Ahol a szívben van a hit

Családos, sportos, ugyanakkor lelkiekben, imákban gazdag biciklitúrán járták végig a fasori reformátusok a reformáció fontos helyszíneit, így emlékezve a reformátor ősökre.

A fasori református gyülekezet kis csapata Prága és Wittenberg között bringázott mintegy 500 kilométert július elején. A Husz Jánostól Lutherig elnevezésű túra ötletgazdája és főszervezője Szabó Zsolt, a fasori gyülekezet presbitere, (civilben jogász és egyetemi oktató) mesélt portálunknak az elmúlt kilenc napról, amelyet a reformáció 500. évfordulóján tettek meg.
– Isten megáldotta az utunkat, sem hőség, sem eső nem nehezítette a túrát. Az út gondolata 2015 nyarán fogant meg. Nagyon szeretek kerékpározni, és akár hosszabb utakra is szívesen elkerekezek. A cél nem a teljesítmény, sokkal inkább az, hogy szeretek nézelődni, körbejárni a városokat és élvezem a kerékpározás adta végtelen szabadságot. A gyülekezetünktől sem idegen a sport, évek óta szervezünk apa-fia kerékpártúrát, ahol fiainkkal járjuk körül a Velencei-tavat; közben megállunk, focizunk, játszunk, nagyokat beszélgetünk, főzünk, eszünk-iszunk, ezzel is erősítjük a közösséget. A Prága–Wittenberg-túra természetesen egy jóval hosszabb és összetettebb szervezést igénylő utazás volt, de tudtam, hogy jók a feltételek, mert Németországban kiváló minőségű kerékpárutakon haladhatunk, a háttérben két autó biztosításával.

Fizikai és lelki terhelés
Szabó Zsolt gondosan felmérte a terepet az indulás előtt, hiszen néhányan aggodalmuknak adtak hangot, vajon bírja-e majd mindenki a terhelést. – Nyolcéves gyerekek is jöttek velünk, köztük az én fiam is, és igen jól bírták a kerekezést. Egy „előtúrán” is leteszteltük, hogy reális célkitűzés-e a napi hatvan kilométer megtétele. Úgy tapasztaltuk, hogy egy egészséges ember képes óránként 15 kilométert kerékpározni. Persze a fizikai igénybevétel és a lelki terhelés néha feszegette a teljesítőképességünk határait, azonban a túrán gondoskodtunk a folyadékpótlásról, az energiabevitelről, az ételről és a megfelelő pihenésről is.

Mérföldkő
Az utazás költségeinek jelentős részét pályázati pénzből gyűjtötték össze a fasoriak, így nem kellett túlságosan mélyen a zsebbe nyúlni, hogy több mint egy hetet eltölthessenek a reformátorok útján.
– Nagy mérföldkő az életemben ez a biciklitúra. Sikerült az utunk anyagi fedezetét előteremteni, közben pedig komoly feladatot jelentett a logisztika, az útvonal, a szállások, az étkezések megszervezése, de Isten segítségével sikerült. Hatalmas élmény volt minden perce, és mondhatom, hogy valóra vált egy álmom – árulja el a presbiter.

Megtapinthatták
Már az indulást is nagy csinnadratta vette körül, mert Prága főterén éppen a visegrádi országok rendőrségeinek rezes bandái játszottak, így a fasori csapat fesztiválhangulatban szállhatott bringára.
– Összesen harminchatan kerekeztünk harmincnégy kerékpáron, és két autó kísért minket. Velünk bringázott két vak testvérünk, Péter és Szilvia is. Ők úgy tudtak velünk tartani, hogy két testvérünk is jelezte, szívesen vállalják velük a tandemezést, sőt azt is, hogy a felkeléstől a lefekvésig mindenben segítenek nekik. Idegen helyen ugyanis a vak emberek számára még nehezebb az étkezés, a mosdóhasználat, és minden hétköznapi tevékenység. Úgy gondolom, hogy sosem fogják elfeledni, amikor Drezdában megtapinthatták a Frauenkirche márványoszlopait, vagy a wittenbergi várkaput.

Márknak már csak az emléke volt velünk
Különös lelki töltést is kapott a fasori reformátusok biciklitúrája. Többen is gyásszal a szívükben érkeztek az útra, és elvesztett szeretteikre gondoltak, köztük voltak a veronai buszbalesetben elhunyt egyik diák családtagjai.
– Kedves gyülekezeti tagunk, Márk éppen egy éve konfirmált a Fasorban, de sajnos azon a tragikus napon ő is ott volt a veronai buszon. A túrára még édesapjával és öccsével jelentkezett, de ő már nem lehetett velünk. Édesapja és testvére viszont eljöttek, és együtt tekertük végig a több száz kilométert. Az egyik napot Márk emlékének szenteltünk: fekete pólót viseltünk, amelyen a fiú konfirmációi igéje olvasható. Édesapja egy rövid hangfelvételt is hozott magával a konfirmációról, megérintő és felemelő volt együtt emlékezni.

Berlini fal és balatoni nyár
A túra sok szép történettel gazdagította a gyülekezeti tagokat, a németek pedig hatalmas vendégszeretetről tettek tanúbizonyságot. Szabó Zsolt korábban több német város polgármesterét is megkereste levélben, segítséget kérve az úthoz. A városvezetőknek köszönhetően több helyen vacsorával, ásványvízzel, meleg levessel várták a kis magyar csapatot, de olyan polgármester is akadt, aki nemcsak ételt, hanem idegenvezetőt is adott a bringások mellé.
– A keletnémetek nagyon szeretik a magyarokat, úgy tapasztaltuk, hogy még élénken él bennük a régi balatoni nyaralásaik emléke, a zamatos magyar gyümölcsök íze, a berlini fal leomlása, amelyben nekünk, magyaroknak nagy szerepünk volt.

Napfényt az arcodra
Az út fontos tanulsága az is, hogy meg kell becsülni gyülekezetünket, hiszen Németországban már egyáltalán nem természetes a fasoriakéhoz hasonló, többszáz fős, élő hitű keresztyén közösség.
– Németországban lehetőségünk volt tükröt tartani saját hitünk elé is. Voltak közös áhítatok, amelyeken lelkészünk, Édes Gábor beszélt például a zarándokok énekéről, és úgy láttuk, hogy német testvéreink nagyon meghatódtak. Elárulták nekünk, hogy Németországban elképzelhetetlen, hogy valaki olyan nyíltan beszéljen a saját hitéről, mint ahogyan mi tettük. Náluk már inkább a fejben van a hit, nem a szívben. Königsteinben egy ír áldást is elénekeltünk a német testvéreinkkel közösen. Nagyjából így fordítható: „Azt kívánjuk, hogy találkozzon majd az utunk, és amíg viszontlátjuk egymást, tartson meg az Isten a tenyerén, jó szelet kívánok, napfényt az arcodra és esőt a földedre.”

Fekete Zsuzsa

A képeket a fasori gyülekezet bocsátotta a Parókia portál rendelkezésére.