Engedély nélkül

Lelki otthon, amely a csodával határos módon épült fel és csodák színhelyévé vált. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza. Ebből az alkalomból beszélgettünk Varga László református lelkipásztorral, a ház megálmodójával.

Varga László azt mondja, hogy számos csodált megélt lelkipásztori szolgálata alatt, de ha „rangsorolni" lehetne őket, az Emmaus-ház megépítése élete legnagyobb csodája. – 1976-ban kerültem Kecskemétre. Hamar megkezdtem az ifjúsági munkát, sok gyerek járt a gyülekezetbe. Azt tapasztaltuk, hogy egy-egy közös kirándulás vagy nyaralás a gyerekekkel sokkal hatékonyabb lehet, mint a hittanóra. Sokáig Agárdra vittük nyaralni a kecskeméti ifjúságot Szűcs András lászlófalvai lelkész hétvégi házába, de szerettek volna más gyülekezetek is ott pihenni. Így felvetődött, hogy jó lenne egy saját ifjúsági ház, ahol nyugodtan nyaralhatnak, zajonghatnak a gyerekek, senkit nem zavarnak. A tervünkkel azonban több probléma is akadt: nem volt sem pénzünk, sem engedélyünk az építkezésre – emlékezik vissza Varga László.

Eszükbe se jusson!
A kommunizmus időszakában az egyházak csak az Állami Egyházügyi Hivatal jóváhagyásával vásárolhattak telket. Az egyházügyi titkár azonban visszautasította a kecskemétieket azzal az egyszerű indokkal, hogy még csak eszükbe se jusson ilyesmi!– Mi a tiltás ellenére is elszántak voltunk – folytatja a lelkipásztor. – Imádkoztunk a feleségemmel és a többi lelkésszel – Fodor Ferenc, Hegedűs Béla, Pintér Gyula, Horváth Zsuzsa –, akik szívükön viselték az ügyet, hogy segítsen az Úristen, hadd lehessen egy tanyánk Kecskemét környékén! A város és a Tisza közé álmodtuk meg a házat. Rövidesen kinéztünk egy eladó tanyát a vasúthoz közel, de távol a város zajától, egy akácerdő közepén. Az egyházügyi titkár viszont ismét elutasított azzal, hogy nem adnak engedélyt a tanya megvételére. Eszembe jutott azonban egy szabályozás, amely szerint ha az egyház eladott egy ingatlant, ugyanolyan értékben vásárolhatott is. Az Úristen ismét a segítségünkre sietett. A városházán ismertem a tervosztály vezetőjét, akinek megemlítettem a problémánkat. Mivel akkoriban volt egy lelkészi javadalmi szőlőnk Kecskemét határában, kértem, hogy sajátítsa ki az állam azt a területet, és cserébe megkaphatnánk a jogot, hogy megvehessük a kiszemelt tanyát. A városházán bele is mentek a dologba, mert éppen jól jött nekik az a terület egy autós tanpálya megépítéséhez. Így lett egy kis pénzünk is, és jogunk, hogy cserébe vásároljunk. Csakhogy mindeközben eltelt egy év, és féltünk, hogy már rég eladták a tanyát. Elmentünk a feleségemmel Nyárlőrincre, még mindig ugyanaz az asszony lakott ott, de azt mondta, hogy éppen elkelt a tanya, másnap írják alá a csereszerződést. Egy panellakást kap helyette, bár az nem igazán tetszett neki. Mondtam neki, hogy mi készpénzben tudunk fizetni, így inkább minket választott és végül nekünk adta el az ingatlant. Az egyházügyi titkár azonban ismét elutasított minket, de fölküldte a papírjainkat Budapestre, ahonnan szintén nemleges választ kaptunk. Ekkor részletesen megírtam a hatóságnak, hogyan történt a javadalmi szőlő eladása és a tanya vétele és kértem a hatósági hozzájárulást. Kitartásunk sikerrel járt: negyedszerre megkaptuk az engedélyt.

Az öt boríték
A hatályos törvények szerint a tanyákat nem lehetett bővíteni, és a telekre sem lehetett építeni, ezért a kecskemétiek úgy döntöttek, hogy kipofozzák a tanyaépületet, és berendezik ifjúsági háznak.
– Közben Svájcból jött egy barátom, az aargaui kantonális egyház pénzügyi vezetője, akinek korábban meséltem arról, hogy renoválnánk a tanyát. Vacsora közben egyszer csak elém tesz egy papírt, és azt mondja, hogy írjam alá. Aztán elővett még egy, és még egy és még egy papírt. Összesen öt svájci gyülekezet adakozott, hogy felújíthassuk a házat. Tizenkétezer svájci frankot küldtek nekünk.

A ház sehol
A pénz tehát összegyűlt a renoválásra, de még ezután sem ment minden simán.
– Kiment az építőcsapatunk Horváth István vezetésével a tanyára, de hamar jött a telefon, hogy nagy baj van. Nem lehet a padlást beépíteni, mert nincs a háznak alapja, semmit nem lehet vele kezdeni, csak lebontani. Mondtam a brigádnak a telefonban, nehogy lebontsák az épületet, majd délután kimegyek és megnézzük, hogy mit tehetünk. Sosem felejtem el, egy temetés után érkeztem ki Nyárlőrincre, hát látom, hogy a ház nincs sehol! A szomszédban ugyanis dolgozott egy dózer, a munkások pedig gyorsan ledózeroltatták a vert falból készült házat. Olyan ideges lettem, mint talán soha. Kiabáltam szegény Pistával, de nem volt mit tenni, már nem állt a ház, így hát megint imádkoztunk, hogy az Emmaus-ház megvalósulhasson.

A felelősség
Varga László azt mondja, hogy „bevállalta" a ház megépítését a tanyán, bár erre nem volt engedélye. Lelkésztársa azt mondta, hogy tudni sem akar az ügyről, így egyedül viselte a felelősséget.
– Eljutottunk addig, hogy a ház már tető alá került, a külső vakolat és a festés volt hátra, amikor Tóth Károly püspök eljött egy másik ügyben a presbitériumhoz 1985 őszén. A megbeszélés egyik szünetében megkérdezte tőlem, hogy „mi van azzal a tanyával, amivel engem mindig piszkál az egyházügyi hivatal?". Gondoltam, hogy itt a végem, mert igen szigorú volt a püspök hangja. Elővettem a terveket, és elmondtam neki mindent elejétől a végéig. A püspök végignézte a terveket és azt mondta: „csináld meg, innentől a felelősség az enyém". Ez a mondat volt nekem attól fogva az építési engedély és minden egyben. Mivel az építkezés addig szinte titokban folyt, a gondnok és a presbiterek már azt suttogták a gyülekezetben, hogy Varga Laci üdülőt épít magának a Tisza-parton. A püspök azonban eloszlatta a kételyeket, és azt mondta a gondnoknak: „nagyon örülök, hogy ifjúsági házat építenek, sok sikert hozzá, legyen rajta az Isten áldása". Életem egyik legboldogabb napja volt ez.

A címlapfotó
Varga László a hétvégére kihívta a presbitériumot a tanyára. Nem is sejtette, hogy közben a számvizsgáló bizottság elnöke, T. Nagy Antal összeírt 14 pontot, amire felelnie kellett a tanyavásárlással és a házépítéssel kapcsolatban.
– T. Nagy Anti bácsi is azt hitte, hogy költöm az egyház pénzét. De amint kijöttek a tanyára és ott körbenéztek, Anti bácsi csak annyit mondott, hogy „testvérek, énekeljük el a 90. zsoltárt!". Én pedig ott sírtam, és Anti bácsinak nemhogy 14 kérdése nem volt, hanem egyetlenegy sem, sőt azontúl ő lett az Emmaus-ház egyik legnagyobb támogatója. 1986. május 11-én délután felavattuk a házat, a következő héten a Reformátusok Lapja címoldalán az a fotó szerepelt, amin a püspök átvágja a nemzeti színű szalagot az Emmaus-házon.

Azóta sem kérdezték
A hatóságok azonban nem örültek annyira, mint a reformátusok, a tanács az engedély nélküli építkezés miatt magas bírsággal, sőt azzal fenyegetett, hogy el kell bontani az épületet.
– Hála Istennek ismét jött a segítség, mert jól ismertem a megyei tanács építési osztályának vezetőjét, aki csak annyit mondott: menj haza nyugodtan, rendezem az ügyet. Úgy is lett. Azóta sem kérdezte senki, hogyan épülhetett fel állami engedély nélkül a ház. Az Emmaus-ház 42 fő befogadására épült, de hamarosan kicsinek bizonyult, így további két épület megépítése követte, amelyekre már volt engedély is, így az első ház is „legalizálódott". – Számos ifjúsági hét, tábor és konferencia színhelye volt az Emmaus. Volt olyan év, amikor tízezren is megfordultak nálunk, ilyen sokan hallgatták Isten igéjét.

Küldetése van
A Kecskeméttől 15 km-re fekvő lelki ház az Emmaus nevet kapta, hiszen – mint Varga László mondja – küldetése van. A feltámadás után Jézus Emmausba tartott, és a félelemmel teli tanítványok bizonyosságot szerezhettek a feltámadásáról. Mi is azt szerettük volna, hogy akik a városból fáradtan, szomorúan mennek oda, találkozhassanak Jézussal, és vele megújulva, örömmel térhessenek haza.

Az Úristen építette
Varga László arról beszél, csak az a kívánsága, hogy hosszú évekig tölthesse még be küldetését a ház. – Mindennapi imádságom, hogy az Úristen áldja meg ezt a házat. Amikor hosszú évek elteltével le volt robbanva a ház, egyszer egy presbiteri gyűlésen valaki azt mondta, hogy sokat kellene rá költeni, inkább adják el. A hír nagyon mélyen érintett. Az nem lehet, hogy eladják! Ezt a házat nem Varga László, hanem az Úristen építette, az Ő ajándéka, és számtalan csoda történt ott. Isten lelke munkálkodik benne.

Fekete Zsuzsa

Az Emmaus-házról szóló – Somogyi Péterrel – készült interjúnkat erre a linkre kattintva olvashatják. A különbség: ég és föld