Életmódváltás: ahogy a lelkész látja

A reformáció évében sok szó esett arról, milyen fontos a folytonos megújulás, a visszatérés a biztos alapokhoz. Lelkészek egész prédikációsorozatokat és gyülekezeti táborokat szenteltek e kérdésnek, és voltak köztük néhányan, akik valamilyen extrém vállalkozással, például 500 kilométer letekerésével hívták fel a figyelmet az emlékév örökérvényű üzenetére. Mások – függetlenül az emlékévtől, igaz, azzal csaknem egy időben – egész életmódjuk megváltoztatásával lettek élő példái annak, hogy mit jelent a megújulás a tekintetben, amiről az egyházban ritkán esik szó: fizikailag. Három lelkészt kérdeztünk meg arról, mi indította őket az életmódváltásra, és vajon tényleg csak fizikumuk változott-e szokásaik életvitelszerű megreformálásával.

„Fogyni akartam, ehelyett híztam”
„Úgy jöttem a teológiára tanulni, hogy le szeretnék fogyni öt kilót, ehelyett felszedtem ötöt” – meséli Molnár Melinda teológushallgató. A fiatal nővel a budapesti református teológia épületében beszélgetünk, a lelkészjelöltek itt tanulnak és itt is laknak. A kollégiumi szárnyat és a tantermeket csupán lépésekben mérhető távolság választja el, Melinda szerint emiatt sokan elkényelmesednek. „Elég 7 óra 50-kor elég felkelni, hogy beérjünk a 8-as órára. Az elmúlt években megesett, hogy napokig ki sem léptem a teológia épületéből, legfeljebb leugrottam a sarki élelmiszerboltba. Sokáig nem törtem magam azon sem, hogy valamilyen sportolási lehetőség után nézzek. Édes péksüteményt ettem, mellé kávét vagy kakaót ittam mindennap. A mozgás hiánya miatt a bevitt kalóriamennyiség egy idő után elkezdett meglátszódni rajtam, mígnem egy nap belenéztem a tükörbe, és azt nem mondtam: én nem akarok így kinézni.”

Első lépésként Melinda felhagyott az édességek fogyasztásával, a krumplit rizsre váltotta fel, elhagyta a cukrot és a fehér lisztet, és egyik barátnőjével felkeresett egy konditermet – eleinte egymást motiválták a mozgásra. „Az első pár hétben nem ettem csokoládét sem, az nagyon nehéz volt. Aztán éreztem, hogy egyre olvadnak le a kilók. Később visszaálltam arra, hogy mindenből eszem, de megvolt, hogy mikor és mennyit.”

Melinda öt hónap alatt 14 kiló feleslegtől szabadult meg. A változás környezete számára is szembetűnő volt, és mire kezdetét vette a strandszezon, már ő is jobban érezte magát a bőrében.

„Befogadott a konditerem”
Az egészséges életmód hatvan-hetven százalékban a személyre szabott, megfelelő étkezésen, harminc-negyven százalékban pedig az alkatnak és az egészségi állapotnak megfelelő, rendszeres testmozgáson múlik – ezt már Szabó Ferenc mondja. A mányi lelkipásztor csaknem egy évvel ezelőtt, tavaly februárban kezdett életmódváltásba. Súlyfeleslege miatt három hónapon át fogyókúrázott, ez idő alatt kezdett el nap mint nap több kilométeres sétákat tenni. Mire szert tett némi állóképességre, konditerembe kezdett járni, ahol ő nem „a lelkész”, hanem egyvalaki azok közül, akik edzésről edzésre feszegetik teherbíró képességük határait.

„A konditeremben csak én vagyok meg a súlyok” – mondja. Egy hosszú nap végén beszélgetünk, a lelkész elárulja, kevéssel hajnali 5 előtt már megkezdte a kardióedzést, ami a téli időszakban szobakerékpározásból vagy elliptikus tréner használatából áll. Mióta a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzői tisztjét is ellátja, megnövekedett teendőinek száma és a rá nehezedő felelősség súlya is. Aznap nyolc-kilenc munkamegbeszélést bonyolított le, mégsem hagyta volna ki a reggeli edzést. Ha másként nem fér bele a napirendjébe a mozgás, hát korábban felkel – mondja. „Amikor megnövekedtek a feladatok, még inkább szükségét éreztem, hogy változtassak az életmódomon. Azt mondtam magamnak: nem szeretnék húsz kiló súlyfelesleggel, magas vérnyomással, aztán előbb-utóbb cukor- vagy szívbetegséggel küzdeni. Felmértem, mit tehetek az egészségemért, úgy, hogy a szellemi munkát is el tudjam végezni. Igaz, hogy intenzív edzéseket végzek, a testem elfárad, de épp emiatt jobb az állóképességem, és javult a mentális koncentrációm.”

Mennyiségi és minőségi változás jellemzi az étkezését is: háromóránként eszik, megtartva a fehérje, a szénhidrát és a zsírok megfelelő arányát, és odafigyel arra is, hogy elegendő mennyiségű vizet igyon. Ma huszonkét kilóval kevesebb, mint amikor elkezdte a diétát, vérnyomása jelentős mértékben javult, vércukorszintje kiegyensúlyozottabb és sokkal jobb a közérzete is. „A heti öt edzés sokkal tudatosabb, kitartóbb, elkötelezettebb életberendezést jelent, mint a korábbi életem. Sokáig nem vágtam bele az életmódváltásba, mert azt gondoltam, nekem nincs időm edzeni. Rájöttem, hogy lesz, ha új határokat jelölök ki és áldozatot hozok érte. A jó hír az, hogy az első hat hét után rendszerré, majd hónapok múlva szokássá válik az új életmód. Ha kell, még most is kényszerítem magam rá, de már nem érzem kényszernek.”

Szabó Ferenc azt is elmondta: számára korábban ismeretlen világba csöppent, amikor átlépte a konditerem küszöbét. Annak, hogy a testépítők befogadták maguk közé, szerinte köze lehet ahhoz is, hogy ő is nyitott volt arra, hogy tanuljon tőlük. „Van egy srác a faluból, akivel edzeni járok, Krisztián, aki nagy motiváló, az ő segítségével ma már olyan intenzitással tudok edzeni, amelyet azelőtt el sem tudtam volna képzelni magamról.” Azt mondja, az egyetlen célja csupán annyi, hogy alkatának megfelelő, egészséges izomzata legyen, bár azt sem titkolja, szenvedélyévé vált a sport. A teremben nincs rá kiírva, hogy lelkész, de akikkel szorosabb kapcsolata alakult ki, azok érdeklődve és maximális tisztelettel fordultak felé, amikor megtudták, mi a hivatása. „Már nem csupán felületes beszélgetéseket folytatunk, hanem egyre mélyebbeket is” – tette hozzá.

„A férfi száz kiló felett kezdődik”

„A testvéremmel olyan családban nőttünk föl, ahol azt ettük, amit elénk raktak. Ezek finoman elkészített, tartalmas ételek voltak, de gyerekként nem válogathattunk, beosztással éltünk. Ugyanakkor, nagyon szerettünk jókat enni, az ételadás a szeretet egyfajta kifejezési módja volt” – idézi fel Thoma László. A gazdagréti lelkipásztor olyan közegben szocializálódott, ahol azt tartották: a férfiember száz kiló felett kezdődik, és aki komolyan sportol, az vagy megszállott, vagy pótcselekvést végez. „A munkának volt becsülete, de a rendszeres testmozgásnak nem volt meg a kultúrája, a környezetemben sem láttam erre jó példát. Én magam is meglehetősen rendszertelenül ettem, és csak arra figyeltem, hogy az étel finom legyen, arra már nem, hogy egészséges is. A mozgást feleslegesnek tartottam, az evés örömforrást is jelentett, ráadásul stresszevő voltam.”

Csakhogy idővel asztmás lett és allergiás, és mivel testsúlya is egyre gyarapodott – már elérte a férfiasnak nyilvánított értéket is –, állapota egyre súlyosbodott. „Nyilvánvalóvá vált, hogy le kell adnom jó pár kilót, ha egészséges akarok lenni. Dietetikus segítségét kértem, aki elmondta, mit tegyek, ellenőrzött, számon kért. Felhívta a figyelmem a mozgás fontosságára, és arra is, hogy semmiképp se koplaljak, de hagyjam el a cukrot és a fehér lisztet, az allergiám miatt pedig kevés tejterméket fogyasszak. Elkezdtem máshogy viszonyulni az ételhez, időt szántam például az elkészítésére. Rájöttem, hogy a stresszt maga a főzés oldja, a sütés pedig további kreatív energiákat mozgósít. Nagy öröm, hogy a szellemi munka mellett az anyaggal is foglalkozom, ezekkel az egészséges ételekkel pedig meglephetem a feleségem és a gyermekeimet.”

Mindez, persze, azzal jár, hogy gyakran vissza kell utasítania a kínálást vendégségben, ami időnként a másik fél számára egyet jelenthet a szeretetteljes gesztus elutasításával. „Nemcsak a saját szokásaimmal kell konfrontálódnom, de a kultúránkkal is, hétvégén a vendégségben vagy utazás közben, amikor abból az élelmiszerből kell választani, ami van. Nem ehetem meg azt a szelet tortát, miközben a társaságban mindenki azt eszik; és egy nap legalább ötször kell ennem, akkor is, ha nem kívánom, hogy a vércukorszintem egyenletes legyen. Az átlag magyar család étkezési kultúrája után ez nagy változás, mégis megéri. Amikor elhagytam a cukrot, akkor jöttem rá, hogy az ételeknek íze van. Teljesen átalakultam, belőttem, hány kiló legyek, és annyi vagyok. Megtaláltam az egyensúlyt, amiben jól érzem magam.”

A négygyermekes családapa mintegy harminc kilótól szabadult meg egy év alatt. Mindez annak az önismereti munkának is köszönhető, amit az életmódváltással egy időben végzett – állítja, és persze a sportnak. Az ő szenvedélye a futás lett, az elmúlt öt évben többször is teljesítette a félmaratoni, maratoni távot. „Egy héten háromszor futok, és ez az idő fontos szerepet tölt be az Istennel való kapcsolatom ápolásában is. Közben dicsőítő énekeket hallgatok, imádkozom, ez olyan minőségi idő, amit Istennek szánok. Nem mindig katartikus, mégis fantasztikus lehetőség, és számtalanszor összeállnak a gondolataim, ami az igehirdetések előkészítő folyamatában nagyon hasznos.”

„Elfogadóbb lettem”

Istennek magában az életmódváltásban is volt szerepe – erről Melinda is beszélt. „Istentől kértem erőt ahhoz, hogy sikerüljön életmódot váltanom. Mert mint minden másban, úgy ebben is lehet kérni a segítségét. Igaz, Ő elfogad 120 kilóval is, csak épp az nem egészséges. Amellett, hogy segített megszabadulni a súlyfeleslegtől, azt is megmutatta, hogy van bennem akaraterő és kitartás.” A fiatal teológus elismerte: önbecsülését Isten szeretetére alapozza, de mivel hús-vér ember, önbizalma azáltal is fejlődött, hogy megjelenésében is önazonosabb lett. „Ez hozzásegített ahhoz, hogy elhiggyem: képes vagyok valami nagyobb volumenű dolgot is megcsinálni. Így már sokkal jobban tudok motiválni másokat. A hasonló problémákkal küszködőknek el tudom mondani a tapasztalataimat, és őszintén biztatni tudom őket azzal, hogy semmivel sem rosszabbak, mint bárki, ők is meg tudják csinálni.”

Melinda hozzátette: a külső megújulás nem feltétlenül jár jótékony belső fejlődéssel is. „Attól, hogy valaki lefogy, nem biztos, hogy jobb emberré válik, vagy átértékeli az életét. Rám pozitívan hatott a változás: amióta lefogytam, elfogadóbb vagyok másokkal, mert most már tudom, hogy ez nagyon nehéz munka.”

„Épp csak ezt ne edd meg”

„Megörültem annak, hogy csomó kiló lement, most már minden szuper, de nem így van, tartani kell az életmódot” – tette hozzá. „Figyelek arra, hogy ha mást nem is, de legalább egy nap egyszer tornázzak. Amikor pedig hirtelen rám tör a vágy, hogy megegyek valamit, amit nem szabad, akkor mindig arra gondolok, hogy ugyanúgy, ahogy a bűnnek, ennek is lesz következménye: meg fog látszódni.”

A megkérdezett férfiak ennél is szigorúbbak magukhoz. László azt mondja, olyan nincs, hogy nem tud elmenni mozogni, kivéve, ha fekvőbeteg, az étkezésben pedig sosem tesz kivételt, inkább elkészíti magának annak az ételnek az egészséges változatát, amit szívesen megenne. „Nem szükséges nagy akaraterő: épp mindig csak azt nem kell megenni, ami előtted van” – mondja. És, persze, az előrelátás is megóv a nagy kilengésektől: a karácsonyra elkészített cukormentes bejgli és szaloncukor ugyanazt az élvezetet nyújtja a megújult szervezet számára, mint azelőtt a hagyományos változataik.

Ferenc nagy hamburgerrajongó, de mint mondja, még kedvence sem hiányzik neki. „Karácsonykor például én is ettem bejglit, de ma még csak egy lattét sem ittam meg, egyszerűen nem kívánom. Nem esem vissza, hiszen most már azt élném meg fájdalomnak, ha szakítanék az egészséges életvitellel.”

 „A Szentlélek temploma”

A megkérdezett lelkészek egybehangzóan állítják: előbb-utóbb azok is visszajelzik a változást, akik eleinte talán szkeptikusan fogadták a hírét törekvéseiknek. Melinda szerint addig számít, hogy mások mit gondolnak az emberről, amíg a véleményük motivációs faktor. Amint a tetszeni vágyás megfelelési kényszerré válik, már nincs a helyén a motiváció.

Hálásak ugyanakkor mindazoknak, akik támogatták és mindmáig támogatják őket tanácsaikkal, étrendjük tiszteletben tartásával vagy éppen azzal, hogy elkísérik őket a konditerembe. Az életmódváltás folyamatában azonban bizonyos kérdéseket nekik maguknak kellett megválaszolniuk. „Elgondolkodtam, vajon mennyire önzés, hogy időt, energiát és pénzt szánok arra, hogy jól érezzem magam a testemben. Mennyire vagyok felelős a testem állapotáért, hiszen tökéletes egészség nincs, ezt a mítoszt is el kell engedni. Fel kellett állítanom határokat, amikor már túl sokat foglalkoztam volna magammal. Tisztáznom kellett, mi a mozgás szerepe az életemben, hiszen a sport is addiktív, és azt is el kellett fogadnom a folyamat közben, hogy a fogyás nem lehet gyorsabb” – sorolja László. Végül, tisztázva motivációit, arra jutott, hogy a legfőbb célja a prevenció. „Nem gondolom, hogy mindenkinek úgy kellene élnie, mint nekem. De a családomban sok a szív- és érrendszeri, valamint a cukorbetegséggel küzdő ember. Elsősorban azért változtattam meg az életmódomat, mert felmértem, mi az, amit megtehetek a testemért, amely nem mellékesen a Szentlélek temploma.”

Jakus Ágnes