Zenei hitvallásaink

A reformáció ötszáz éves jubileumához kapcsolódva Magyarország kisebb városaiba is eljut az a koncertsorozat, ahol protestáns zenei kincsek között válogathat a közönség. A hétvégén pedig a Pesti Vigadóba érkezik a Kárpát-medencei magyarok zenéje.

Böszörményi Gergelyt, a két zenei esemény főszervezőjét kérdeztük.

A Zenei hitvallásaink sorozatban református zsoltárokat és dicséreteket hallhatnak kiváló művészek előadásában. A koncertsorozat, amely szeptember elején indult és november végéig tart az ökumené jegyében valósul meg, hiszen református, katolikus és evangélikus zeneszerzők művei csendülnek fel – mondta a főszervező.
– Az orgona- és kamarazene a reformáció fényében című műsor, amelyben Szotyori Nagy Gábor is közreműködik, bepillantást enged a protestáns egyházi és műzene évszázadaiba a barokk kortól egészen napjainkig. Az előadáson természetesen szerepet kap a magyar protestáns egyházzene is. A másik koncert a Párbeszéd gordonkára és orgonára címet viseli, és Virágh András Gábor orgonajátéka teszi teljessé. A párbeszéden nemcsak az emberek egymás közötti kommunikációját érthetjük, hanem a hangszerek párbeszédét, valamint az Isten és az ember közötti párbeszédet is. Tóka Ágoston, valamint az Újpesti Baptista Gyülekezet Kamarakórusa is több koncertet ad. A koncerteken megszólaló orgonát – melyet egykor a stuttgarti Schiedmayer cég készített – az elmúlt évben eredeti állapotra restaurálták. A 150 éves hangszer szállítható, így olyan településekre is eljuthatunk vele, ahol nincs használható állapotú hangszer.

Az improvizáció
Az elhangzó művekről úgy fogalmazott Böszörményi Gergely, hogy számos ismert dallamot játszanak a művészek, amelyre örömmel jár a közönség keze-lába.
– Mindhárom orgonista programjában vannak énekeskönyvi énekek, amiket mindegyik felekezet isme . Mindhárom művész vallja azt is, hogy az improvizáció fontos eleme az egyházzenének. Nemcsak fiatalságukat, hanem nagy tudásukat is bizonyítja, hogy fantasztikus improvizatív játékokat produkálnak.

A főszervező szerint ezekkel a koncertekkel is közelebb lehet hozni a reformáció üzenetét az emberekhez. – Minden koncertsorozatunknak célja, hogy barátságok és ismeretségek szülessenek. Gyakran alakulnak ki komoly hitbéli beszélgetések a résztvevők között, akár világiak, akár az egyházhoz tartoznak. Minden koncertünk ingyenes, és az előadások már felvezetései a jövő évi jubileumnak. A mostani koncertsorozat november 26-án zárul, de jövő tavasszal újrakezdjük – tette hozzá Böszörményi Gergely.

Kárpát-medencei magyarok zenéje
Akik ezen a hétvégén is zenei csemegére vágynak, látogassanak el november 5-én a Pesti Vigadóba délután 5 órától, ahol a Kárpát-medencei magyarok zenéjében gyönyörködhetnek.
– Ez a sorozat még 2001-ben indult, és az a célunk, hogy körbejárjuk a Kárpát-medencét, bemutatva kulturális értékeinket. Bartók és Kodály nyomdokain járva meggyőződéssel mondjuk, hogy a népzenének és a világzenének ott a helye a fényes koncerttermekben. Bár 2002-ben még egyáltalán nem örült a Zeneakadémia vezetősége annak, hogy a kocsmát járó népzenészek az általuk szentnek tartott hely dobogóján zenélnek, ma már a Zeneakadémián is van népzenei tanszék. Fontosnak tartjuk azt a szolgálatot és missziót, melynek eredményeként a Kárpát-medencében élő magyar közösségek és nemzetiségek egymással békében, harmóniában élhetnek – ehhez egymás kultúrájának, hagyományainak és szokásainak megismerése, valamint kulturális kapcsolataink javítása és bővítése elengedhetetlen feltétel. A fellépők minden alkalommal varázslatos hangulatot teremtenek az ötszáz fős teremben. A gálaműsorban nagyjából húsz-húsz percet játszanak a fellépők: a Vujicic együttes és a gyerekek, Pál István Szalonna és a bandája, a Viski bicskások, a Servet népzenekar, valamint a Fölszálott a páva fiataljai: Gombai Franciska, Sándor Zsigmond és ifj.Ürmös Sándor. Az esemény fővédnöke: Herczeg Anita, a köztársasági elnök felesége, az egyházi védnök pedig Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök, a zsinat lelkészi elnöke. 

Fekete Zsuzsa
Fotó: Kalocsai Richárd