Reisinger János (továbbiakban: R.J.) levélben1 , Vankó Zsuzsa (továbbiakban: V. Zs.) pedig 2004 júniusában "A biblikus krisztológia szükségessége" címen egy tanulmányban reflektált 2003 decemberében "Tudott volna Jézus vétkezni?" című előadásomra, s utóbbi arra kért, hogy válaszoljak kifejtett gondolataira. Sajnos, kérésének nem tudtam azonnal eleget tenni, ezért megkésett válaszomért elnézést kérek Tőlük és azoktól, akik figyelemmel kisérték a kialakult párbeszédet és várták a folytatást.
V.Zs. párbeszédet ajánl vita helyett, de írása és állításai vitára késztetnek. S ettől nem kell félnünk! A vita önmagában nem rossz, ha vitakultúránk krisztusi! Tanulmányának vitakultúrája példás, indulat és ítélkezés mentes. Igyekszem én is ezt gyakorolni.
V.Zs. válasz-tanulmányát olvasva, első észrevételem, hogy címével tökéletesen egyetértek, második észrevételem pedig, hogy azzal marad adós, aminek szűkségét szorgalmazza, a biblikus krisztológiával, és a biblikus szoteriológiával, s nem válaszol az előadásomban felvetett kritikai megjegyzéseimre. Viszont tanulmánya igazolta az Általa képviselt theologiai irányzattal (tudomásom szerint H.N. Adventista) kapcsolatos minden aggályomat és fenntartásaimat. Bár igyekszik tompítani a közöttünk lévő theologiai különbségeket, mondván, hogy "elsősorban egy theologiai hagyomány az, ami a problémát, a homályt és az ellentétet okozza", melytől ha elszakadnék és visszatérnék a Bibliához, eltűnne a közöttünk levő nézetkülönbség, (ugyanez R.J. véleménye is) - úgy gondolom, hogy ebben téved!.
Több, mint elfogultság az a megállapításuk, hogy az ókori egyház tanítói és a reformátorok a bibliai kijelentést nem elemezték elég alaposan és a bibliai mélységeket nem tárták fel eléggé, melyet most V. Zs. és R.J. elvégeznek. Mindkettőjük tanulmányát olvasva, az egyház- és teológiatörténet ismerői hamar felfedezhetik, hogy az általuk képviselt tanítás nem más, mint az 5. századi pelagiánus theologia gondolatainak felelevenítése, melyet az óegyház - úgy tűnik - hiába utasított el és zárt le, mégis tovább él. Ezt szeretném válaszomban bizonyítani.

1./ V.Zs. és R.J. hozzám intézett irásaikban terjedelmesen foglalkoznak az eredendő bűn fogalmának tisztázásával. Ha valaki elolvassa előadásomat, az eredendő bűn elég világos meghatározását találhatja ott, amikor azt, az emberi természet eredendő romlottságának neveztem. "Az emberi természetnek ez a teljes megromlása és elfajultsága olyan mélyreható volt, hogy Ádámnak teste - lelke, gondolkodása, akarata, érzelemvilága totálisan megromlott. Ez a romlott természet aztán minden bűnnek szülőanyja lett." Ennek igazolására idéztem az 1. Móz. 6:5; Mté 15:19; Róm 9:23; verseit. Ezzel szemben Vankó adós marad az eredendő bűn meghatározásával, a legtöbb amit ezzel kapcsolatban megállapít, hogy "kétségtelenül létezik viszont az öröklött bűnre való hajlam."2 R.J. pedig így fogalmaz, "öröklött gyengeség", majd még tovább bonyolítja meghatározását, amikor azt írja, hogy "a személyes vétek meggyengíti az emberi természetet..." Amikor mindketten még bővebb fejtegetésbe bocsátkoznak, egyre nagyobb nagy fogalmi zavarba keverednek. Összekeverik az eredendő bűnt a szerzett (cselekedeti v. személyes)) bűnökkel, s végül V. Zs. megállapítja, hogy "személyes felelősségünk is van tehát abban, hogy öröklött és szerzett természetünk romlottsága milyen fokú..."3.
Hát - tartsanak elfogultnak - de úgy gondolom, ennél a reformátorok és a hitvallások sokkal világosabban fogalmaztak.4 V. Zs. és R.J. írásainak többszöri átolvasása után sem értem, hogy mit értenek eredendő bűnön! Egy bizonyos, hogy sem a hajlam, sem a gyengeség nem takarja ezt a fogalmat, mert a Biblia ezt az eredendő bűn meghatározására sehol nem használja! De használja ezt a szót, hogy "gonosz" (1. Móz. 6:5;) vagy ezt, hogy "bűn" (Róm 5:12;) (megkülönböztetve a "bűnök"től.) Pedig az eredendő bűnről szóló tanítás tisztázása nélkül nem beszélhetünk sem biblikus krisztológiáról, sem biblikus szoteriológiáról.
V. Zs. bűnfogalma szinte kizárólag, a kísértés nyomán megfogant tudatos törvényáthágást foglalja magába, melyért az ember minden esetben felelős. Azt állítja, hogy a bűnbe esett ember képes nem vétkezni és Isten akaratát szabadon cselekedni. Istennél "csak a személyes felelősség elve létezik". Az ember "ráadja fejét a bűnre, dönt a törvényáthágás mellett a saját szabad választási képességével...".
Ha V.Zs. logikáját követem, akkor arra a kérdésre marad adós a válasszal, hogy ha mégis megfogan az emberben a bűn, akkor ennek mi az oka? Az ember szabad akarata? Miért fogan meg az egyik emberben és miért nem a másikban (ha van ilyen)? Erre az ő válasza az, hogy részben a "hajlam" (vagy gyengeség), de főként a rossz példa a bűnök igazi okai. Fő magyarázó érve, az ember személyes felelősségének hangsúlyozásában, a bűnbeesett ember akarati szabadságának tétele. Ez érvelés azonban éppen nem a Bibliához, hanem az V. századi pelagiánizmusnak a bűnről és az akarat szabadságáról vallott tételeihez való visszatérést jelenti.5
V.Zs.-nak és R.J.-nak tehát igaza van abban, hogy vissza kell térni a Biblia tanításaihoz, csak ezt éppen maguk nem teszik meg, holott csak a Róma 3:10-12.23. vagy a Róm 8:7. verseit kellene exegetálniuk, ahol világosan kijelenti a Szentlélek Pál által, hogy az eredendő bűn az emberben a jó hiányát (privatio boni) és a jóra való képtelenségét (vö. Heidelbergi Káté!) is magába foglalja, olyan nyomorúságot, melyből az ember a maga erejéből és "szabad akaratából" soha nem tud kimászni. Továbbá, hogyan értelmezik akkor a Róma 7:14-24. verseit? Miféle "bűn törvényről" beszél itt Pál? Miért nevezi magát "nyomorult ember"-nek? Hogyan értelmezik a Galata 5:19 és a Galata 5: 22 közötti különbséget, ahol Pál a test cselekedeteiről és a Lélek gyümölcseiről beszél? A test cselekedete az eredendő bűn miatt mindig olyan, amilyennek Pál leírja! Ami pedig jó, az meg a Lélek gyümölcse. Ez elég világos tétel.
Az eredendő bűn miatt az embernek nincs a jó cselekvésére képessége! (hiszen megsötétedett értelme miatt nem tudja megítélni, hogy mi a jó!) Ezt a döntő bibliai tételt úgy tűnik, nem vallja sem V.Zs. sem R.J. Ez pedig kardinális különbség közöttünk. Az ember szabad akaratából ugyanis a Biblia szerint csak annyi maradt meg, hogy nincs kényszerítve ugyan a bűnre, azt szabad akaratából cselekszi. Ez utóbbit hangsúlyozni viszont az előző állítása nélkül veszélyes féligazság!
Az eredendő bűn tehát olyan súlyos nyomorúsága az embernek, amely bizony önmagában is elég a kárhozatra!
Summa summárum: V.Zs. és R.J. nem a Bibliához, hanem Pelagiushoz tértek vissza!

2./ A biblikus krisztológia szűkségessége c. tanulmány hosszasan foglalkozik az eredendő bűn átöröklésének kérdésével, s az általam előadottakat, hogy ti. az eredendő bűn beszámíttatás, tulajdoníttatás (imputáció) útján került Ádám után az utódaiba, antibiblikus tanításnak nevezi. Ebbe a kérdésbe - számomra érthetetlen módon - belekeverik még a római katolikus keresztség tant is, melyről én egy szót sem szóltam. A református gyermekkeresztség-tannak egyébként semmi köze nincs az imputáció-tanhoz! ( Reméltem, hogy ezt mindketten tudják!)
Az öröklött-eredendő bűn cáfolatául V.Zs. a Róma 5:12 sajátos exegézisét hozza elő. "Annakokáért miképpen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és aképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek." Az utolsó magyarázó megjegyzés - V. Zs. szerint - azt jelenti, hogy minden ember kizárólag a saját személyes vétke miatt kerül a halál törvénye alá.
Ne vegye tőlem rossz néven a szerző, de ilyen magyarázathoz csak az juthat, akinek az eredendő bűnről olyan prekoncepciója van, mint V.Zs.-nak. Hiszen egyértelmű, hogy itt Pál egyszerűen azt állítja, hogy a bűn és a halál egy ember által, Ádám által került be a világra és ennek következménye az, hogy mindnyájan vétkeztek.
Kálvin, a következő magyarázatot fűzi ehhez a vershez. "Mert az a természetünkkel járó romlottság, melyet az anyaméhből hozunk magunkkal, ha nem is termi meg oly hamar a gyümölcsét, mégis bűn az Úr színe előtt, és megérdemli az Ő büntetését. S ez az a bűn, melyet eredendő bűnnek hívunk. Mert amiképpen Ádám a teremtetése alkalmával nemcsak a maga, hanem utódai számára is kapta az isteni kegyelem adományait, úgy az Úrtól való elpártolásakor természetünket önnönmagában megrontotta, meggyalázta, eltorzította és tönkretette. Mert megfosztatván az Istenhez való hasonlatosságtól, csak önmagához hasonló ivadékot nemzhetett...Mert sületlen koholmány volt az, amivel egykor a pelagiánusok törekedtek kijátszani Pál szavait, mondván, hogy a bűn utánzás folytán terjedt el Ádámtól az egész emberi nemre..."6
Ami pedig az eredendő bűn átöröklésének módját illeti, elismerem, hogy nem fogalmaztam elég pontosan, amikor a beszámíttatás útját neveztem meg egyetlen útnak! Ezt most korrigálom is! Az eredendő bűn átöröklése két "úton" történik, az egyik a genetikai vonal, amiről Dávid is vall a Zsolt. 51:7.versében, vagy János is szól a Ján. 1:13-ban, s ami miatt Jézus szerint, szükséges az újjászületés is, Ján 3:3. Ezért tartotta a Szentlélek fontosnak kijelenteni Jézus Szentlélektől fogantatásának és szűztől születésének titkát is. (Ez is igazolja, hogy Jézus mentes volt az eredendő bűntől!) Az átöröklés másik útja pedig a szellemi út volt, a beszámíttatás (az imputáció), amikről előadásomban is írtam, mely állításomat változatlanul fenntartom.

3./ Ha csak az átöröklés kérdésében lenne közöttünk nézetkülönbség, több reményt fűznék ehhez a párbeszédhez. De sajnos, a nézetkülönbség közöttünk sokkal mélyebb, mint gondoltam. V. Zs. és R.J. válaszából ugyanis az lett világossá előttem, hogy tulajdonképpen az isten-képünk sem azonos. Úgy látom, végső soron ide vezethető vissza a közöttünk lévő radikális nézetkülönbség.
V.Zs. ezt írja: "A Bibliától, illetve Isten igazságosságától teljességgel idegen az a valójában antropomorf emberi, jogi logikájú elképzelés, miszerint az ősatya bűnadóssága közvetlenül, a kárhozat velejáró ítéletével együtt átöröklődik az utódokra."
Majd ezt megtoldja azzal a konklúzióval, hogy Istennél "csak a személyes felelősség elve létezik".
Ennek igazolására az 5.Móz 24 :16-ra és az Ezékiel 18:2-4;19-20.29. verseire hivatkozik, pedig nem lenne nehéz a szövegösszefüggésből rájönni arra, hogy az 5 Mózes 24 fejezetében Isten a polgári együttélés és törvénykezés büntető jogi szabályait adja a nép tudtára, melynek lényeges eleme mindmáig a személyes felelősség. Ugyanerről szól az ezékieli textus is! Ha nem erről szólnak ezek az igék, nem érvényes többé a 2. parancsolat sem! Megvallom, csodálkozom, hogy ilyen igékre hivatkozva, a Sola Scriptura elvét valló szerzők le merték írni a fent idézett mondatot.
Lehet úgy tanulmányozni a Bibliát, hogy ne vegye valaki észre az egész Szentíráson végigvonuló szövetség teológiát, mely szerint egy szövetségtörő ember vétkéért az egész közösség bűnhődik? Ákán, Dávid, Salamon stb. vétkéért nem az egész nép bűnhődött? Éli fiainak bűnei miatt szörnyű vereség érte egész Izraelt. Mit vétettek azok a gyermekek, akiket ilyenkor elpusztított az ellenség? Hol érvényesült itt a személyes felelősség elve? A szövetség teológia ismerete nélkül hogy magyarázzák akkor a Zsidó lev. 9:15. versét? Vagy a szövetség teológia is a reformátorok exegetikai és teológiai tévedése volt? Továbbá: ha csak egyéni, személyes felelősség létezik, akkor miképpen hat el Krisztus egyszeri áldozata sokakra?(Róma 5:19)
De kérdezem, hogy magyarázzák a kegyelmi kiválasztásról szóló igék sokaságát, közöttük a Róma 8. és 9. fejezetében, vagy az Efézus 1:1-11-ben írottakat? Ezekben az igékben hol fedezik fel a személyes felelősség elvét? Hol fedezi fel az általa leírt - egyébként felvilágosodás utáni - igazság fogalmat?
A Biblia beszél Isten igazságosságáról, de nem abban az antropomorf, jogi értelemben, ahogy azt V.Zs. és R.J. teszik. Isten igazságossága Jézus Krisztusban és az Ő áldozatában ragyog (Zsid 9:15). De hogyan magyarázzák a Bibliának Isten szuverénitásáról szóló olyan kijelentéseit, mint az Ésaiás 10:15; Ésaiás 45:7; Péld. 16:4; Róma 9:15; stb. Mert ezek bizony nehezen illeszthetők be V.Zs. és R.J. isten-képébe! Nem kellene alázattal meghajolnunk a szent Isten által kijelentett Isten-kép előtt akkor is, ha nem fér össze a mi felvilágosodás utáni isten-fogalmunkkal? (Jób 40:1-3.)
Ha pedig bármilyen teológiai irányzatnak az isten-képe nem biblikus, annak a krisztológiája és szoteriológiája sem az. Ezt az állításomat igazolja Vankóék tanítása arról, hogy Jézusban megvolt az eredendő bűn (antibiblikus krisztológia!), valamint az a képtelen állítása a megigazulásról, hogy az "természetesen nem egyszeri esemény az ember életében, hanem ismételten folyvást hitet kell gyakorolni ahhoz, hogy újra és újra elnyerje a megigazulást, illetve megtartsa megigazult állapotát." (antibilikus megigazulástan) Ugyanis Vankóék nem kegyelemből hit általi megigazulásról beszélnek, hanem hivés általi megigazulásról. Ugyanis a nekünk tulajdonított isteni igazság bűnös természetünkhöz viszonyítva idegen: iustitia aliena!!!. Ha létezik antropocentrikus, semipelagiánus szoteriológia, akkor ez az a javából. Ha a mi megigazult állapotunk annak függvénye, hogy mi megtartjuk-e a megigazultság állapotát, akkor bizony nem fog üdvözülni egyetlen ember sem! De akkor sem, ha ezt naponta el kell nyerni. Ez, az ember szabad akaratától függővé tett szoteriológia - engedtessék meg az erős kifejezés - a Krisztus tökéletes és hatékony áldozatának lebecsülése és az üdv elnyerésében és megtartásában az ember szerepének, beteges felnagyítása. (Minden félreértés elkerülése végett : vallom, hogy a biblikus ordo salutis-ban meg van a helye a hitnek, újjászületésnek, megtérésnek, megszentelődésnek, vallom ezekben az ember felelősségét, de soha nem a Szentlélek kezdeményező munkájának rovására! Lásd : Ef. 2:8-9; Filippi 2:12-13;) Az igazi jó hír számomra az, amit Jézus végzett helyettem és amit kínál nekem, vagyis a kegyelem!
Bár a pelagianizmus vitája - a jelek szerint - örök vita marad, kérdés hogy van e értelme egy ilyen jellegű vitának felújítására és tovább folytatására akkor, amikor az emberiség rohan az önpusztítás démoni útján? Javaslom, szeressük és kövessük Jézust jobban és hűségesebben, mint eddig és mondjuk el minden embernek: "Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta." (Ján. 3: 36.)
Budapest, 2005. augusztus 19.

Sípos Ete Álmos

                                                                                                                  

1. Reisinger János, A Megváltó Testtélételéről, Válasz Sípos Ete Álmosnak (levél)
2. Vankó Zsuzsa, "Eredendő bűn, vagy öröklött és szerzett bűnös természet", Sola Scriptura, 2004/4.- 2002/1.p. 25.
3. U.o.
4. Heidelbergi Káté 7.8. kérdés. II. Helvét Hitvallás VIII. fejezet.
5. "De elitéljük a pelagiánusokat is, akik azt mondják, hogy a megromlott embernek elégséges mértékben van szabad akarata a parancsolt jónak megtételére." Cáfolatul idézi Jézus szavait: "Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek" (Ján 8:36.) II. Helvét Hitvallás IX. fejezet.
6. Kálvin János, A Római Levél Magyarázata (Budapest: 1954), p.105.