Furcsa számítások - ki tartozik kinek?

"A 2008-as normatívával kapcsolatban megdöbbentő a kormány tévedése, hiszen eddig azt állították, hogy 366 millió forinttal az egyházak tartoznak az államnak, mostanra viszont kiderült, hogy 899 millióval az állam adós az egyházaknak."

Jövőre ideiglenesen felfüggesztik az 1+1 forint alapú egyházműködési finanszírozási rendszert - tudta meg honlapunk, miután Bajnai Gordon és a kormányzat képviselői a Parlamentben egyeztettek a történelmi egyházak képviselőivel. 
Ez azt jelenti, hogy visszaáll a vatikáni szerződésben meghatározott mérték a 2010-es rendkívüli költségvetési évben: az adózók személyi jövedelemadójának (szja) 0,5 százalékáig egészíti ki a kormány az egyszázalékos felajánlásokat. (Idén az 1+1 százalékos rendszer működött, azaz amennyit az adózó az egyházaknak adható egy százalékból felajánl, ugyannyit kapnak az egyházak a költségvetésből.) - mondta Szollár Domokos. A lépést a kormányszóvivő a nehéz gazdasági helyzettel indokolta. 
Bölcskei Gusztáv, a MRE Zsinatának lelkész elnöke sérelmezte, hogy a találkozó után nem mondhatta el a református egyház álláspontját a tárgyalással kapcsolatban. A püspököt telefonon kérdeztük arról, hogy eredményesnek tartotta - e a kormányfővel folytatott megbeszélést. Bölcskei Gusztáv erre azt válaszolta, hogy Bajnai Gordon megértette kérésüket és kijelölte azt a személyt, aki a jövőben a kormány részéről az egyházi ügyekkel foglalkozik. Eszerint a továbbiakban nem Hiller István kulturális és oktatási miniszterrel, hanem Kiss Péter társadalompolitikai miniszterrel egyeztetnek az egyházak. A püspök elmondta: a 2008-as normatívával kapcsolatban megdöbbentő a kormány tévedése, hiszen eddig azt állították, hogy 366 millió forinttal az egyházak tartoznak az államnak, mostanra viszont kiderült, hogy 899 millióval az állam adós az egyházaknak. 
A teljes egyházfinanszírozási rendszerben csaknem 2,1 milliárd forinttal lesz kevesebb 2010-ben, mint az idén. Ennek döntő része, több mint 1,3 az szja-változásnak tudható be, és mintegy 700 millió forint az egyéb költségvetési, finanszírozási sor - hitoktatás, kistérségi szolgálatok - kompenzálásának csökkentése. 
Hat héten belül újra összeül az egyházfinanszírozási bizottság, amely februárban ülésezett utoljára. 
Az egyeztetésen részt vett Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Tarr Zoltán zsinati tanácsos, Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, Ternyák Csaba egri érsek, Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója. A kormányzat részéről a miniszterelnök mellett Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Kiss Péter társadalompolitikai miniszter, Csepregi András, az OKM egyházi kapcsolatok titkárságának vezetője és Gulyás Kálmán, a szociális tárca szakállamtitkára volt ott. 

Forrás: reformatus.hu