Miért életbevágóan fontos nekünk megismernünk az alázatosságot. Egyszerűen azért, mert a Názáreti Jézus belső indulata, életútja, az Ő uralma alázatosságban nyilvánul meg. A prófécia így szól: "Ímhol jő a te királyod alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén." Mt 21, 5. Ez az Ő ajánlata nekünk. Részleteiben ez nem valami kívánatos ajánlat, kicsivé lenni, lakomán az utolsó helyre ülni, rágalmakat, arculcsapásokat eltűrni, gonosztevők közé számláltatni bizony nem örvendetes tények. De a Mester mindezt vállalta az elveszettek érdekében. Akik Őt követik, azoknak nem a sok bántalom jelent örömöt, hanem az a tény, hogy a Mester velük van: "minden szenvedésüket Ő is szenvedte... fölvette és hordozá őket..." Ézs 63, 9. A napnak terhét Ő hordozta, mindnyájunknak terhét magára vette. Természetes következmény, hogy aki követni akarja Őt, az megérti majd mit jelent az, hogy egymás terhét hordozzátok. Ebből a segítőkészségből nem lesz egy állandóan panaszkodó mártíromság, hogy a napnak hevét és terhét mi hordoztuk. Az öntelt ember ezt így képzeli. De az alázat vonalán ez egészen másként fest. Hát ezért akarjuk megismerni és megtanulni az alázatosságot, hogy a Mestert követhessük.

Mindenekelőtt a kifejezést akarjuk megismerni. - Tapeinos: kicsiny, silány, nyomorúságos, alacsonysorsú, szelíd, engedelmes, alázatos. Negatív értelemben azt jelenti: kétségeskedő. A héber kifejezést már ismerjük: kána jelenti az aláfelé mozgást = lefoly, lezuhan, lezüllik. De ha ezt önként teszi, tehát alászáll, akkor azt jelenti: alázatos. Ezt az alászállást az Úr bemutatta nekünk először is a saját példájával, - a legmagasabb állapotból a legmélyebb pontig szállt alá, amint a Fil 2, 5-8-ban olvashatjuk. Azután bemutatta a megalázkodás módját a megromlott ember vonalán is, a Zákeus példájában. Zákeus jelentése: ártatlan, tiszta. Ez a látszat, de amit a példázatban róla feltár, az ennek éppen az ellenkezője. - A példázat úgy mutatja be: "...és az fővámszedő volt és gazdag." Bibliai értelemben ez a jellemzés semmi jót nem takar. A "vala" pedig arra mutat, hogy ez nála nem pillanatnyi jelenség, hanem ilyen a mentalitása, ilyen a természete. Tehát a gazdag kettős lény, és ennek következtében kétszínű is. Lk 16, 19-31. Öltözék bíborba és patyolatba. Az alsó ruha a bíbor, az uralkodók palástja, telve uralmi mániával. Itt most meg kell jegyeznünk, hogy egyedül a Jakab levele mutat rá arra, hogy a kétszínű (dipsychos = kettős lelkű) ember képtelen helyesen imádkozni; képtelen hinni. Ugyanis "szívből hiszünk az igazságosságra". Róm 10, 10. A "kétlelkű" ember a lelki mivoltával akarja betölteni a szellem (a szív) szerepét, ami lehetetlen. Az értelem, az érzelmi világ lelkes és lelkesítő szavakkal képes megjátszani a szellem jelenségeit, látszatát, de nem képes közvetíteni a szellem éltető erejét. Ezt csak az Isten Fiának a hangja képes hordozni. Erre mutatott rá a golgotai római százados: "Ez pedig Isten fia vala." Jn 5, 24-25. Mt 27, 54. A kétlelkű, kétszínű ember képtelen befogadni az alázatot, mert az alázatosság csak a szívben lakozhat. A Mester mondja: "Én szelíd lelkű és alázatos szívű vagyok." Tehát bennünk is előbb a szívnek kell rendbe jönni, hogy az alázatosságot be tudjuk fogadni. E téren nagyon óvatosnak kell lennünk, ne magam akarjam rendezni a bensőmet, "mert a Szellem az, aki megelevenít..." Nagyon figyelmesnek kell lennünk ezen a ponton, mert az utolsó idők nagy csatájában itt folyik a legádázabb ütközet. A sátán igyekszik elragadni az emberekből a harmadik részt, a tritont. Nem a harmadrész a tét, a sátán nem harmadol, hanem a harmadik részt, az örökkévaló tényezőt, vagyis a pneumát ragadja el. Jel 9, 15. A magyar fordításban ezt a "lélek" szóval fejezték ki; ugyanakkor a "pszyché"-t is lélek-nek fordították. Minden európai nyelvben, de a régi görög és latin biblia-szövegekben is pontosan megkülönböztetik a két fogalmat, csak a magyar fordításban nem. Vannak viszont magyar nyelvű közösségek, ahol használják a hármas (test, lélek, szellem) megkülönböztetést. Persze ez nem jelenti azt, hogy élik is a szellem valóságát. A gyakorlati életben hamar nyilvánvalóvá lesz, hogy a hármas embert a "kettős lélekkel" játsszák meg. Itt meg kell említenünk, hogy a szótárban így olvashatjuk a dipsychos jelentését = duplex anima. (Schmoller) A "gazdag" nemcsak kétszínű - bíbor és patyolat -, tehát nemcsak láthatóan nyilvánul meg ez a kétszínűség, de a gazdagnak a lelkivilága is kettősségre mutat. Az egyik kódexben, az úgynevezett D-kódexben (Cambridge) a gazdagról azt olvassuk: a gazdagnak két neve van: Fineás és Ninive. Első látásra már sejteni lehet, hogy ez a két mentalitás nem lehet egymással összhangban. A Fineás ároni származású, Ninive pedig Babilon fővárosa. Nézzük hát, mit jelent ez a hétköznapi gyakorlatban. Fineás = jóslat 2. látomás. A bibliai gazdag a kijelentés birtokosának képzeli magát; azt képzeli, hogy egy bibliai fogalmat ő ért meg egyedül, és rajta kívül senki más; ebben a tökéletes félreértésben követői, sőt imádói is lesznek, akik ott örvendenek az ő asztala körül. Ha szerencséje van a nagy prófétának, külön felekezetet is alapíthat; rosszabb esetben egy buzgó klikket szervezhet magának, ahol kiélheti az uralmi mániáját. Azután következnek a szabályok arra nézve, hogy mit nem szabad. 1. Más felekezetű egyénnel szóba állni. 2. Újságot olvasni, tévét nézni, semmiféle "evilági" rendezvényben részt venni... stb. Ugyanennek az embernek a másik tevékenysége, a másik neve a Ninive. Ennek jelentése: település; akik végleg letelepedtek a földön, akik mindig csak a földiekkel törődnek.

Szomorúan láthattunk példát arra, hogy "hívő" emberek, sőt "hívő" közösségek is a tengernyi "nem szabad" után belevetették magukat a pénzszerzési mániába, és a lelki gazdagság mellé az anyagi meggazdagodást tűzték ki célul. De ezzel a témával most nem foglalkozunk. Elég az 1Tim 6, 6-10-re utalnunk.

De maradjunk az alázatnál. Ezt minden bibliás ember ismeri, elméletileg. A gyakorlatban mégis az ismeretre törekszik, mert ezzel lehet tekintélyt szerezni, s ha nem sajnálja a fáradságot, meg az időt, és a szolgálatkészséget, ezáltal mindenkit le lehet hengerelni; sőt, némi téves ismeret révén kivívható, hogy mindig igazam van. Ilyen körülmények között fontos az alázatosság is, amit egymástól tanulnak a hívek. Gyorsan megy ez az elsajátítás, a fejhajtás valamilyen irányba, és egy szelídséggel kombinált áhítatos arcmozdulat sikeres lehet. Hát a mi Urunk ezt nem így tanácsolta. Mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet: "Tőlem tanuljátok meg, hogy én alázatos szívű és szelídlelkű vagyok." A Mester joggal mert tanácsot adni Zákeusnak, hiszen Ő maga az alászállást gyakorlatilag elvégezte. Mivel ez a történet, ezért minden szóra, minden mozzanatra nagyon kell figyelnünk. Ugyanis a példázat mindig egy földi történés által mutat be egy szellemi világban végbemenő törvényszerűséget. Jelen esetben is így van ez. Zákeus nem megnézni akarta Jézust, hanem belső látással igyekezett Őt megismerni, hogy kicsoda Ő. Zákeusnak nagy segítségre volt szüksége, mert nagy teher szorongatta a lelkiismeretét. Ezt a " szívhangot" hallotta meg az Úr, és ezért szólította így: Zákeus sietve szállj alá! Ez egyszemélyes ügy. A Megváltó maga kereste meg Zákeust, akiben felébredt az elveszettség érzete, és a megtartatás vágya. Ő tekintett fel Zákeusra, és szólította meg. Ő adta a tanácsot, hogy a gazdagság képzelt magasságából a szegénységbe szálljon le, és Zákeus ezt nagyon sietve meg is tette.

Ezután igen fontos, életbevágó események következnek. Ezért nem merünk most bibliamagyarázatba belekezdeni, még akkor sem, ha nagyon szép, megható megállapításokat tudnánk is kisütni. Inkább kérjük meg a mi Urunkat, hogy maga világosítsa meg nékünk a kijelentést. Ezt Ő szívesen megteszi, éspedig úgy, hogy rávezet mindig annak a ténynek a törvényére. A törvénytudónak is megfelel a feltett kérdésre: "A törvényben mi van megírva, mint olvasod?" Lk 10, 26. Azután egy példázattal rávezeti a valóságra.

Ezt látjuk Zákeus esetében is. Zákeus Jézust belső lényegében akarta megismerni, és amikor Jézus Őt megtanította az alázatosságra, akkor felismerte, hogy Ő a mennyei Atyának a Fia, mert aki nála akar szállást találni, aki felső irányítás révén nála akar lakozni, az nem lehet más, csak az Atyának a Fia, aki mindeneknek Ura. Ezért ezután csak így szólítja: Uram! Már az a kifejezés "nálad kell maradnom", felső tanácsolásra mutat. Itt az a törvény teljesedett be, amit a Jn 14, 23-ban olvasunk: "Ha valaki szeret engem, tartja az én beszédemet; és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk."

Közben történt egy négyszemközti beszélgetés is, amelynek tartalmát senki sem ismeri, akárcsak a samáriai asszonnyal történt beszélgetést sem. De a samáriai asszony nem tudta magában tartani a hallottakat; szinte elrohant, sietségében még a vedrét is ottfelejtette - csakhogy mielőbb hírül adhassa, hogy egy ember neki mindent elmondott, amit ő cselekedett. Zákeussal is ez történt, hogy az Úr feltárta neki is a múltját, sőt ajándékba adta néki bűnei bocsánatát. Zákeus már ennek a folyamatnak a következményeit tárta fel; elmondta, hogy benne is az Úr feltárta a múltját, minden bűnét, bizonyos, hogy megajándékozta őt a bűnök bocsánatával. Sőt, elindította benne a helyreállítás folyamatát az igazságosság vonalán. Ezt a folyamatot ember nem képes véghezvinni. A megbánás, a bűnbocsánat az a Megtartó ajándéka. ApCsel 5, 31. Természetes folyamat, hogy elvezérel az igazságosságba. Ezt a vágyat már Zákeus sem tudta magában tartani; ennek vágya és öröme kiáradt belőle. Az előállván azt jelenti: kiállt az igazságosság mellett, kilépett a cselekvés terén.

Az itt a nagy esemény, hogy "örömmel fogadá be" az Urat, amikor őt a szegénységbe való leszállásra biztatta, de örömmel fogadta a rendezést, ami az egész vagyonába került. Végződhetett volna ez a történet úgy is: "Az ifjú pedig hallván e beszédet, elméne megszomorodva, mert sok jószága vala." Mt 19, 22.

A győzelem öröme Zákeusnak is kemény küzdelmet jelentett. Mire az Úr közölhette vele az eredményt: "Ma lett üdvössége e háznak."

A szegénységtől mindenki fél. Csak akkor lepődik meg, amikor alászáll, és azt találja, hogy "boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa." Ott kezdődik az Isten Fiának az uralma. - Ott veszi észre az alázatba alászálló ember, hogy ott van vele az Úr, aki "gazdag lévén szegénnyé lett" a mi érdekünkben. Ez tette könnyűvé és örömtelivé az igazságos rendezést: "vagyonomnak a felét a szegényeknek adom, és amit látszólagos jogossággal peres úton megszereztem, annak négyszeresét adom vissza." Itt figyelmeztetni kell mindenkit arra, hogy ne próbálja meg senki azt a folyamatot a maga elgondolásai szerint véghezvinni, vagy leutánozni, mert abból a legjobb esetben is csak alázatos-kodás lesz. Az ilyen hamisítvány mindig káros következményekkel jár.

Térjünk most vissza az első lépéshez, ahol a Mester elindult, ahol az első jelet adta. Ezt az első jelet a galíciai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az Ő dicsőségét; és hívének benne az ő tanítványai.

Most nem kívánunk foglalkozni a kánai menyegző történetével, csupán a ránk tartozó folyamattal. Azt tudjuk jól, hogy Kána jelentése: alázat. Kérdés, vágyakozom-e erre? Ugyanis az a harmadnapra szóló menyegző a galileai Kánában lett. A Galilea a vágyakozás földje. Kérdés, hogy kik a meghívottak? Kaphatok-e én is meghívást? Annyit tudunk, hogy Jézus is meghívatik a tanítványaival együtt. Ez minden idők tanítványára vonatkozik. Ehhez nem kell tanfolyamot végezni, csupán az Ő igéjét befogadni, magunkévá tenni.

"Ha ti megmaradtok az én igémben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok." Jn 8, 31. A tanítványai nem ismereteket gyűjtenek, hanem munkára használják fel a tőle kapott erőket: "Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek, és (ezáltal) legyetek nekem tanítványaim." Jn 15, 8.

A tanítványságnak nem az az ismertető jele, hogy folyton bibliai idézetekkel okoskodnak, hanem arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. Jn 13, 35. Az Úr üzenete most is szól:

"Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jön a te királyod, alázatosan, és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén." -

Ez személyre szóló üzenet. Ők az Izráel házának elveszett juhai. Mt 15, 24. "Béth-aniá"-ban találhatók, Szegénység házában, nagy nyomorúságban. (Lk 15, 24.) A nyomorúság ébreszti őket, és a honvágy elindítja őket hazafelé. A főpásztor vezeti őket:

"Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették az ő ruháikat a Bárány vérében."

Jó utat! Boldog hazatérést!

Takács János nyug. evang. lelkész