Márk evangéliuma - 20. Örömest hallgatta...

Új szövetség - Márk evangéliuma 6:14-29.


HALLOTT EZEKRŐL HERÓDES KIRÁLY, MERT ISMERTTÉ VÁLT A JÉZUS NEVE. ÉS AZT BESZÉLTÉK: KERESZTELŐ JÁNOS TÁMADT FEL HALOTTAIBÓL, AZÉRT MUNKÁLKODNAK BENNE CSODATÉVŐ ERŐK. MÁSOK PEDIG AZT MONDTÁK, ILLÉS Ő, ISMÉT MÁSOK AZT ÁLLÍTOTTÁK, HOGY PRÓFÉTA, OLYAN, MINT VALAMELYIK RÉGI PRÓFÉTA. MIKOR HERÓDES EZEKET HALLOTTA, ÍGY SZÓLT: AZ A JÁNOS TÁMADT FEL A HALÁLBÓL, AKIT ÉN LEFEJEZTETTEM. UGYANIS MAGA HERÓDES FOGATTA EL ÉS A TÖMLÖCBEN BILINCSBE VERTE JÁNOST HERÓDIÁS MIATT, FÜLÖPNEK, AZ Ő TESTVÉRÉNEK FELESÉGE MIATT, AKIT Ő VETT EL TŐLE FELESÉGÜL, MERT JÁNOS MEGMONDTA HERÓDESNEK: NEM SZABAD NEKED A TESTVÉRED FELESÉGÉVEL ÉLNED. HERÓDIÁS EZÉRT ÁSKÁLÓDOTT ELLENE, ÉS MEG AKARTA ÖLNI, DE NEM TEHETTE, MERT HERÓDES FÉLT JÁNOSTÓL; IGAZ ÉS SZENT EMBERNEK TARTOTTA ÉS VÉDELMEZTE. MIKOR HALLGATTA, SOKSZOR ZAVARBA JÖTT, DE AZÉRT ÖRÖMEST HALLGATTA. VÉGRE ELJÖTT A KEDVEZŐ ALKALOM. AMIKOR HERÓDES SZÜLETÉSNAPJÁN LAKOMÁT ADOTT FŐEMBEREINEK, VEZÉREINEK ÉS GALILEA ELŐKELŐSÉGEINEK, ENNEK A HERÓDIÁSNAK LÁNYA BEMENT ÉS TÁNCOLT; NAGYON MEGTETSZETT HERÓDESNEK ÉS A VENDÉGEKNEK. A KIRÁLY AZT MONDTA A LEÁNYNAK: KÉRJ, AMIT AKARSZ, ÉS MEGADOM NEKED. MEG IS ESKÜDÖTT NEKI: BÁRMIT KÉRSZ, MEGADOM NEKED, MÉGHA AZ ORSZÁGOM FELÉT KÉRED IS. AZ PEDIG KIMENT ÉS ÍGY SZÓLT ANYJÁNAK:MIT KÉRJEK? KERESZTELŐ JÁNOS FEJÉT, VOLT A VÁLASZ. EKKOR NAGY SIETVE VISSZAMENT A KIRÁLYHOZ, ÉS KÉRTE ŐT: AKAROM, HOGY AZONNAL ADD IDE NEKEM EGY TÁLON KERESZTELŐ JÁNOS FEJÉT. A KIRÁLY PEDIG, NOHA IGEN ELSZOMORODOTT, DE ESKÜJÉÉRT ÉS A VENDÉGEK MIATT NEM AKARTA ŐT ELUTASÍTANI, TÜSTÉNT ELKÜLDTE A HÓHÉRT ÉS MEGPARANCSOLTA, HOGY HOZZA EL A JÁNOS FEJÉT. AZ PEDIG ELMENT, LEFEJEZTE ŐT A BÖRTÖNBEN ÉS ELHOZTA FEJÉT EGY TÁLON, ÉS ODAADTA A LEÁNYNAK. A LEÁNY PEDIG AZ ANYJÁNAK ADTA. MIKOR EZT MEGHALLOTTÁK JÁNOS TANÍTVÁNYAI, ODAMENTEK, ELVITTÉK A TETEMÉT, ÉS SÍRBA HELYEZTÉK.

                                                                                                                       

Témánk miatt, az ifjak táborába minden napra más felekezethez tartozó előadót akartam hívni, evangélikus vallású is, és jól ismeri Dietrich Bonhoeffer írásait. Akinek ezt a tervemet mondtam, pár héttel később ajánlott valakit. Akit ő nem ismer, de egy ahhoz a felekezethez tartozó, azt ajánlotta, hívjuk Béres Tamást. Ki ő, miféle ember? Biztos őt kell hívnom? Megszólítom ismeretlenül, legfeljebb nem jön. Postafordultával érkezett a válasz. Vállalja, de csak két nap alkalmas számára azon a héten, amikorra hívom. Vonattal érkezik, ekkor és ekkor, kb. másfél órát tölthet köztünk, vonattal távozik, ekkor és ekkor... Milyenféle ember?
Megkérdeztem az unokahúgomat és férjét, aki evangélikus. Őket tanította, azt mondták, rettentő tájékozott, nagy tudományú, de kicsit afféle elszállt figura... volt már, hogy nem érkezett meg oda, ahova... No, akkor én, mit is tudhatok, gondolhatok felőle? Amikor aztán betoppant a szobámba - mert kocsival jött, és előbb érkezett -, nem ismertem rá arra, akit vártam. Fiatalabb volt, közvetlen, nem volt benne semmi tanáros, sem papos, pár pillanat után úgy beszélgettünk, mintha mindig ismertük volna egymást... És olyan előadást tartott, hogy csak néztünk. Nemcsak fejünket, szívünket és lelkünket is telepakolta útravalóval.
Ha nem találkozunk, azt gondolom volna, amit hallottam, illetve, amire abból következtetek. Mert szabad tudnunk, hogy amit hallunk, ahhoz csatlakozik az, amit erről-arról, fejünkben és szívünkben gondolunk, őrzünk. Néha bizony előbb mondunk nemet, illetve igent emberekre, történésekre, dolgokra, mint kéne, mert megvan róla a véleményünk, diktál tapasztalatunk...

HALLOTT EZEKRŐL HERÓDES KIRÁLY, MERT ISMERTTÉ VÁLT A JÉZUS NEVE. ÉS AZT BESZÉLTÉK: KERESZTELŐ JÁNOS TÁMADT FEL HALOTTAIBÓL, AZÉRT MUNKÁLKODNAK BENNE CSODATÉVŐ ERŐK. MÁSOK PEDIG AZT MONDTÁK, ILLÉS Ő, ISMÉT MÁSOK AZT ÁLLÍTOTTÁK, HOGY PRÓFÉTA, OLYAN, MINT VALAMELYIK RÉGI PRÓFÉTA. MIKOR HERÓDES EZEKET HALLOTTA, ÍGY SZÓLT: AZ A JÁNOS TÁMADT FEL A HALÁLBÓL, AKIT ÉN LEFEJEZTETTEM.

Heródes nem találkozott Jézussal, csak másoktól hallott róla, tetteiről, csodáiról. Ennek, alapján gondol felőle valamit. Többféle véleményt hall. Az egyik szerint Jézus Keresztelő János, aki feltámadt halottaiból, a másik azt állítja, Jézus talán Illés próféta, a harmadik pedig azt állítja, olyan próféta, mint a régi nagyok, akik erővel bírtak, csodákat tettek...

Vajon miért azt gondolja igaznak Heródes Jézusról, hogy ő Keresztelő János, aki feltámadt halottaiból? Miért meri kijelenteni tényként azt, amit a Jézusról elmondottak alapján gondol?
Nyilvánvalóan benne van, ami korábban vele történt, az ami lelkiismeretét nyugtalanítja, az, aminek következményétől fél, az, amit hinni szeretne, az, ami tán felmenthetné az önvád alól...Tulajdonképpen neki van szüksége arra, hogy ezt igazolja, kijelentse... Hogy is történt az, ami a lelkét nyomja? Az előtte történtek bukkannak fel, az előzmény a folytatás...



ÁRVAI EMIL
               KERESZTELŐ JÁNOS

Sok erősnek látszó férfi belül gyönge,
bor és nők egykönnyen elveszik eszét.
Heródes egy táncért egy lánynak esküdözve
ígér bármit, akár országa felét...

Ekkora sikerre nem számít a leány;
kisiet anyjához, adjon ő tanácsot.
Néz nagyot az asszony: vagy viccel a király,
vagy most megnyerhetik ketten a világot...

Mit kérjen leánya? - anyja gondolkodik;
régi ellenfelén jár e gondolat:
börtönben ül, ám EZ veszélyes még ott is...

Így szól hát a lányhoz bátorítólag:
- Heródes lehet hogy tréfálkozik,
de én nem: kérd fejét annak a Jánosnak!...



UGYANIS MAGA HERÓDES FOGATTA EL ÉS A TÖMLÖCBEN BILINCSBE VERTE JÁNOST HERÓDIÁS MIATT, FÜLÖPNEK, AZ Ő TESTVÉRÉNEK FELESÉGE MIATT, AKIT Ő VETT EL TŐLE FELESÉGÜL, MERT JÁNOS MEGMONDTA HERÓDESNEK: NEM SZABAD NEKED A TESTVÉRED FELESÉGÉVEL ÉLNED. HERÓDIÁS EZÉRT ÁSKÁLÓDOTT ELLENE, ÉS MEG AKARTA ÖLNI, DE NEM TEHETTE, MERT HERÓDES FÉLT JÁNOSTÓL...VÉGRE ELJÖTT A KEDVEZŐ ALKALOM. AMIKOR HERÓDES SZÜLETÉSNAPJÁN LAKOMÁT ADOTT FŐEMBEREINEK, VEZÉREINEK ÉS GALILEA ELŐKELŐSÉGEINEK, ENNEK A HERÓDIÁSNAK LÁNYA BEMENT ÉS TÁNCOLT; NAGYON MEGTETSZETT HERÓDESNEK ÉS A VENDÉGEKNEK. A KIRÁLY AZT MONDTA A LEÁNYNAK: KÉRJ, AMIT AKARSZ, ÉS MEGADOM NEKED. MEG IS ESKÜDÖTT NEKI: BÁRMIT KÉRSZ, MEGADOM NEKED, MÉGHA AZ ORSZÁGOM FELÉT KÉRED IS. AZ PEDIG KIMENT ÉS ÍGY SZÓLT ANYJÁNAK: MIT KÉRJEK? KERESZTELŐ JÁNOS FEJÉT, VOLT A VÁLASZ...
Mi történt Keresztelő Jánossal? Kinek a bűne, kinek a vétke? Ki felelős a haláláért? A hóhér, aki parancsra lefejezte Isten emberét? Heródes király, aki könnyelműen ígért, s esküjének érvényessége fontosabb volt számára a próféta életénél? Heródiásé, aki gyűlölte Keresztelő Jánost, mert ki merte mondani bűnét? Avagy Saloméé, aki a fejét kérte, mert hallgatott álnok anyja tanácsára? Mindegyikük másért vétkes, de mind felelősek Keresztelő János haláláért.

Hogy a többiek mit tudnak, mit nem, mi bántja őket, mi nem, ez nem derül ki. Ám az, hogy Heródes királynak rossz a lelkiismerete, az itt nyilvánvalóvá lesz. Mert a hallomásból származó véleményt hallható szóval, kijelentéssel igazolja: Jézus a feltámadt Keresztelő János...
Miért akarja ezt gondolni? Mert amit ő tapasztalt, ami vele történt, amit ő tett, ami ellene szól, ami vád alá helyezi... azzal kapcsolatban ez lenne a kézenfekvő és lelki békéjét visszaadó magyarázat. Hogy csodálatos tudományú próféta, isteni erővel bír, úr még a halálon is, fel bír támadni, ő megölette ugyan, de hát nem számít, megöletési parancsa se érvényes, hisz ez megölhetetlen, lám-lám, feltámadt, él és virul ... Igen, jól jön neki ez a magyarázat...

IGAZ ÉS SZENT EMBERNEK TARTOTTA ÉS VÉDELMEZTE. MIKOR HALLGATTA, SOKSZOR ZAVARBA JÖTT, DE AZÉRT ÖRÖMEST HALLGATTA...

Szabad visszatérnünk ezekhez a mondatokhoz. Vajon igaz ez? Miben gátolta Heródest az, hogy szent embernek tartotta, olykor, ha nem került semmibe, védelmezte is, örömmel hallgatta, még szavának is hitelt adott, pedig zavarta kissé, hogy nyíltan beszél az ő bűnéről...

Mi az alapvető különbség a tanítványok ( krisztuskövetők ), és az Isten követeit szentnek tartók, követeit védelmezők, szavát örömmel hallgatók között? Szabad egyáltalán különbséget látni? Fontos látni, lehet, netán kell nevén nevezni?

Mi elmosnánk a különbséget. Miért? Mert nem azt lépjük, amiről beszélünk. A tanítványság krisztuskövetésre, engedelmességre, lépésre köztelezne, míg a tanult, tudott, érzett, szóbeli kereszténység nem követés, csak szóbeszéd a hitről. Nem következik belőle Krisztushoz igazodó lépés. Akkor derül ki, hogyha veszítenem kéne érte. Mint Heródesnek. Mások előtti hitelemet, megbecsülésüket, tiszteletben tartásukat, valakiségemet...Nem képes rá. Nem ér neki annyit. Más kérdés, hogy így kit és mit nyer meg Heródes, Heródiás és Salome?

Van Dietrich Bonhoeffer Követés című kötetében egy számomra először egészen kezelhetetlen, alig-alig érthető, nehezen emészthető gondolatsor, mely valamiképp erről szól:

"A másik ember - Istentől adott valóságához vezető út is vagy Krisztuson át vezet, vagy tévút. Minden próbálkozásunknak meg kell hiúsulnia, hogy a bennünket a másik embertől elválasztó szakadékot, a legyőzhetetlen másságot, a másik ember idegenségét a természetes vagy lelki kapcsolat eszközével legyőzzük. Nem vezet saját út embertől emberig... Csak rajta keresztül vezet út a felebaráthoz. A legszeretetteljesebb beleérzés, a legátgondoltabb lélektan, a legtermészetesebb nyitottság sem képes eljutni a másik emberhez, nincs lelki közvetlenség. Krisztus közöttünk áll. Csak rajta keresztül vezet út a felebaráthoz..."

De hisz Krisztus nélkül is van ember és ember közt út, van lángoló szerelem, van igaz barátság, létezik töretlen hűség, van felelős testvérszeretet... - mondanám, igazolnám, de rá kell ébrednem, el kell ismernem, hogy ezernyi tapasztalat szól már ellene a saját életemben is... Hányszor álltam kétségbeesetten, tehetetlenül, odaadón is szerencsétlenül, mert amit építettem, amit áldozatosan, hűségesen hordoztam, épp romokban hevert, szertehullott. Hiába akartam, én nem tudtam megtartani se egyiket, sem a másikat... Azok, akiket felvállaltam, hordoztam, majd mind elfordultak azóta tőlem, önigazolón hátbatámadtak, olykor meg épp ellenségeimmé lettek... Nem értettem miért? Hát ezért? Mert tévút magamat adni emberekért? Nekem Krisztusnak lehet csak magamat odaadni? A másik, ha nem Krisztusé, vagy épp csak hinni, akarja hogy az, de távol van tőle, annak én útban vagyok? És épp Krisztus van köztünk? Hogyan? Nincs más közvetítő... egyedül Jézus Krisztus...(I.Tim. 2:5.)
Heteken át leveleztem valakivel. Segíteni szerettem volna neki, hogy megérthesse, feldolgozhassa, a vele történteket. De már látom, nincs rá módom. Miért nincs? Mert ragaszkodik ahhoz, amit ő lát, ő gondol a dolgok felől. Értelmes, elkötelezett keresztény ember, akivel eddig úgy tűnt, szót lehet érteni, együtt lehet gondolkodni Isten igéjéről. Mi gátolja most ebben? Az, amit nem bír Krisztus előtt megállva belátni, tudomásul venni, nem tudja elhordozni, nem képes rá bólintani...Mások bűnén elakadva, azon rágódva próbál úrrá lenni saját helyzetén...
Miért nem tudunk szót érteni? Mert neki nem emberre, Krisztusra van szüksége. Hogy előtte álljon, megszólíthassa... Imádkozhatok ezért, hűségesen, semmi egyebet nem tehetek érte.



TÚRMEZEI ERZSÉBET
                NEM EJT HIBÁT

Ha különösnek, rejtelmesnek
látszanak Isten útjai,
ha gondok ösvényébe vesznek
szívem legdrágább vágyai,
ha borúsan búcsúzni készül
a nap, amely csak gyötrelmet ád...
egyben békülhetek meg végül:
hogy Isten sosem ejt hibát.

Ha tervei igen magasak,
s irgalma kútja túl mély nekem...
ha a támaszok mind inognak,
ha nincs erő, nincs türelem,
s tekintetem sehol célt nem lát
vaksötét, könnyes éjen át...
egy szikrácska hit vallja mégis,
hogy Isten sosem ejt hibát.

És ha szívem megoldatlan
kérdéseknek betege lett,
mert elkezd kételkedni abban,
hogy Isten útja szeretet...
minden elfáradt sóvárgásom
békén kezébe tehetem,
s elsuttoghatom könnyek közt is:
Ő nem ejt hibát sohasem.

Azért csend szívem! Engedd múlni
a földi múló életet!
Majd a fényben látni, ámulni
kezdesz: Ő mindig jól vezetett!
Ha a legdrágábbat kívánja,
a legsötétebb éjen át
menekülj a bizonyosságba,
hogy Isten sosem ejt hibát!



MIKOR EZT MEGHALLOTTÁK JÁNOS TANÍTVÁNYAI, ODAMENTEK, ELVITTÉK A TETEMÉT, ÉS SÍRBA HELYEZTÉK.

Milyen nehéz lehetett elfogadni Keresztelő János tanítványainak, hogy ez megtörténhetett. Hogy Isten megengedte. Mit engedett? Mikor engedte meg? Mi volt Jánosra bízva? Teljesült a jövendölés? Elvégezte, ami rá volt bízva, az emberek közt legnagyobbra?

Szomorú történet - gondolja az ember. Lehetne elfogadhatóbb, vidámabb? Csak ha a tagadás, hamisság belekerülne. Ha mondjuk Keresztelő János, azért, hogy tovább élhessen, Istenről, megtérésről, Krisztus eljöveteléről prédikálhasson... bocsánatot kérne Heródestől, vagy szépeket mondana Heródiásnak? Vagy Isten megmentené? Mire? Keresztelő János Kiáltó szónak küldetett. Az volt? Szólhatna története kiáltóbban Istenről és istenhiányról?

Sokan, sokféleképpen próbálták már megfogalmazni, mi a tanítványok, keresztény emberek számára a kereszt ? Bonhoeffer így írja, amit erre nézve tapasztalt, látott, megértett:

"A kereszt nem vesződség és nehéz sors, hanem kizárólag a Jézus Krisztushoz kötésből származó szenvedés... Amikor belép a szenvedő Úr követésébe, akkor kapja meg... A kereszt nem véletlen, hanem szükségszerű szenvedés. A kereszt nem a természetes, hanem a keresztény léthez kötött szenvedés...nem önmagában való szenvedés, hanem szenvedés és megvetettség... Jézus Krisztus miatt... A keresztet napi bajként, természetes életünk nyomorúságaként és félelmeként kellett értelmeznie annak a kereszténységnek, amely már nem vette komolyan a követést... s olcsó hitvigaszt csinált az evangéliumból..."

Minket rettent János élete, Krisztus halála, félünk attól, ami a követésben a mi életünkben teljesülhet...Fájó sebeink tüzében égünk, s megelégszünk az olcsó hitvigasszal? Vagy szeretete legyőzheti önféltésünket, s emberi bizonyításvágyunkat feladva, szavát hallva, annak engedelmeskedve, végre lépünk, követjük Őt?