39. Feltárom mindazt

KÖNYVTÁRI BIBLIAOLVASÓ-KÖR

 

Máté evangéliuma 13:31-35.

 

    

MÁS PÉLDÁZATOKAT IS ADOTT ELÉJÜK EZEKKEL A SZAVAKKAL: HASONLÓ A MENNYEK ORSZÁGA A MUSTÁRMAGHOZ, AMELYET AZ EMBER ELVET A FÖLDJÉBE. KISEBB AZ MINDEN MAGNÁL A VILÁGON. DE MIKOR FELNŐ, MINDEN VETEMÉNYNÉL NAGYOBB, FÁVÁ LESZ, ÚGY HOGY ELJÖNNEK AZ ÉGI MADARAK, ÉS FÉSZKET RAKNAK ÁGAIN. MÁS PÉLDÁZATOT IS MONDOTT NEKIK: HASONLÓ A MENNYEK ORSZÁGA A KOVÁSZHOZ, AMELYET VETT EGY ASSZONY ÉS BELEKEVERT HÁROM MÉRCE LISZTBE, MIRE AZ EGÉSZ MEGKELT. MINDEZEKET PÉLDÁZATOKBAN MONDTA JÉZUS A SOKASÁGNAK ÉS PÉLDÁZAT NÉLKÜL SEMMIT SEM MONDOTT NEKIK, HOGY BETELJESEDJÉK A PRÓFÉTA MONDÁSA: PÉLDÁZATOKRA NYITOM MEG SZÁMAT; FELTÁROM MINDAZT, AMI A VILÁG TEREMTÉSE ÓTA REJTVE VOLT.

__________________________________________________________________________

 

Még mielőtt a két jól ismert példázat felől kezdenénk együtt gondolkodni, bevezetésképpen hadd idézzek egy „magvetős” mesét Lázár Ervintől, címe: A molnár fia zsák búzája.

 

A molnár, mikor fia felnő, útra küldi, hogy megálljon végre a saját lábán. Egy zsák búzát ad neki útravalónak. A fiú inkább cipót kérne, de apja elmondja, hogy ez nem akármilyen búza, ha elveti, ezer zsákkal terem. Azt is közli még vele, nem mindegy hol veti el, csak ha olyan dombot talál, melynek fekete humusz a földje, melynek tetején három fenyő áll, s mind a három csúcsán piros begyű madár énekel. A legény hátára kapja a zsákot, s megy azt a dombot keresni, ahol elvetheti a búzát, hogy ezerannyit teremjen, hogy gazdaggá legyen. Megy három nap, három éjszaka, lába fárad, tűz a nap, egyre nehezebb a zsák. Tán nincs is az a domb, gondolja magában. Aztán végre felbukkan egy domb. Igaz, sárga a földje, nincs is rajta csak egy fenyő, és annak csúcsán nem piros, hanem zöld begyű madár énekel. Körülnéz, van e még itt más domb, de nincs, hát vetni kezdi a magot. Mikor közel felét kiszórta, látja, hogy a zöld madár ijedten verdes a szárnyaival: - Nem a te földed, nem a te földed… Akkor a legény beköti a zsákot, és megy tovább. Igaz, elveszett a fele mag, de hát ötszáz zsák búza sem kevés!

Megy tovább. Akkor talál egy másik dombot. Annak a földje fekete, tetején két fenyő áll és azok csúcsain két kékbegyű madár énekel. Emlékszik ugyan hogy apja három fenyőt, és piros begyű madarakat mondott, de nem lát más dombot, szórni kezdi a búzát, míg észre nem veszi, hogy a két kékbegyű madár ijedten verdes szárnyával: - Nem a te földed… Erre fölkapja a zsákot, továbbfut vele és akkor látja meg a harmadik dombot, melynek fekete, humuszos a földje, tetején három fenyő, melyek csúcsán három piros begyű madár énekel. Nyitja a zsákot, szórná a magot, de abban nincs búza, egyetlen szem se… Fáj a legény szíve, majd meghasad, de hiába, immár elvesztegette a reá váró lehetőséget... 

 

Az ember akaratlan ellensége saját magának, mint ez a legény, aki nem tudja, nem érzi az időt, előbb akart odaérni, megérkezni, megtalálni, megelégszik a hellyel, ami kínálkozik, de nem az övé, hisz csak ebben-abban hasonlít ahhoz, ahova érkeznie kell. Nekünk is adatott, adatik eligazító szó az isteni örökségre nézve, készen állnunk, hogy indíthasson, s tegyük azt, ami ránk van bízva. Amikor begépeltem ma az e heti részt, rosszul írtam egy szót. A mustármag helyett az volt ott, hogy mostármag… Amint észrevettem, kijavítottam, de közben elgondolkodtatott ez a tévesztés. Ha az előbb idézett mese mondandójára visszagondolok, a mag jelentheti a nekem nyíló, vagy nem nyíló pillanat tétjét: MOST ÁR MAG - a most ára a mag. Nyerhetünk és veszíthetünk.

 

MÁS PÉLDÁZATOKAT IS ADOTT ELÉJÜK EZEKKEL A SZAVAKKAL: HASONLÓ A MENNYEK ORSZÁGA A MUSTÁRMAGHOZ, AMELYET AZ EMBER ELVET A FÖLDJÉBE. KISEBB AZ MINDEN MAGNÁL A VILÁGON. DE MIKOR FELNŐ, MINDEN VETEMÉNYNÉL NAGYOBB, FÁVÁ LESZ, ÚGY, HOGY ELJÖNNEK AZ ÉGI MADARAK, ÉS FÉSZKET RAKNAK ÁGAIN.

 

Azt olvastam, hogy az elültetett aprócska mustármag tulajdonképpen nem fává lesz, hanem terjedelmes, netán több méteres bokorrá. A rabbinista közmondásokban mindig legkisebb magként szerepel. Milyen meghökkentő, hogy Isten országa a parányiban jelenik meg, az érlelődik titkon, föld mélyén, s csak később mutatkozik meg. Akkor már szemmel láthatóan, növekedik, s lesz akkora, hogy AZ ÉGI MADARAK, ÉS FÉSZKET RAKNAK ÁGAIN…

 

Vajon mit gondoltak egykor az emberek Isten Fiának közénk vetett Lelkéről? Merte-e hinni valaki, mivé nő az örömhír, amit Ő Istentől küldve közénk hozott? Ő, az egyetlen, ki odaátról e földre vetődött, rejtve, titkon készülődött, égi magot vetett, s megszámlálhatatlanná lett, ami ebből sarjadt, nőtt, növekedett.

 

Mi, az emberi nagyság előtt fejet hajtók szeretjük a világraszólót, a nagyszabásút, látásunk igazából csak a nagyméretűben lát valamirevaló lehetőséget. Jézus Krisztus ismer minket, szeretné, ha hinni mernénk, a parányiban, ami általa ültetődik, már jelen van Isten országa.

 

Talán meséltem, hogy amikor Imolánk alig két éves volt, mindig fülelt, leste a repülőgépeket. – Mikor jön értem? – kérdezte egyik reggel. - Majd ha lesz sok pénzem, elviszlek – mondtam neki. – Hát vegyél pénzt a boltban! – javasolta. - Azt ott nem lehet kapni. Dolgozni kell, s akkor az ember kap fizetést… Erre némi gondolkodás után ő: - Ha én nagy leszek, meg Anya is, meg Apa is, meg doktor néni is, akkor majd keresek sok pénzt – közben jelentőségteljes pillantást vetett rám, s így folytatta: - Ha kicsi leszel, veled tudok menni

 

Meghökkentett, megfogott azzal, amit mondott. Ha kicsi leszel, veled tudok menni… Mit tud ez a kisgyerek, amit mi felnőttek már nem? Akarunk mi kicsivé lenni, rejtve, magként, magunkat odaadva, másokért hasadni, s azért növekedni, hogy AZ ÉGI MADARAK FÉSZKET RAKHASSANAK? Ez a mondat, amit csepp lányom mondott, megérintett, szembesített, bennem maradt, mesévé nőtt. Mi érint minket? Mit őrzünk meg szívünkben? Nőhet-e túl rajtunk, ami adatik, hogy égi áldást nyerjünk, áldássá legyünk mások számára?

 

MÁS PÉLDÁZATOT IS MONDOTT NEKIK: HASONLÓ A MENNYEK ORSZÁGA A KOVÁSZHOZ, AMELYET VETT EGY ASSZONY ÉS BELEKEVERT HÁROM MÉRCE LISZTBE, MIRE AZ EGÉSZ MEGKELT.

 

Mi a kovász? Az előző kenyérsütés során félretett, érlelt apró tésztadarabocska. Úgy mondják, régen a házasságkötés után, az édesanya az utolsó dagasztásból adott lányának egy darab kovászt, s ő azt használta azután a hetenkénti kenyérsütéshez, újra meg újra félretéve egy kicsi tésztadarabot. A HÁROM MÉRCE LISZT nélkül nincs kenyér, de önmagában a lisztet hiába érleljük, nem növekedik, nem lesz belőle se tészta, se kenyér, csak ha teszünk bele élesztőt, kovászt, mely dagasztás által kellőképpen lazíthatja, süthetővé növeli…

Mit kell tudnunk Isten országáról? Mit jelent az, hogy hasonló a kovászhoz? Ha beoltódunk általa, ha jelen van bennünk, akkor növekedni késztet. Nem mert azt akarjuk, hanem az a tulajdonsága, hogy akinek lelkébe kerül, az többé nem az, aki addig volt. A kovásszal elegyített liszt teszi kenyértésztává a lisztet. És a tésztából, mely megkelt, egy kicsi darab megőrizve, érlelve, immár alkalmas arra, hogy újabb három mérce lisztet kelesszen…

 

Csak élő tud élővé tenni. Csak a hit, remény, szeretet ébreszthet hitet, reményt, szeretetet.

Csak az áldott tud áldást osztani. Csak a megérintett tud érinteni. Az emberi szó, önmagában emberi szó marad isteni érintés nélkül.

 

FÜLE LAJOS

        EMBEREK JÉZUS NÉLKÜL

 

 

Vak utakon bolyongva járnak, 
céltalanság kíséri őket. 
Búfelejtő, nagy akarással
néha-néha összeverődnek. 
s szétrebbennek riadtan újra, 
mennek tovább, jobbat keresvén...
Törj hát az élet kenyeréből
egy darabot számunkra, testvér!

 

Vonja őket hiú reménység,
ott születik, s ott hal ki bennük. 
Hajtja őket kegyetlen éhség:
szeretetre éhes a lelkük. 
Vágyat esznek, és álmot isznak,
és meghalnak egy őszi estén.
Törj hát az élet kenyeréből
egy darabot számunkra, testvér!

 

Az életed megáldott élet,
nem vagy pedig különb te náluk.
Mért hogy nekik rongyos a szívük,
és szennyes a lelki ruhájuk?
Nincs JÉZUSUK! Halld csak a LÉLEK
zokogva sír mind, mind elestén...!

 

MINDEZEKET PÉLDÁZATOKBAN MONDTA JÉZUS A SOKASÁGNAK ÉS PÉLDÁZAT NÉLKÜL SEMMIT SEM MONDOTT NEKIK, HOGY BETELJESEDJÉK A PRÓFÉTA MONDÁSA: PÉLDÁZATOKRA NYITOM MEG SZÁMAT; FELTÁROM MINDAZT, AMI A VILÁG TEREMTÉSE ÓTA REJTVE VOLT.

 

„Figyelj én népem az én tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak beszédeire. Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből. Amiket hallottunk és tudunk; és amiket atyáink beszéltek nékünk,Nem titkoljuk el azokat az ő fiaiktól; a jövő nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, amelyeket cselekedett…”

                                  Zsoltárok 78:1-4.

 

Mi ismerjük a példázatokat, bizonyára el is tudjuk mondani, talán meg is tudjuk magyarázni,

okosan és bölcsen, de emberek számára isteni kijelentéssé tenni, és vele emberek lelkét, értelmét megérinteni, Isten országának titkait láttatni, feltárni, csak Jézus Krisztus tudja, ki onnan, az Atyától küldetett közénk.

PÉLDÁZATOKRA NYITOM MEG SZÁMAT; FELTÁROM MINDAZT, AMI A VILÁG TEREMTÉSE ÓTA REJTVE VOLT. Nem az a kérdés, tudjuk-e a példázatok magyarázatát, hanem az, mit mondhat nekem Jézus Krisztus arról a szemünk számára rejtett világról, melyet Isten országának nevezünk? És amit mond, azt be tudjuk-e fogadni, van-e hely a csak általa feltárva befogadható számára? Vagy tele vagyunk azzal, amit látni, tudni, hinni, tenni akarunk?

 

Itt volt a választás, mit hozott ki belőlünk? Emberi indulatokat. Miért akarjuk azt hinni a világ egyik, vagy másik hatalmi csoportjáról, hogy jobb, mint a másik? Miféle okok, elképzelések állítanak jobb, avagy baloldalra? Vigyázzunk, a hatalom tere nem krisztusi. Ott érdekek diktálnak, nagyravágyás, és útban van mindenki, aki nem bólint. „Nagyotmondó szájjal” akarnak minket választókat megnyerni, de a hatalom sátáni, megront, bekerít, elnyel. Mi krisztuskövetők ne vessük nagy emberekbe bizodalmunkat! Kárba vész a mag, amit e téren hamis hittel elszórunk, s úgy járhatunk, mint a mesebeli molnárlegény, aki elvesztegette lehetőségeit.

 

Reményik Sándor

                Magunkba le

 

 

Vedd a lámpát, magunkba szállunk -

Nincs ezen kívül más szállásunk.

 

Magunkba szállunk: ez most minden,

A külvilágban semmi sincsen.

 

A külvilág rémek világa,

Te is árva vagy, én is árva.

 

A külvilágban kockázat van

A legártatlanabb szavakban.

 

A külvilágban kémek lesnek -

Lélegzetünkre is fülelnek.

 

Vedd a lámpát, magunkba térünk -

Nagy a vétkünk: az emberségünk.

 

Magunkba még mélyebbre szállunk:

Nagy a bűnünk: a magyarságunk.

 

Nyáj-néppé nem akarunk lenni,

Iszonyú mélyre kell hát menni.

 

Idegenné nem tudunk válni,-

Hát minden tárnát fel kell tárni,

 

Ahol még érc van: emberi s magyar,

Hová nem hat le semmi zivatar.

 

Lassan megszűnünk írni, sírni,

Segítségül bárkit is hívni.

 

Nemzet-forgácsot, csillag töredéket:

Minket ugyan kicsoda ért meg?

 

Vagyunk kétféle értetlenség,

Menyegzőkön külhoni vendég.

 

Ki nem elégít semmi ország,

Egyedül ez a mély mennyország.

 

Vedd a lámpát, magunkba térünk.

Nincs külvilágban menedékünk.

 

Érzed? Réteg, réteg után szakad,

Omlik be tétova léptünk alatt.

 

Ez még mind rögös, érzéki világ,

De mi megyünk, mind mélyebbre tovább.

 

Ahol már csak a Lélek lelkesít -

Megyünk, meg nem állunk az Istenig.

 

Jézus Krisztus példázatokkal szólít, aki vágyik érteni, akinek szívében meggyökerezhet az általa elmondott példabeszéd, annak számára érvényes lesz az ígéret: FELTÁROM MINDAZT, AMI A VILÁG TEREMTÉSE ÓTA REJTVE VOLT. Igazán fontosak nekünk Isten titkai?

 

Aki csak láttatni akarja hovatartozását, vagy a világ dolgaiba, és saját érdekeibe vetett hitét isteninek igazolja, annak szíve, be nem vethető föld. Aki nem lesz kicsivé, annak szívében nincs hely, nem vetődhet belé az isteni mag, mely, ha meghasad, érlelődik, kihajt, hatalmas fává-bokorrá nő. Alkalmas lesz arra, hogy fészket rakhassanak ágain az ÉGI MADARAK… És a három mérce LISZT? Hiába annyi, amennyi, és az, ami, KOVÁSZ nélkül csupán LISZT marad, nem kel meg, nem lesz belőle tészta, melynek egy kis darabja, mások három mérce lisztjét is tésztává kelesztheti. „Az Isten országa tibennetek van.” (Lukács 17:21:) Ha ott van, ha szívünkbe fogadjuk, akkor már itt a földön megtapasztalhatjuk jelenlétének fényét, erejét.