Ismét együtt Munkácsy trilógiája

 2012-ig biztosan együtt marad a három kép Debrecenben

                                                

Református hírlevél július 27 - augusztus 2.

Ismét együtt van Debrecenben Munkácsy híres trilógiája

Megérkezett Kanadából a hiányzó festmény, a Krisztus Pilátus előtt című alkotás. Debrecen megvenné az alkotást, de erre a kanadai szabályozás szerint, csak 2012 után lesz lehetőség.
2012-ig biztosan együtt marad a három kép Debrecenben: a Déry Múzeum tulajdonában lévő Ecce Homo, a Pákh Imre Amerikában élő gyűjtő tulajdonában lévő, de örökös debreceni letétbe helyezett Golgota és a kanadai Hamilton Galéria tulajdonát képező Krisztus Pilátus előtt. Debrecen mindent megtesz annak érdekében, hogy véglegesen a városban maradhasson a teljes trilógia - mondta Kósa Lajos,a város polgármestere. A három kép 2002 és 2007 között volt utoljára együtt, majd 2007 végén visszaszállították a Krisztus Pilátus előtt című festményt Kanadába, ahol feltekert állapotban raktározták. A három képet augusztus 19-től nézhetik meg a látogatók a debreceni Déry Múzeumban.

"Pünkösdváró Európa" - ökumenikus nagytalálkozó a szlovák nyelvtörvényről

Pünkösdváró Európa címmel a szlovákiai államnyelvtörvény kapcsán Kárpát-mendencei ökumenikus nagytalálkozót szerveznek a magyar nyelvért augusztus 30-án Szegeden - jelentette be Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök és Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő pénteken a Tisza-parti városban.
"A szlovákiai államnyelvtörvény elleni tiltakozás számunkra nem politikai, konjunkturális kérdés, még kevésbé opcionális pártügy, hanem erkölcsi kérdés" - mondta a rendezvényről tartott sajtótájékoztatón Tőkés László. Az egyházaknak erkölcsi kötelességük felemelni szavukat az igazságtalanság, a jogfosztás ellen, híveik védelmében, testvéreik érdekében - hangsúlyozta az EP-képviselő, aki kijelentette: anyanyelve használata miatt egy embertársunkat sem sújthatnak anyagi büntetéssel.

Aggodalmát fejezte ki a Szlovákiában elfogadott nyelvtörvény miatt a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület

Értetlenül állunk a szlovákiai törvényhozók határozatával szemben, akik megsértették az európai együttélés szabályait, és az egyik legalapvetőbb jogot, az anyanyelv nyilvános használatát tiporták meg. El nem tudjuk képzelni, hogy ezt a törvényt életbe léptetik - hangsúlyozta Csűri István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület megbízott püspöke. Az egyházkerület tiltakozásával szeretné elérni, hogy visszavonják a már elfogadott nyelvtörvényt. Csűri István megbízott püspök elképzelhetőnek tartja, hogy összefogva a történelmi egyházakkal, akár demonstráljanak is az ügy érdekében. Az egyházkerület által kiadott közlemény szerint elfogadhatatlannak tartják, hogy a 21. században bárhol a világon még vannak, akik a kisebbségben élők jogait figyelmen kívül hagyják.


Már nem a hóhér nevét emlegetik - újra van Kálvin János tér Kassán

A kassai Óváros önkormányzata úgy döntött, hogy átnevezik a Miklós börtön melletti teret, amely újra Kálvin János nevét viselheti.
A református templom melletti teret sokáig csak a Miklós börtön melletti térként emelgették, mivel az egyik középkori épületben börtön és kínzókamra működött, az épületet pedig az egyik hóhér, Miklós után nevezték el. Kálvin János 500. születésnapjától a tér újra a genfi reformátor nevét viseli Kassán.

Minden tizedik résztvevő a határon túlról érkezett a Csillagpontra - fesztivál a szeretet jegyében

Színvonalas kulturális és hitéleti programok, koncertek, nívós előadások – ez jellemezte az idei Csillagpont Református Ifjúsági Találkozót, amelyet a Tolna megyei Fadd-Domboriban rendeztek július 21-25-e között.
A mintegy kétezer-ötszáz résztvevő közül, minden tizedik fiatal a határon túlról érkezett. Nemcsak szórakozni és pihenni jöttek, hiszen minden ötödik résztvevő önkéntesként is kivette a részét a fesztivál szervezéséből – mondta honlapunk érdeklődésére Hámori Ádám főszervező. Az ötnapos fesztiválon több, mint száz program közül válogathattak az érdeklődők. Nemcsak a nagyszínpados (Bolyki Brothers, Kaláka stb.) koncerteknek volt hatalmas sikere. Szívesen vettek részt a fiatalok a kiscsoportos beszélgetéseken, ahol 120 csoportban osztották meg egymással gondolataikat a fesztivál központi témájáról, a bátorságról.

Vastaps a szervezőknek – hosszú percekig ünnepelték az önkénteseket és a rendezőket a Csillagponton

Hosszú percekig tartó vastapssal köszönték meg a fiatalok a Csillagpont szervezőinek és önkénteseinek munkáját Fadd- Domboriban. A záró istentisztelet után Bogárdi Szabó István, a házigazda Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke megköszönte a szervezők és önkéntesek munkáját, akik hónapok óta szabadidejüket és erejüket nem kímélve dolgoztak, hogy a Csillagpont Református Ifjúsági Fesztivál megvalósulhasson. A több száz fős gyülekezet ezután felállva tapsolta és ünnepelte a szervezőket. Két év múlva, 2011-ben ismét lesz Csillagpont, melynek helyszínéről egyelőre nem döntöttek még. A csillapontos "zuhanyhíradóban" két területről: a Dunántúlról és Felvidékről lehetett hallani.

Szeretethíd – önkénteseket toboroz a szeretetszolgálat

Október 3-án rendezi meg a Magyar Református Szeretetszolgálat a Szeretethíd elnevezésű, önkénteseket toborzó programját, melyben segítségnyújtásra hív mindenkit életkortól függetlenül, aki jobbá szeretné tenni környezetét és a benne élők életét. Arra hívjuk a református gyülekezeteket, iskolákat, intézményeket, ifiket, hogy mindenki megtapasztalja az önkéntesség és a segítségnyújtás, valamint a közös munkálkodás örömét. Ha elég erőt és lelkesedést érzel magadban ahhoz, hogy saját egyházmegyédben helyi koordinátorként segítsd a főkoordinátor munkáját, várjuk jelentkezésedet. További információ és jelentkezés:
http://www.jobbadni.hu


További információk: www.reformatus.hu

Magyarországi Református Egyház
Zsinati Hivatal
Kommunikációs Szolgálat