Arday Lajos történész: Reformáció Magyarországon

Világ-egyetemi előadások

A reformáció emlékévében sok figyelem irányul az 500 évvel ezelőtti eseményekre nagy, európai kitekintésben, és sokszor a magyarországi eseményeket is csak ezek tükrében vizsgáljuk. Arday Lajos történész, az MTA doktora az előadásában arra a nagy lelki ébredésre irányítja a figyelmet, amit Isten igéje és Szentlelke végzett el a Kárpát-medencében a 16. század folyamán személyek, helyszínek, események által.  

Az előadás a Világ-egyetemi előadások sorozatban hangzik el. A korábbi előadások meghallgathatók, illetve képanyaguk is megtekinthető a www.refpasaret.hu lapon az Egyéb anyagok fejezetben.

Már többször, többünkben megfogalmazódott az igény, hogy korunk és gyorsan változó környezetünk jelenségeit, szellemi és tudományos-technikai áram-latait keresztyén szemmel értelmezzük. Együtt keressünk választ világnézeti kérdésekre, hogy ne a pusztán földi dimenziókban, Isten kijelentése nélkül tájékozódó világ kész válaszai verjenek gyökeret a Szentíráshoz igazodni akaró emberek gondolkodásában is.

Az előadásokat és az azt követő beszélgetéseket havi rendszerességgel tartjuk, általában minden hónap első péntekén, délután 6 órai kezdettel.