Morcos Lehetne Kálvin...

- közteret neveztek el róla Fehérváron.

Kálvin tér lesz ezentúl a református templom melletti, eddig névtelen terecske. Kálvin születésének 500. évfordulóján a gyülekezet domborművet is avatott.

- Valószínű elamarasztalna Kálvin János, ha látna most minket - mondta az ünnepi pillanatban Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, majd így folytatta: - Morcos lenne, mert mi reformátusok óvatosan bánunk a faragott képekkel, de megbocsátana. Nem neki van ugyanis szüksége rá, hanem nekünk, magyar reformátusoknak.


Az ünnepi szónokok megemlékeztek a szellemiségében máig ható kálvini örökségről, nemzetmegtartó erejéről. Warvasovszky Tihamér polgármester arra intett, hogy a tér hívja fel a figyelmet az erre járók számára azokra az eszmékre és értékekre, amelyeket csak hittel végzett munkával érhetünk el. Brájer Éva, a kulturális bizottság elnöke is kifejezte reményét, hogy a közterületre felkerülő névtábla nem kizárólag tájékozódási pontul szolgál. A fél évezreddel ezelőtt született reformátor a kollektív tudattalan megkerülhetetlen ikonja.

- Észrevétlenül járul hozzá emlékének megőrzéséhez, akinek munkássága hosszú évszázadokon keresztül meghatározza, befolyásolja gondolkodásmódunkat - mondta.

 

Forrás: fmh.hu