Az előző cikkben arról meséltem, hogy milyen utat jártam be a hála útján, és hogy miként tapasztaltam meg a hála valóságát az életemben.

A hálanapló vezetésének egyik legnagyobb tapasztalata számomra az volt, hogy megkérdőjeleződtek a vélekedéseim a hálával és Isten működésével kapcsolatban. Ezért most három személyes példát szeretnék hozni arról, hol értem nyomon a torzításaimat és mindeközben miben változott a szemléletem.

Jákób sem tudta, hogy a nagy menekülés közben Bételnél megpihenve végül Istenhez jutott el. A Bibliában ezúttal Jób történetéhez szeretnék kapcsolódni, akiben szintén nagyot fordult mindaz, amit Istenről és a saját életéről ismertnek hitt és tudni vélt.
 

Első: Hol volt Isten akkor, amikor...?

Hogyan fejeznéd be ezt a mondatot?
Feltetted-e már ezt a kérdést?
Hol volt Isten akkor, amikor … nem volt ott. Sokáig így élt ez a kérdés bennem. Saját magamnak válaszoltam meg. Feltettem a kérdést, de a választ már nem vártam meg. Előre eldöntöttem. Megdönthetetlenné merevítettem. Törvénnyé tettem magam fölött és szenvedtem tőle.

Vajon mennyiünknek lehet ez a mély félelmek és fájdalmak egyik lényegi kérdése! Hol volt Isten?

A hálanaplóból valami nagyon fontos kiderülhet erről a kérdésről, és az, ahogyan ezt a kérdést feltesszük. Ami miatt így tesszük fel. Úgy gondolom, ha a kérdés bennünk van, fel lehet és talán fel is kell tenni. Isten kibírja. Számít rá. Hol voltál? Vesztőhelyeken, mélységeket járva, vagy mások fájdalmával, szenvedésével szembesülve.

Jób mondja: „Hallgass meg hát, kérlek! Beszélni szeretnék! Kérdezni akarlak, világosíts fel!” (Jób 42:4)

Ám nem csak mi kérdezünk. Istennek is vannak kérdései Jóbhoz: „Mikor a földet alkottam, hol voltál?” (Jób könyve 38:4)

A hála képessé tesz minket arra, hogy meglássuk Istent, aki a világot tartja körülöttünk. Ha őszinte vagyok magammal, az életem tele volt olyan helyzetekkel, amikor Isten szólt a viharból, mérőzsinórokat húzott ki, nyílást hasított a záporesőnek és a Fiastyúk szálait összefűzte. Erre ma azt mondanánk, hogy lehozta a csillagokat. Micsoda erőteljes képek ezek arra, hogy Isten jelen van! Velem történt, mégsem láttam. Értem történt, és nem tudtam róla.

Azonban nem minden helyzetre látunk rá. Mennyi kérdés és kétség van bennünk, amikor a krízisekkel találkozunk... És nem kapunk mindenre választ. Éppen ezért tudnunk kell arról a valós kiútról, amelyet a hála jelent. Néha valami egészen képtelen módon, ezekből a fájdalmakból élet és remény születik. Hol voltál akkor? Aki ettől a kérdéstől szenved, akit ennek a kérdésnek a fájdalma marcangol – tudnia kell arról, hogy egy másik kérdés fog gyógyulást hozni.

Fel tudod-e tenni, van-e bizalmad feltenni a kérdést: „Hol vagy, Istenem?” 

Semmivel sem összehasonlítható vigasztalás van abban, amikor meglátjuk, hogy Isten szeretne velünk lenni. Szeretne értünk tenni. Számomra sokáig kérdés volt, hogy hogyan tudom keresni az Istent. Mivel minden ötletből és mellette a hitből is jócskán kifogytam, a saját életem maradt. Az meg pont itt volt előttem. A hálanaplóból egyszerre csak farkasszemet nézett velem az a vitathatatlan tény, hogy Isten folyamatosan itt van és kapcsolatban van velem. A hálanapló írásával a kérdéseink átalakulnak – minket segítőbb és előremozdítóbb kérdésekké válnak. Isten is megszólalhat. Válaszolhat. A hála gyakorlásával azt gyakorlom, hogy számolok vele, és támaszkodom erre a kapcsolatra. 

Második: A hála elbírja a feszültséget
A naplómat megelőzően a hálám azért is nem volt valós, mert azt hittem, csak a jó dolgokért lehetek hálás. Ha süt a Nap, ha sikerül a vizsgám, ha általában szépen és mosolyogva néznek rám az emberek. Azt gondoltam, a hála mind csupa kellemesség és vidámpark. Ezek tényleg kellemessé teszik az életemet. Azt gondoltam, csak akkor tudok maradéktalanul hálát adni, ha az életemben nincsenek nehézségek. Hogy csak akkor lehetnék az élettel betelve, ha soha nem történt volna rossz dolog velem. 

Az élet azonban feszültség. Mert az Isten „felkelti napját a gonoszoknak is és a jóknak is. Ad esőt az igazaknak is és a bűnösöknek is.” (Máté 5:45) Jézus pedig arról beszél Péternek, hogy „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” (János 21:18)

Nem minden úgy alakult, ahogyan szerettük volna. Az életünk valóságában megtaláljuk a szép dolgokat a fájdalmas, roppant fejezetekkel együtt.

A mi korunk hálás lehet a lélektani kutatásokért és a nagyon fontos, minket segítő felismerésekért. Ha valamivel nem szembesülünk, ha kitakarjuk és elrejtjük a föld alá – az attól még nem oldódik meg. Ezért páratlanul értékesek Dávid imádságai a Zsoltárokban: „Vizsgáld meg szívemet, tégy próbát és ismerd meg gondolataimat!” Őszinteség. És még valami: bizalom. Irigyelem ezt az embert! Dávid azt tudta mondani, gyerünk, nézzük meg, látni akarom, hogy miért kerültem ebbe a helyzetbe, látni akarom, mi az igazság. Mindent, a teljességet.

A hála lehet őszinte. Nincs szüksége arra, hogy idealizmussal pótoljuk ki. Nincs szüksége arra, hogy kellemes legyen. A hálát nem csak a számunkra hibátlan és felhőtlen helyzetek termik. A hála azt tudja mondani, hogy látom a teljes képet, látom a fájdalmakat és az örömöket. Tudja azt mondani, hogy kanyarokkal tűzdelt úton jöttem, pusztákon át vándorolva. És a hála ezeket együtt át tudja adni Isten kezébe. 

A hála kibírja a feszültséget és ezzel együtt a teljes valóságot. Ebben valami hatalmas erőnek a lehetősége van. A hálában Istennek módja nyílik arra, hogy megtartson bennünket.

Harmadik: A hála viszonyulás
Személyes tapasztalatom, hogy a hála lehet jó érzés. Gyönyörű, ha a szívünk terében kibomlik a hála. A hála lehet állapot, amely olyan, mint amikor először kisüt a Nap télen. Ezért tényleg hálát lehet adni, ha így történik.

A hálanaplómból azonban kiderül, hogy akkor is bőven volt okom a valós hálára, amikor közömbösséget vagy éppen letaglózottságot éreztem. Ha volt rosszabb napom, akkor is egy teljes lapot teleírtam azzal, hogy miért lehetek hálás. Jött egy nehezebb hét, és mégis volt hét teleírt oldalam arról, hogy miért lehetek hálás. Ott már igazán nem foghattam arra, hogy jó hangulatom volt, és az hajtotta a dokumentálási kedvemet! Vagy hogy a rózsaszín szemüvegemet fent felejtettem volna. Ez a legjobb benne: a kevésbé romantikus lelkületűek is szeretni fogják. Nem kell mellébeszélés, túlzás és kiszínezés. Lehet hideg, mint a tudomány. Szikár és tényszerű. Működni fog. Tartósan próbáltam.

A hála, most úgy látom, egyfajta viszonyulás. A hálám attól csak még szabadabb, ha nem kell ragaszkodnom ahhoz a tévhitemhez, hogy „csak akkor lehetek hálás, ha jó dolgok történnek velem.”

A hála középpontjában egy döntés áll. A szabad döntés, hogy megkeresem azt, hogy miért lehetek hálás. A döntés, hogy kitartó leszek ebben. Az ima, hogy Isten ajándékozzon meg ezzel a kitartással, és adjon hozzá erőt, hogy minél többször ki tudjak tartani emellett a döntésem mellett.

A hála középpontjában Isten áll. Aki azt ígérte, hogy velünk lesz és hogy megvigasztal minket. Mindennap. A hálanapló Isten „munkanaplója”. Aki az írásába kezd, az egy idő után azon fogja kapni magát, hogy Istenbe egyszerre igen nehéz lesz belekötni. Ki fog rajzolódni, hogy ő aktívan működik és alkot.

Folyt.köv.
A hálanaplóm az első folytatásos és legnagyobb példányszámú írásom. Több kötetre rúg. És lelkes olvasója vagyok. Azóta több különféle alakú és terjedelmű könyvecskét megtölthettem azzal, hogy miért lehetek hálás Istennek. Az az esztendő, amelyet a hálanapló írásával töltöttem, talán a legértelmesebb életévem volt. 

A hála mesél Istenről, arról, hogy ő milyen. Amikor a naplót vezetni kezdtem, nem voltam képes már több könyvet olvasni Róla. Sok volt. Nekem ne mondja senki. Nem érdekelnek a híradások. Könnyen beszélnek.

És a trükk az, hogy utólag még ezért is hálás lehetek! Mert legalább tovább tudom adni azt a jó hírt, hogyha bárki éppen ebben a helyzetben találná magát, akkor sincs veszve minden.

„Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak.”

Amikor ellepnek a „hol voltál?” kérdések, amit Istennek fel szoktunk tenni… A hála képes megmutatni, hogy „Itt vagyok.” Képes megmutatni, hogy „Ott voltam.” Biztat azzal, hogy „Ott leszek.”

Szabó Dóra
 

Igehelyek jegyzéke:

Jób könyve 38. Fejezet 1., 4., 5.,  25., 31.,

Jób könyve 42. Fejezet 5., 17.