Hogy „könnyebb” legyen az iskolatáska

Számos családban nehézséget jelent az iskolakezdéssel járó kiadások előteremtése. A gyerekek nőnek: új melegítő és tornacipő kell, nem olcsók a tanszerek. Ahol több gyereket is nevelnek, ott megsokszorozódnak a költségek szeptemberben. Tanszereket, iskolatáskákat gyűjtenek a reformátusok a szerényebb anyagi körülmények között élő gyerekek tanévkezdésének segítéséhez.

Egy közelmúltban készült kutatás szerint sok szülő akár öt hónapon át kénytelen spórolni az iskolakezdésre, még úgy is, hogy számos tankönyvet ingyen kaphatnak meg a gyerekek. Az eduline.hu oldalon közzétett felmérés szerint az általános iskolások tanévkezdése átlagosan 73 ezer forintot, a középiskolásoké 90 ezret tesz ki.

Aki szeretné támogatni a kisdiákokat akár csak egy-két füzettel vagy írószerekkel, megteheti a hétvégén (augusztus 26-án pénteken és 27-én szombaton) három nagy budapesti bevásárlóközpontban vagy az ország huszonegy helyszínén az úgynevezett iskolatáska gyűjtőpontokon. A Magyar Református Szeretetszolgálat évek óta koordinálja és segíti a gyerekek iskolakezdését Kárpát-medence-szerte.  Egy iskolatáska, füzet, vonalzó vagy zsírkréta csomag adományozása is nagy segítség lehet, hiszen minden egyes adomány azt teszi lehetővé, hogy minél többeknek segítsenek.

Sokszor nem vagyunk tudatában annak, hogy egy nálunk lévő, már feleslegessé vált tárgy máshol értékes darab lehet – mondta a Parókia portálnak Kőrösi-Gilicze Réka, a református szeretetszolgálat szóvivője. – Sok családban nem az a kérdés, hogy melyik népszerű mesefigura szerepeljen az új hátizsákon, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán használható iskolatáskája a gyermeknek. Ezért indította el Kárpát-medencei adománygyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat.

- Általános és középiskolás diákok számára gyűjtünk tanszereket. A legnagyobb szükség füzetekre és írószerekre van, és várunk emellett kreativitást fejlesztő eszközöket: gyurmát, temperát, vízfestéket is. Kérjük, hogy aki éppen vásárol a gyermekének tanszereket, ha teheti, és szívesen segít, vegyen két füzettel, vagy ceruzával többet, és adja le a gyűjtőpontok valamelyikén. Az adományokra igen nagy szükség van. Tavaly egy kárpátaljai kislány örömmel vitte az új iskolatáskáját, közben azt fejtegette, hogy mennyire szeretne egy tolltartót is, mert soha nem volt még neki. Amikor kibontotta az adományokból érkező táskát, egy tolltartó is lapult benne és a kislány nagyon boldog volt. Számos ehhez hasonló megható pillanatnak vagyunk tanúi az adományok osztásakor. Idén is magyarországi, és határon túli magyar gyerekek kaphatják meg az adományt. A tanszerek egy részét olyan családokhoz visszük, akik már korábban kapcsolatban álltak a szeretetszolgálattal, és tudjuk róluk, hogy rászorulnak a segítségre – mondja Kőrösi-Gilicze Réka.

Augusztus 26-án pénteken délután 3 és este 8 óra között, valamint 27-én szombaton reggel 8 és este 8 óra között három budapesti és egy debreceni bevásárlóközpontban adhatják le adományaikat a kihelyezett gyűjtőpontokon. A Duna Plázában, a Corvin Plázában és a X. kerületi Újhegy Bevásárlóudvar területén a CBA Príma áruházak előtt várják a szeretetszolgálat munkatársai az adományokat, valamint a debreceni Malomudvarban. Amennyiben pénzbeli adománnyal támogatná a programot, a szeretetszolgálat számlaszámára utalva megteheti: 10702019-85008898-51100005. A megjegyzés rovatban kérjük, tüntesse fel: „iskolatáska”!

Azok a családok, akik szeretnének kapni az adományból, a jobbadni.hu oldalon adománykérelmezési adatlapot juttathatnak el a szeretetszolgálathoz. Idén az országos református tanévnyitón Túrkevén, valamint Nagyenyeden is táskákat és tanszereket oszt a szeretetszolgálat.

Csatolt állományok