Teljes szeretet vagy félelem?

Adventi kontrasztok 3.

Uram, félek, hogy nem lesz helyünk, ahol megszállhatunk ma éjjelre, pedig Máriának már igazán szüksége lenne egy kis pihenésre.” Félhetett József, hogy nem lesz hol lehajtaniuk a fejüket, félhetett Mária, hogy képes lesz-e megszülni gyermekét ilyen körülmények között, féltek a pásztorok az angyaltól, félt Heródes az új riválistól. Mi is sok mindentől félünk ebben az időszakban: félünk, hogy nem leszünk kész, hogy az ünnep nem hoz igazi beteljesedést, félünk a konfliktusoktól, hogy nem tudjuk egymást igazán szeretni. Mennyi félelem kötődik a szeretet ünnepéhez! Miről szólhat ez? Hogyan tapasztalhatjuk meg karácsonykor különösképp is a félelmeinken túl a teljes szeretetet, amiről ez valójában szól?

A félelem az egyik alapérzelmünk. Mindenki gyakran tapasztalja, és adaptív értéke van. Ha nem félnénk bizonyos életveszélyes helyzetekben és emiatt nem kerülnénk el azokat, akkor bizony jóval hamarabb véget érhetne földi életünk. A gond akkor kezdődik, ha olyan helyzetek is intenzív félelmet váltanak ki belőlünk, amelyeknek nem lenne reális oka erre. „A teljes szeretet kiűzi a félelmet" (1János18a). Mit jelent ez? Szűnjenek meg a nehezebb érzéseink? Azt gondolom, itt elsősorban nem a félelemről mint normális helyzetekben fellépő alapérzelemről van szó, hanem arról, amikor az identitásunkat alapozzuk a félelemre, s viselkedésünk mögött ez a tudattalan motiváció.

Ha nincs kellő biztonságunk abban, hogy kik vagyunk, félni kezdünk és másokba kapaszkodunk. Nem merünk szembenézni saját gyengeségeinkkel, így azokat másokra vetítjük és másokban büntetjük. Féltékennyé válunk a másikra, miközben mi kacsintgatunk ki a kapcsolatból. Azt hisszük, hogy a másik haragszik ránk, s védekezni kezdünk, miközben bennünk vannak ki nem mondott ellenérzések, amelyekkel nehéz szembenéznünk. Félünk saját magunktól, félünk, hogy meglátnak annak, akik vagyunk, hogy beigazolódnak rossz előérzeteink és nem fogunk kelleni senkinek, így inkább előre bezárkózunk, elmenekülünk, elrejtőzünk. Önmagunk vállalása helyett védekezünk, támadunk, hárítjuk a felelősséget, játszmázunk. Elvárjuk másoktól, hogy kitalálják minden gondolatunkat, vágyunkat, s vállalják hibáinkért a felelősséget. Azt hisszük, hogy másoktól várhatjuk a kiteljesedést: egy új párkapcsolattól, barátságtól, házasságtól, gyerektől stb. Gyönyörűen visszajön a magyar nyelvben: ha a félelem irányít, fél-emberként kezeljük magunkat, s másoktól várjuk az „egész-szé” válást. Miközben ha önmagamban nem vagyok egész, mással sem válok azzá.

Identitásunk alapjává akkor válik a félelem, ha nem látjuk a teljes igazságot magunkról. És itt kapcsolódik a témához különösképp az advent, a karácsony. Ez lehet a kulcs: Jézus azért született a Földre, hogy az elveszett identitásunkat helyreállítsa. A félelem helyett megmutassa a teljes szeretetben gyökerező életet. Mert úgy szeretett minket Isten, hogy egyszülött Fiát adta értünk, hogy valódi, az ő szeretetén alapuló életünk lehessen. Ha így nézünk magunkra, nem másoktól várjuk a beteljesedést, s képessé válunk a teljes megnyugvásra, szabadságra. Nem nekünk kell felvenni még egy tételt az amúgy is hosszú adventi listánkra – „félelem nélkül, teljes szeretetben” néven, hisz ez nem még egy kényszer, nem még egy feladat. Nem „kell” szeretni, nem „nem szabad” félni, ahol ezek a fogalmak megjelennek, már nem teljes a szeretet. A teljes szeretet mindig teljesen önkéntes és szabadságon alapul. Jézus önként jött el erre a Földre és önként vállalta a halált. Félt a Golgota előtt? Félt hát, könyörgött Atyjához, hogy ha lehetséges, vegyék el tőle ezt a poharat. Természetes, hogy félt. De a motivációja, a küldetése, identitása alapja a teljes szeretet volt. Ő egy az Atyával, biztos abban, hogy teljes szeretettel szereti az Atyja és ő is így szeret minket. Ez vezette a cselekedeteit, ezért volt képes alászállni a poklokra, és ezért támadhatott fel harmadnap. 

A teljes szeretet mindent legyőz. Így a karácsony, Jézus Földre születése és élete legmélyebb motivációinkat és identitásunkat meghatározó valóság lehet. Ha el merjük hinni, amiről ez valóban szól, akkor láthatjuk, hogy Isten hogyan néz ránk, hogyan lát minket – és mi is nézhetünk így magunkra s társainkra. Hisz a teljes szeretet látja saját magát és a másikat is annak, aki valójában és így szereti. A teljes szeretet látta legsötétebb oldalunkat is és így váltott meg, ezért nem csak üres rózsaszín érzelem, hanem az életünk alapja. Ha ez az igazság válik identitásunk gyökerévé, akkor leszünk képesek mind az adventi időszakban, mind az év összes többi napján is félelem helyett a teljes szeretetből fakadó életre.

Záborszky Zsófia