A kölcsönhatás

„A református hívő embert gazdagítja, ha nyitott a világra" – mondta nemrégiben Steinbach József dunántúli püspök a Leányfalun megrendezett reformációi emlékkonferencián. Szólt továbbá a református istentisztelet középpontjában álló igehirdetésről, a hívő ember és környezete egymásra hatásáról, valamint a hatalmi viszonyok helyes kezeléséről is, felvázolva ezzel a reformáció máig ható örökségét. 

Istenre mutat
A püspök előadását úgy kezdte: Isten tette meg az első lépést az ember felé azzal, hogy kijelentette magát, hiszen pusztán emberi erőfeszítéssel nem ismerhető meg. „Ne becsüljük le, amikor Isten kijelentette magát a teremtett világban. Kegyelem, hogy még mindig nem tudtuk annyira tönkretenni a földet, hogy abban ne fedezhetnénk fel Isten keze nyomát, ha nyitott szemmel és szívvel járunk benne" – fogalmazott.

A teremtett világ tehát része Isten általános kijelentésének, ahogy a történelem, az emberi lelkiismeret és a művészetek is – tette hozzá. „Minden, ami kedves, szép, ami megdobogtatja a szívet, az találkozás a mennyei világgal. De ha az ember kiált, őszinte kételkedéssel – és az igaz művészet minden ága ezt teszi –, abban ott az élő Isten. Mindannyian ismerjük a kérdést, miért engedi Isten a sok szörnyűséget. Az emberi történelem hajó, hogy mi történik a fedélzeten, az az ember felelőssége, de hogy hova tart, az Isten kezében van, és végül is megérkezik az Isten által kijelölt céljához."

Mindez azonban még mindig kevés, ezért küldte el Isten egyszülött fiát, Jézus Krisztust – magyarázta a püspök. „Benne öltött testet, bebizonyította, hogy ő van, megmutatta, hogy ő milyen és megváltott bennünket. Ezért valljuk meg újra és újra, hogy egyedül Krisztus, egyedül a Szentírás, egyedül kegyelemből, egyedül hit által és mindezért legyen egyedül Istené a dicsőség."Az Ige egyháza
A püspök hangsúlyozta: a reformáció legnagyobb felismerése az volt, hogy az emberek kezébe adta a Bibliát. „Ha valamit meg akarunk tudni hitünkről és életünkről, vegyük mi is kézbe, méghozzá rendszeresen. Ne csak olvassuk, hanem tanulmányozzuk is!" De fontos az is, hogy helyesen gondolkodjunk az igehirdetésről is. „Hiszünk-e az igehirdetés hatalmában? Hogy Isten Igéjének a hirdetése Isten beszéde? Hogy Isten Igéje olyan hatalom, hogy annak magyarázata során a Szentlélek áldása által a Biblia holt betűje megelevenedik, és a gyarló emberi beszéd Isten szava lesz? Hisszük-e, hogy nem nekünk kell aktuálissá tenni napi hírek erőltetett emlegetésével? Végül, hisszük-e, hogy nem akarjuk kiváltani valami mással – akkor sem, ha unalmasnak tűnik, a lelkész pedig készületlennek?"

Hogy milyen a jó igehirdetés, arra a következő definíciót adta a püspök: „Isten Igéjének hirdetése világos, követhető, mai képekkel élő beszéd, amely a textus gondolatmenetét követi, és a lelkész által kapott üzenetet a Szentlélek ihletésével tolmácsolja. Akkor áldott, ha a hallgatójaként el tudom mondani: ma ezt kaptam, erről szólt ma az igehirdetés. Akkor áldott, ha Írás-szerű, textusszerű, Krisztus-szerű, gyülekezetszerű, hitvallásszerű és időszerű. Hinnünk kell, hogy Isten Igéje élő és ható, hogy ez feltárul az igehirdetés közben, amely vigasztal, és amelyben felragyog az egyetlen evangélium: Jézus Krisztus evangéliuma."


Mindenki lelkész?
A püspök hozzátette: az igehirdetőnek állandó könyörgésre és a gyülekezet szeretetére van szüksége, és arról is beszélt, hogy az egyetemes papság értelmében minden újjászületett hívő ember lelkész: egész életével hirdeti az evangéliumot ott, ahol van. Elsősorban a családban, ahol az istentisztelet valamilyen formáját rendszeresíteni kell, másrészt a kultúrában, amelyben él. „Szükségünk van arra, hogy nyitottak legyünk a világra, a tapasztalataink ugyanis érlelik a Jézus Krisztusba vetett hitet, és a nem hívő emberekkel való kapcsolódás alkalmat adhat a bizonyságtételre is." Steinbach József szerint ha a hívő ember hivatásként tekint szolgálatára, és a maga helyén boldogan végzi azt, elfogadja korlátait és „önmagával rendben van", szintén Istenről tesz tanúbizonyságot.Minden hatalom
A püspök végül szólt arról is, hogy az alá-fölérendeltségi viszonyokat is méltósággal kell viselnünk. „Minden szintet szolgálatnak tekintünk. Aki följebb van, annak több a feladata és többet kér rajta számon Isten. Ő adott szent hatalmat nekünk a magáéból, hogy az Ő dicsőségére és sokak javára éljünk vele. De ma nekem, holnap neked – a világ dicsősége elmúlik. Ha nagyobb hatalom adatott, nem élek vele vissza, meg tudom tagadni önmagam, és akik egy időre alattam vannak, azokat nagyon szeretem és felelősséget vállalok értük. A feletteseimet pedig tisztelem és imádkozom értük, bármilyenek is, mert ez bibliai parancs."

Nincs semmi baj
„Ahogy Fodor Ákos Három negatív szó című versében áll: Nincs semmi baj – ez a megváltás" – zárta gondolatait. „Hirdessük az Igét, akár alkalmas az idő, akár nem. Bár alkalmatlan idő nincs, legfeljebb akadályoztatott."


Képek és videó: Füle Tamás