!
• 1358-as adományvonal hívásával. Egy telefonhívás 250 Forint támogatást jelent.
• Online adományozással: www.jobbadni.hu oldalon.

A Generális Konventről a reformatus.hu beszámolóját itt olvashatják.

A Generális Konvent zárónyilatkozatát az alábbiakban közöljük.

A Magyar Református Egyház Generális Konventje Isten iránti hálával tesz tanúságot, hogy az Egyház Ura kegyelmesen utat nyitott számunkra a találkozásra, közösségépítésre és a közös hitben való épülésre.

Hálával tesszük ezt, mint akik még élénken és fájdalmasan emlékezünk országaink elszigeteltségére, az egyházak elnyomására, a keresztyén hit megvetésére. Fájlaljuk, ha a mai Európában a politikai és gazdasági közösség ereje és értelme gyengülni látszik, és sokak gondolatában inkább az egymástól való eltávolodás uralkodik a közösség ihlető ereje helyett. Látva a világ sok országában folyó keresztyénüldözéseket, ezúton is imádságra hívjuk minden keresztyén testvérünket a hátratételt szenvedő testvéreinkért, hogy a Szentháromság Isten óvja meg a Krisztus nevét megvallók életét.

Látva Európában is a keresztyén értékektől való elfordulást, a közös életet megalapozó hagyományok kiüresítését, arra hívjuk a Kárpát-medence keresztyén közösségeit, országaink és Európa felelős döntéshozóit, hogy szégyenkezés nélkül legyenek a jó és helyes élet munkálói és megszilárdítói.

Így készülünk 2017-ben a reformáció 500 éves évfordulójának megünneplésére.

A Generális Konvent felhívja az összes református gyülekezetet, hogy a reformációi jubileum a hálás megemlékezés mellett legyen az evangélium hirdetésének, a nemzet evangelizációjának alkalma is. Örülünk, hogy evangélikus testvéreinkkel közös zsinatot tarthatunk majd a jubileumi évben.

Hálával emlékezünk majd a református egyház életének döntő mozzanatára is, a II. Helvét Hitvallás elfogadásának 450. évfordulójára. Ezt fogjuk megünnepelni jövő nyáron Debrecenben, és erre tekintve készült el jubiláló hitvallásunk új fordítása.

Ebben az esztendőben ünnepeljük 1956 dicsőséges forradalmának 60. évfordulóját. A Magyarországi Református Egyház 2016. október 14-én emlékzsinatot tart, amelyen együtt emlékezünk meg a szabadság e nagy küzdelméről. Kérjük részegyházainkat, de különösen a gyülekezeteket, hogy emlékezzenek meg azokról a lelkipásztorokról, presbiterekről, egyháztagokról, akik a forradalom leverése után hátratételt, börtönbüntetést szenvedtek, sőt életüket adták az igaz ügyért.

A Generális Konvent továbbra is imádságában hordozza az Erdélyi Református Egyházkerület küzdelmét a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumért, amelynek igazságtalan elvételét súlyos és orvosolandó sérelemnek tartjuk.

Testvéri szeretettel gondolunk a tisztújítás előtt álló részegyházainkra, imádkozunk érettük, hogy békességben és jó rendben vigyék végbe a választási folyamatokat.

Felajánljuk segítségünket a nyári viharkárokat szenvedett gyülekezeteknek Kárpátalján, Erdélyben és Kelet-Magyarországon. Köszönjük az eddigi támogatásokat, és buzdítunk mindenkit az önfeláldozásra és segítségnyújtásra.

A Generális Konvent hálás szívvel mond köszönetet a Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak, hogy itt, Kassán lehettünk együtt, annak az egyháznak a közösségében, ahol magyar és szlovák nyelven hirdetik az evangéliumot és dicsőítik Istent. Hitünk és küldetésünk arra szolgál, hogy őrizzük meg békességben kinek-kinek arra való lehetőségét és jogát, hogy anyanyelvén szólva, szíve teljességéből éljen Teremtő és Megváltó Istenének. Hassa át egész életünket a mi Megváltónk és hűséges kezesünk buzdítása, harcainkban vigaszul, örömeinkben örök életre tekintő bizonyságul: „Elég néked az én kegyelmem!" (2Korinthus 12,9).

Kassa, 2016. július 6.