Mikor, hogyan és miről beszélgessünk a kamasszal?

Ragadd meg, locsold és tápláld a kamaszoddal való kapcsolatodat! Menj utána, légy kezdeményező – és rendszeresen tölts vele időt kettesben! Figyelj rá oda, legyél rá kíváncsi, tegyél fel kérdéseket!

Vessétek össze a heti időbeosztásotokat, és találjatok egy olyan időpontot, amit fenn tudtok tartani az egymással való rendszeres találkozásra!

„Egy csipetnyi megelőzés többet ér, mint a betegségre szedett bármennyi gyógyszer.”
– Benjamin Franklin, a villámhárító feltalálója

A kamaszaink életébe befektetett időre mindenképpen illik ez az idézet!

  • Ha nem tőled tanul az élet dolgairól, máshol fog.
  • Ha nem veled van bizalmas kapcsolata, mással lesz.
  • Ha veled nem töltheti az idejét, másokkal fogja.
  • Ha a veled való kapcsolatban nem érzi magát értékesnek, másokkal fogja jól érezni magát.

Minden héten tölts vele időt kettesben!

Legszívesebben minden családnak ezt javasolnám! Fogd az órarendedet, és találj benne egy helyet, amikor – heti rendszerességgel – a gyerekeddel tudsz lenni, kettesben. Lehet az egy korai reggeli, egy délutáni teázás, vagy egy vacsora-randi házon kívül, vagy belül… az a lényeg, hogy legyen minden héten egy meghatározott időintervallum, amikor következetesen és állandó jelleggel a gyerekedé vagy.

A szervezhetőség kedvéért – különösen azoknak, akiknek ez még szokatlan – azt javaslom, hogy ne bízzátok a véletlenre a dolgot, hanem üljetek le, és állapodjatok meg együtt abban, hogy mikor fogtok találkozni. Egy 13 éves gyerekkel már mindenképpen a kettőtök órarendjét összevetve kell rögzíteni a fix időpontot, amikor minden héten találkozni fogtok.

Mondd meg a gyerekednek, hogy szeretnéd magad elkötelezni arra, hogy minden héten egy kis időt eltölts vele, kellemes körülmények között, kettesben. Minél fiatalabb életkorban kezded, annál könnyebb lesz hozzászokni.

De miért annyira fontos ez?

Ha csak olyankor próbálnál vele komolyabban beszélgetni, amikor konfliktushelyzet van, az olyan, mintha viharban akarnál telefonvonalat telepíteni. A kommunikációs vonalakat olyankor a legkönnyebb kiépíteni, amikor még szép az idő; és olyan erősre volna jó őket építeni, hogy elbírják az esetleges viharok terhét is.

Mikor, hogyan és miről beszélgessünk?

„A tudós ember takarékoskodik beszédével, és aki értelmes, az higgadt lelkű. Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját.”
– Példabeszédek 17:28

Előre határozd el, hogy nem mondasz véleményt semmi olyasmiről, amiről nem kéri ki a véleményedet. Határozd el, hogy nem javítod ki a szóhasználatát, a gondolkodásmódját, nem kritizálod a megjegyzéseit és a véleményét, és szánd el magad, hogy a következő néhány év alatt alaposan megismered a gyereked gondolkodásmódját és személyiségét. Olyankor nyílik lehetőséged arra, hogy megoszd a saját élettapasztalataidat, átadd az értékeidet, és lehetőséget teremts a bizalmas kapcsolat kialakulására, amikor rászánod az idődet.

És amikor együtt vagytok, felejtsd el a kioktató hozzáállást! A kamasz már kinőtt abból a korból, hogy direkt módon tanítgasd; helyette kezdd el az életre való felkészítését!

A tanítás időszaka lezárul, amikor a gyereked a kamaszkorba lép. Amire addig meg tudtad tanítani, amit a születésétől a kamaszkoráig el tudtál ültetni a fejébe és a szívébe, az lesz az alap, amire a továbbiakat építheted. Most annak az ideje kezdődik, hogy segíts neki alkalmazni mindazt, amit korábban megtanítottál neki. [Lásd: “Az Úr tanítása szerint…” – Mit tanítsunk?]

Tedd félre a szükséges időt, és minden héten találkozz kettesben a gyerekeddel!

Amikor kérdéseket teszel fel neki, akkor arra készteted, hogy megnyissa agyában a régebben elmentett fájlokat, és megtanulja, hogyan lehet tartalmukat a való életben alkalmazni.

A kérdéseid is kifejezik, hogy mi fontos neked. Ha a kamaszod azt látja, hogy igazán meg akarod őt ismerni, és nem azért teszel fel neki kérdéseket, hogy miután megnyitotta előtted az ajtót, végre elmondhasd a véleményedet, akkor egy idő után el fogja hinni, hogy ez az idő tényleg az övé, róla szól, nem a te „érdekeidet” szolgálja.

Sokszor hibáztam el ezt a dolgot, mire megtanultam, hogy arról, amit valamelyik gyerekem személyesen elmond nekem, csak akkor mondok véleményt, ha kifejezetten arra kér. Ez nem azt jelenti, hogy nem is szeretném elmondani, hogy mit gondolok! Néha alig tudom türtőztetni magam, hogy el ne kezdjek valamilyen megoldást javasolni a problémájára, és el ne mondjam azt a páratlanul zseniális gondolatot, ami kipattant a fejemből. És az is nehéz, hogy ne javítsam ki, amikor nem tűnik logikusnak, vagy szerintem nem állja meg a helyét az, amit mondott. Olyan érzés, mintha egy nagy mozaik-kép kirakásán dolgoznánk, és én tudnám, hogy hova illik az a darab, amit ő fog a kezében… mégis hagyom, hogy ő jöjjön rá lassan, lépésről lépésre, hogy hova illik minden egyes mozaikdarab. Néha nagyon, nagyon nehéz. És néha még ma is elrontom.

Akkor mondhatod el a véleményedet, amikor a gyerekednek eszébe jut, hogy megkérdezze. Amikor kérdez, akkor tényleg kíváncsi a bölcsességedre és a meglátásaidra. És valószínűleg azért kérdez, mert a korábban együtt töltött idő és a viselkedésed alapján végre megértette, hogy kíváncsi vagy rá, értékeled őt, és elég fontosnak tartod ahhoz, hogy a drága idődet is rá szánd. Kezdi elhinni, hogy nem magaddal vagy elfoglalva, hanem valóban vele törődsz. Kezdi úgy érezni, hogy megbízhat benned.

Ne felejtsd el: most már nem a tanítás, hanem az életre való felkészítés időszakát élitek, tehát annak van itt az ideje, hogy amit már tud, azt most az életében is tudja alkalmazni. A kérdéseid csak arra valók, hogy gondolkodásra késztessék a gyerekedet, és az eddig tanult mozaik-darabok helyreillesztését segítsék.