MIKOR PEDIG A TISZTÁTALAN LÉLEK KIMEGY AZ EMBERBŐL, SIVATAG HELYEKEN KÓBOROL, NYUGALMAT KERES, DE NEM TALÁL. AKKOR ÍGY SZÓL MAGÁBAN: VISSZATÉREK AZ ÉN HÁZAMBA, AHONNÉT KIJÖTTEM. ODAÉRVE ÜRESEN, KISÖPÖRVE ÉS FELÉKESÍTVE TALÁLJA AZT. AKKOR ELMEGY ÉS VESZ MAGA MELLÉ HÉT MÁS LELKET, MAGÁNÁL IS GONOSZABBAKAT. ELMENNEK ÉS ODASZÁLLNAK. ÉS ANNAK AZ EMBERNEK AZ UTÓBBI ÁLLAPOTA ROSSZABB LESZ AZ ELSŐNÉL. ÍGY JÁR EZ A GONOSZ NEMZEDÉK IS. MÉG BESZÉÉLT A SOKASÁGHOZ, AMIKOR ANYJA ÉS TESTVÉREI MEGÁLLTAK ODAKINT, ÉS BESZÉLNI AKARTAK VELE. VALAKI FIGYELMEZTETTE: ÍME ANYÁD ÉS TESTVÉREID ODAKÜNN ÁLLNAK ÉS SZÓLNI AKARNAK VELED. Ő AZOMBAN ÍGY FELELT: KI AZ ÉN ANYÁM, ÉS KIK AZ ÉN TESTVÉREIM? ÉS KITÁRVÁN KEZÉT TANÍTVÁNYAI FELÉ EZT MONDOTTA: ÍME AZ ÉN ANYÁM ÉS AZ ÉN TESTVÉREIM! MERT AKI CSELEKSZI AZ ÉN MENNYEI ATYÁM AKARATÁT, AZ AZ ÉN FIÚTESTVÉREM, NŐTESTVÉREM ÉS ANYÁM.

_________________________________________________________________________

 

Múlt hét végén pár éve meghalt osztálytársam-barátnőm Munkácsy-díjas festőművész férjének kiállítását, készültem megnézni. Ketten mentünk, egy másik régi osztálytárs csatlakozott hozzám. Mikor odaértünk, zárva volt a kiállító terem, aztán jött egy hölgy, s én várakozással tele mondtam neki: jöttünk megcsodálni a képeket. Erre ő: - Már ha tudják, nagyon-nagyon sötétek. És igaza volt valamiképp. Az utóbbi néhány évben festett képekből hiányoznak a fények, a színek… Van rá magyarázat? Igen, elég nyilvánvaló. Elvesztette feleségét, akit szeretett, becsült, akinek jelenléte számára az életet jelentette. A festőművész, Tenk László, ma is szeretetreméltó, kedves ember, de mert azt festi, ami szíve legmélyén fészkel, aki a képeit nézi, annak számára kiderül, kirekesztődtek lelkéből a fények és a színek. Mint akit birtokba vett a szomorúság. Emberek között, ecsetét félre nem téve, családja, gyermekei, unokái körében, mégis a hiány terében, párjavesztett madárként éli, amit él…

 

Azt olvastam valahol, hogy ógörög nyelven az embert ugyanaz a szó jelenti, mint a sírást... Az nevezhető embernek, aki sírni tud? És aki nem tud többé sírni, maga miatt, sorsa miatt, mások miatt, az voltaképpen nincs? Van József Attilának Medáliák címmel egy verscsokra, abban szerepel a következő két sor, tán mint az át nem vett isteni vigasz megfogalmazása:

 

…az ég fölött, mint lent a fellegek,
egy cirógatás gazdátlan lebeg

 

Mi miatt nem kell a cirógatás, azé, aki adná, azé, aki Lelkével töltené, szeretetével megajándékozná az embert? Mi miatt fordulunk el, mi miatt utasítjuk el a Mindenekfölött való Urat? Amiatt, ami miénk volt, de elveszett, vagy amit Ő elveszni engedett? Kinek az élete párját, másnak az egészségét, vagy mások általi megbecsülését, tulajdonát, munkahelyét… De hisz mind tudjuk, vagy mégsem, hogy minden elmúlik, mindent elveszítünk egyszer, ami itt miénk? Mennyei Gazdánk csupán engedi érezni, látni, mennyire múlandó a mi földi életünk, s a maga el nem múló, örökkévaló országát kínálja, adná minden őrá szorulónak, vesztesnek.

 

Tenk László képének címe: Szomorú virágzás. Mi van a képen? Egy szomorú ember, megy (hova, mibe?), mögötte az elvesztett nő alakja, a virágzásba csavarodott fával, mögötte tárul az éjszaka, és annak fényei. A férfiarc, a nőalak, a fa, mind homályba vont, kékfeketeszürke.

 

 

Életünk nagy kérdése: ki a gazdánk, van-e gazdánk? Mindig akkor derül ki, mikor baj van, mikor veszteség ér. Ki állhat mellém, ki felé fordít, ki ellen fordít, lehet-e kiemelni, kiragadni belőle, történhet-e velem még valami? Hiszem-e a lehetőségemet, vagy beleveszek abba, aminek elvesztése keserít, fáj? Ébreszthető-e bennem remény az istenire, többre, és újra?

 

Füle Lajos:

         Újjászülethetik

 

Bizony az is újjászülethetik,
ki vén, kinek egy látomása van:
a  t e m e t ő.
Az is, kinek a szíve, mint a kő,
akit nehéz fajsúlyú bűnei
láncolnak le a múlthoz,
akit ember már soha föl nem oldoz,
bizony az is újjászülethetik.
A  S Z É L fú, és zúgását hallhatod,
azt is tudod már, honnan jön s hová megy,
megfejtheti a meteorológia.
De a L É L E K járását meg se sejti
a tudomány, hiába lengeti
dicsőségét kitárt titkok felett,
az érti csak, ki újjászületett.

 

MIKOR PEDIG A TISZTÁTALAN LÉLEK KIMEGY AZ EMBERBŐL, SIVATAG HELYEKEN KÓBOROL, NYUGALMAT KERES, DE NEM TALÁL. AKKOR ÍGY SZÓL MAGÁBAN: VISSZATÉREK AZ ÉN HÁZAMBA, AHONNÉT KIJÖTTEM.

Amikor valaki, aki önmagától, az őt fogva tartó érzéstől, gondolattól megszabadul, attól az embert rabul ejtő erőtől szabadul, mely nem engedi Istent látni, nem enged jelen lenni, mely azzal tölt, ami elveszít… Szabad tudnunk, és jól eszünkbe, szívünkbe vésnünk, amit Jézus Krisztus a megszabadultaknak mond a gonosz lélekről, mely nyugalmat csak akkor talál, ha valakit gyötörhet. Mely nem távozik az emberből, csak krisztusi parancsszóra. És ha teheti, ha az a szív, mely szabaddá lett, nem töltődik meg Krisztussal, ki szabaddá tette, akkor a megüresedett szívbe visszatér, s nem egyedül, hanem megerősödve. Mert magáénak akarja, magáénak tudja a korábban a rabul ejtett ember szívét.

 

Füle Lajos

            Kérdések

 

Ünnepi érzés, szívremegtető!

Lesz-e belőled köznapi erő?

Könny, mely kibuggyansz szent öröm miatt

Versz-é az égig szivárványhidat?

És hálakutad lesz-e majd a szív,

Ha balga vágy a bűnbe visszahív,

És mondhatatlan szomjúság gyötör?

Áttörsz-e majd a hús-vér börtönön

A hit növekvő, izmos szárnyain

Az ég felé, hol elmarad a kín?

 

ODAÉRVE ÜRESEN, KISÖPÖRVE ÉS FELÉKESÍTVE TALÁLJA AZT. AKKOR ELMEGY ÉS VESZ MAGA MELLÉ HÉT MÁS LELKET, MAGÁNÁL IS GONOSZABBAKAT. ELMENNEK ÉS ODASZÁLLNAK. ÉS ANNAK AZ EMBERNEK AZ UTÓBBI ÁLLAPOTA ROSSZABB LESZ AZ ELSŐNÉL. ÍGY JÁR EZ A GONOSZ NEMZEDÉK IS.

 

Pár hete beszélgettem valakivel, ki több évtizede elkötelezett keresztyén. Ujjongott, mert épp megszabadult, attól, ami lelkét terhelte. Valamit jónak gondolt, hasznosnak, és másokért valónak, de az mindig ellene fordult, s újra, meg újra csúfos bukást hozott az életébe. Miért támadhatott újra? Az a szív, amit az embergyilkos lélek KISÖPÖRVE és FELÉKESÍTVE talál, Krisztussal töltve, az megfelelő erősítéssel újra elfoglalható, birtokba vehető… Mi jelent az hogy KISÖPÖRVE? Hogy valóságos bűnbánat, és valóságos bűnbocsánat által megszabadulhatott a lelkét terhelő súlyoktól. De mi az, hogy FELÉKESÍTVE? Mikor az ember a szabadulást érzi, mondja, de megáll ennél. Megszabadult, de helyette nem lesz benne másféle Lélek, ami Krisztustól való, él, önerőből, amiből addig, lép, ahogyan addig, s újra belebukik…

 

Bodrog Miklós:

               Egészen új

 

Mindig valami új kell... mert ha nincs,

száraz a szív, s nem tudja, mi baja.

Milyen rakéta dobja életünk

mindig új perc remény-karjaiba?

 

Mindig valami új kell. S milyen új?

Tessék, itt van átmázolt tegnapod.

Szedd össze múltad jobb darabjait,

fényesítsd, toldozd, hátha megkapod,

 

amire oly rég, szívrepesve vársz,

amitől frissé pezsdül életed,

ami a rozsdát kirázza belőled,

amire nézned mindig érdemes!

 

Vagy már a vágyad? Tán megrendelésre

kívánság-listád végig teljesül.

S ha körülbástyáz szem-száj ingere,

új leszel talán magad is belül?

 

Nem sikolt benned többért valami,

hogy magad légy más, új, egészen új,

mint a teremtés hajnalán a szél,

melyből a Lélek lehelete fúj?

 

Tisztán, egészen új szeretnék lenni,

élethosszig, megunhatatlanul,

Fürge szerszám a Mester nagy kezében,

mely napról-napra új leckét tanul.

 

MÉG BESZÉÉLT A SOKASÁGHOZ, AMIKOR ANYJA ÉS TESTVÉREI MEGÁLLTAK ODAKINT, ÉS BESZÉLNI AKARTAK VELE. VALAKI FIGYELMEZTETTE: ÍME ANYÁD ÉS TESTVÉREID ODAKÜNN ÁLLNAK ÉS SZÓLNI AKARNAK VELED.

 

Hogyan érkeznek, mibe érkeznek Jézus rokonai? Miért nem jöttek be? Ők bizonyára nem a Messiáshoz, nem a Megváltóhoz jöttek, hanem ahhoz, aki köztük nőtt, aki felől úgy gondolták, tartozik nekik annyival, hogy kijöjjön onnan bentről hozzájuk. MEGÁLLTAK ODAKINT… Nyilván valami olyan közölni valóval, mondandóval jöttek, amire nézve úgy gondolták, hogy nem tartozik az ott egybegyűltekre. Nem léptek be, nem abba akartak beleölelődni, ami ott benn volt. Ők jogot formáltak arra, hogy Jézus értük megszakítsa mondandóját, kilépjen abból, amiben éppen van. És úgy tűnik, a körötte lévők ezt természetesnek találják, hisz ők szólnak neki, a rá odakinn várókért, megszakíthatónak ítélve benti mondandóját.

 

Vajon mi a kulcsa ennek a történetnek? Miért fontos, annyira, hogy három evangéliumban is szerepel? És miért itt, ahol Jézus Krisztus arról beszél, hogy jaj azoknak, akik gazdátlanul, maguk feje szerint élnek! Arra figyelmeztet minket, hogy nem tudjuk megtartani önmagunkat, áldozatul eshetünk a náluk erősebbnek, mely gondolataink által foglyul ejt, nem ereszt.

 

Édesapám, e részt magyarázva így gondolkodik, s talál magyarázatot az okra nézve, ami idehozta Jézus rokonait: „A farizeusok… nem restellik, elmennek Názáretbe és Jézus ellen uszítják anyját és testvéreit. Talán megfenyegetik a családot; Jézust perbe fogják, aztán milyen szégyen lesz ez a családra nézve…Jézus szerette anyját és a testvéreit… A család azonban kívül állt… És Jézus nem adhatta fel mennyei megbízását…”

 

Ő AZOMBAN ÍGY FELELT: KI AZ ÉN ANYÁM, ÉS KIK AZ ÉN TESTVÉREIM? ÉS KITÁRVÁN KEZÉT TANÍTVÁNYAI FELÉ EZT MONDOTTA: ÍME AZ ÉN ANYÁM ÉS AZ ÉN TESTVÉREIM! MERT AKI CSELEKSZI AZ ÉN MENNYEI ATYÁM AKARATÁT, AZ AZ ÉN FIÚTESTVÉREM, NŐTESTVÉREM ÉS ANYÁM.

 

Kegyetlennek tűnik, talán méltatlannak, és mégsem az. Jézus nem kizár (ők állnak meg kint) hanem beljebb hív. A rokonait is. Mert Isten országa nem test és vér szerinti lehetőség, nem örökölhető lehetőség, hanem ajándék mindazoknak, akik felé megindulnak, hozzá fordulnak.

 

Nagyon fontos, amivel mondandóját Jézus Krisztus befejezi. Ez a mondat az, ami az előző példabeszédet kibontja előttük. Akinek a szíve szabad lett, és nem csupán szabad lett, hanem akit megragadhat, betölthet Lelkével, az: AKI CSELEKSZI AZ ÉN MENNYEI ATYÁM AKARATÁT. Nem az, aki hallott róla, nem az aki rég tudja, nem az aki fontosnak tartja, nem az, aki fennen hirdeti, hanem aki CSELEKSZI azt, ami lehetetlennek látszik, vagy keserves nehéz, mert önmagammal, mások elvárásaival ütköztet. Vajon mi Isten iránti elvárásokkal teli kívül állók vagyunk, vagy Lelkével betöltöttek, kik nem tudunk mást, mint Jézus nyomába eredni? Mi az, ami újra meg újra megállít, teret nyer, helyet követel bennünk? Észrevesszük? Mire indít, mire kötelez minket, amit általa nyertünk? Szabadítónk, Megtartónk Krisztus?