Nem neked kell meghatódni

Gyönyörű templom, kiváló zene, felemelő pillanatok. A Kálvin téri református templomba is ellátogattunk a Református Zenei Fesztiválon.

A Református Zenei Fesztivál szervezői tizennégy éve azon fáradoznak, hogy a rendezvény szellemiségével, kezdeményezéseivel az egyház megújulhasson, erősödhessen az Istenbe vetett hitünk és a Kárpát-medencei magyar közösség. Bódiss Tamás karnagy, a Kálvin téri református gyülekezet zenei vezetője, kántora évek óta részt vesz a háromnapos rendezvény egyházzenei programjának gondozásában. A Kálvin téri református templomban kértük rövid interjúra.

Nyitott templom a Kálvin téren, ez a címe annak a programsorozatnak, amely közben beszélgetünk. Egy több ezres tömeget vonzó zenei fesztiválon hogyan lehet kiválogatni, hogy mit mutatnak meg szívesen a közönségnek?

Elsősorban a három évvel ezelőtt gyönyörűen megújult templomunkat említeném. A zenei fesztivál alkalmat ad arra, hogy azok is megcsodálhassák templomunkat, akik korábban sosem jártak itt, vagy máshová járnak istentiszteleti alkalmakra. Emlékszem, hogy tíz évvel ezelőtt még csak az oldalbejáraton keresztül lehetett belépni a templomba, és a benti terület egy része is fel volt állványozva. Ma azonban régi fényében tündököl az épület, és nemcsak a templom, hanem az orgonánk is megújult. A nemzetközi hírnévre szert tett hangszerünket is örömmel mutatjuk meg a közönségnek. Szinte egész nap játszanak az orgonán a művészek. Református orgonistáink mindegyike hozza a maga színét, egyéniségét a fesztiválra. A zenei fesztivál egyházzenei gondozójaként nagyon hálás vagyok, hogy egyre több embernek adhatunk ízelítőt az egyházzene klasszikus értékeiből is.

Nagy a jövés-menés a templomban és a környékén. Kik látogatnak ide ilyenkor?

A fesztiválra a határon túlról és az egész országból érkeznek hozzánk, de jönnek turisták is, akik itt tartózkodnak Budapesten ebben az időpontban. A Kálvin téri templom Budapest egyetlen olyan református temploma, amely központi területen, a belvárosban helyezkedik el, és közvetlenül közterületre nyílik. Nagy lehetőség rejlik ebben, az idegenforgalom egyik célpontja is lehetne a jövőben, de ehhez egyelőre nincsenek meg a feltételek, így az istentiszteleti időpontokon kívül csak a fesztiválok, koncertek idején vannak nyitva a templomunk kapui.

A 14. Református Zenei Fesztivált éppen a reformáció 500. évfordulóján rendezik meg. Hordozza-e az évforduló jegyeit valamilyen módon a rendezvény?

A zenei fesztivál minden egyes esztendőben a reformációt képviseli akkor is, ha nem köthető ilyen jeles dátumhoz, mint a mostani. Természetesen fejlődünk, és mindig vannak apró változtatások. Néhány nappal ezelőtt a mennybemenetel ünnepét is kórusénekkel ünnepeltük a Kálvin téren, dalaink a reformáció korától a 21. századig átfogták a zeneirodalmat.

Ön meghatározó szereplője a zenei fesztiváloknak. Miben látja a rendezvény jelentőségét? Mi ad évről évre inspirációt?

Itt mindig előrukkolhatunk valami új, időszerű elemmel, például az új énekeskönyv dalaival. A pénteki késő esti zenés áhítaton az új énekeskönyv előkészítő füzetéből énekeltünk két éneket. Azt szerettük volna, hogy megismerje ezeket az énekeket a közönség. A fogadtatás kifejezetten pozitív volt. A  Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén is elhangoztak az új énekeskönyvből dalok, és szívből remélem, hogy elfogadják, befogadják majd ezeket a gyülekezetek. A fesztivál kiváló alkalom arra is, hogy találkozzunk azokkal, akik határon innen és túl zenei munkát végeznek. A személyes találkozások, a beszélgetések a zenészekkel, a kórusokkal, a karnagyokkal mindnyájunknak építők és hasznosak.

Gondolom, hogy önnek sok munkával és szervezéssel is jár a fesztivál, de bizonyára vannak olyan magasztos pillanatok, ami miatt megéri a sok fáradozás.

Folyamatosan keresem az énekek helyét, hiszen az énekek mindegyike betölt valamilyen szerepet a liturgiában. Nagyon megható pillanatokat éltem át, amikor péntek este, a fáklyás felvonulás végén több száz ember vonult be folyamatosan a templomba, és énekelték, hogy „ím, béjöttünk nagy örömben, felséges Isten”. Ez a rész éppen akkor hangzott el, amikor fokozatosan megtelt a templom, majd amikor mindenki bent volt, több százan énekeltük egyszerre, hogy „itt van Isten köztünk”. Egészen különleges színt hozott ez az ének, csak úgy zengett a templom.

Mi történik ilyenkor? Elcsuklik az ember hangja, vagy még lelkesebben énekel?

Az előadók úgy tartják, hogy „nem neked kell meghatódni, hanem a közönségnek”. Ez rám is érvényes.

Fekete Zsuzsa
Képek: Füle Tamás

Az interjú a 14. Református Zenei Fesztiválon készült Budapesten, a Kálvin téri református templomban. A Parókia portálon a nyár folyamán számos cikket olvashatnak majd, melyeket stábunk a fesztiválon készített.

Kapcsolódó írásaink:
Ugyanazt énekelni magyarul