Befogadó szeretet

„Ez a gyülekezet a befogadó szeretet leckéjét tanulja folyamatosan." Aki ezt megérzi, ott is marad a gyülekezetben. Ahol teával várnak az istentisztelet után, ahol észreveszik, ki új az istentiszteleten és a lelkészek személyesen ismerik gyülekezetük tagjait. 

Növekvő gyülekezet
Több év várakozás után 2009 óta szolgálnak a Zuglói Református Gyülekezet új lelkészei, akikért imádkozott és akiket várt a gyülekezet. Szőke János és Noémi szerint az Úristen imádságokat hallgatott meg, ezért adott megújulást és növekszik a mai napig folyamatosan a közösség. „Itt mindig történik valami. Isten itt ránk a gyülekezet építését bízta. Ennek legfontosabb pilléreként a gyermek- és ifjúsági missziót láttuk és látjuk ma is. Hat évvel ezelőtt alig voltak fiatalok a gyülekezetben, majd az első csapatban nyolcan konfirmáltak. Azóta van két ificsoportunk, az istentiszteletek alatt három csoportban folyik gyermekszolgálat. A kezdetekben laikus önkéntesek vezették az oviscsoportot, akiket házon belül belül képeztek ki erre a szolgálatra. A gyülekezet épülésében fontos szerepet játszik a szolgálatkész presbitérium, ahol minden tagnak van saját szolgálati területe.
A nyár különösen mozgalmas időszak a gyülekezet életében, idén négy tábor volt (gyermektábor, tinitábor, ifitábor és gyülekezeti hét), valamint jelenleg folyik a játszótéri missziós hét."

„A reménységben örvendezzetek"
„A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak." (Rómaiakhoz írt levél 12. rész, 12. vers) A lelkészbeiktatáson kapott Ige most is végigkíséri a gyülekezet életét. Vasárnaponként két istentiszteletet kell tartaniuk, hogy mindenki elférjen, így is van, hogy állnak az emberek a templomban. A Zuglói Református Gyülekezet temploma a második legrégebbi templom Budapesten, tavaly volt 120 éves. Karácsonykor babaszobát szenteltek a templomban. A tükrös üvegajtóval elválasztott, hangszigetelt szobában a szülők hallgathatják az igehirdetést, miközben a kicsik játszanak. A babaszoba csak adományokból jött létre, míg a gyülekezeti teremből nyíló oviszoba berendezése pályázati pénzből lett.
A gyermek- és ifjúsági szolgálaton túl minden korosztály képviselteti magát a gyülekezeti életben: kismamakör, házaskör, gyülekezeti bibliakör és felnőtt konfirmandusok köre is működik a zuglói reformátusoknál. A házaskör alkalmain önkéntes nagymamák vigyáznak a házaspárok gyermekeire. A gyülekezetben minden évben vannak felnőtt konfirmálók és keresztelkedők is. Két évvel ezelőtt pedig alakult egy tizenhat fős idős- és beteglátogató csoport is a gyülekezeti tagokból.
A gyülekezettel való kapcsolatnak és a tagok számontartásának fontos eszköze a szerda délutánonkénti lelkigondozói fogadóóra, ahol a lelkipásztorok négyszemközti beszélgetések során ismerik meg a hozzájuk járókat. A Zuglói Református Egyházközségben mindig tudják, ki az, aki először jön el a templomba. Három-négy látogatás után a régebbi tagok meghívják egy teára, figyelnek arra, aki új. Mindig akad valaki, aki azt mondja: „Jól tetted, hogy eljöttél". (Apostolok Cselekedetei 10. rész, 33. vers)

Hitoktatás és cserkészet
Az elmúlt tanévben tizenöt iskolában és hét óvodában folyt református hitoktatás úgy, hogy egyik sem egyházi intézmény. Zuglóban egyedülálló módon már a kötelező hitoktatás bevezetése előtt református kezdeményezésre tudatosan készültek a városi órarend elkészítésére: az iskolákban hitoktatást végző három felekezet megbeszélte, milyen időpontokban tudnak jelen lenni az iskolákban hittanórákat tartani. Tavaly két főállású, egy óraadó hitoktató és a beosztott lelkész végezte ezt a szolgálatot, következő tanévben egy hitoktatóval bővül a csapat.
A tanévkezdés más izgalmakat is tartogat: ősztől újraindul a cserkészet, melynek a világháború előtt volt nagy hagyománya a gyülekezetben. Szeptember 13-án tanévnyitó istentisztelet lesz a templomban, októberben pedig a skót testvérgyülekezetből érkeznek közel 30-an Zuglóba.

Játszótéri misszió
2010 óta része a gyülekezet nyári programjainak az 5 Napos Klub is, ami a Vasárnapi Iskolai Szövetség (VISZ) segítségével valósulhat meg. Idén augusztus 24-28. között várják a gyermekeket és szüleiket a Kassai téri játszótéren minden nap 10.00 órától 11.30-ig. A foglalkozások idei témája: Jézus a te Megváltód. A játszótéri misszió bemutatkozásáról készült videót itt nézhetik meg. Az öt nap célja, hogy azok a gyermekek is halljanak Jézus Krisztusról, akik nem járnak templomba vagy hitoktatásra. Az elmúlt években volt már, hogy olyan gyermeket kereszteltek a gyülekezetben, akivel a játszótéren találkoztak először. Először a VISZ keresett képzési helyszínt, a zuglóiak pedig éltek a lehetőséggel, azt kérve, akkor legyen az oktatás, amikor az ő önkénteseik (fiatal családosok) ráérnek. A képzés eredményeként valósult meg az első játszótéri misszió, ahol a kezdetektől egyedülálló a segítők magas létszáma, kortól és nemtől függetlenül. A gyülekezetről és programjairól további tájékoztatást találnak a közösség honlapján, illetve a lelkészi hivatalban.


Horváth Zsuzsanna

Képek: Horváth Zsuzsanna, gyülekezeti honlap