A művész házaspárral Balogh Krisztina készített interjút „Itt nemcsak test van, hanem lélek is" címmel. Az alábbiakban a ciganymisszio.reformatus.hu-n megjelent beszélgetésből idézünk:

„Kálmán és Marianna intézetben ismerkedtek meg egymással, immár huszonegy éve alkotnak egy párt. Egymás iránt érzett szerelmük leginkább abból fakad, hogy jól ismerik egymás értékeit. Mindketten festenek. Művészcsoportjuk is van, amely a free-presszionista névre hallgat. Kálmán cigány származású, Marianna nem; egyiküknek sem jelent problémát a két kultúrában együtt élni.

Mióta vagytok házasok? Hogyan ismerkedtetek meg egymással?

Kálmán: Idén vagyunk huszonegy éve együtt, házasságot 2001-ben kötöttünk. Gimnazista voltam Nyíregyházán, amikor az intézet falai között találkoztam Mariannával, megláttam darázsderekát, hosszú fekete haját, már akkor tudtam, hogy őt akarom. Művész vagyok, de szerintem minden pasi ilyen... Nagy hatással volt rám az a forma, amit láttam. El is kezdtem a hadműveletemet, hogy meghódítsam. Neki még volt egy német barátja. Mindketten tudtunk, hogy az úgysem működött volna a távolság miatt, és én úgy döntöttem, Mariannát átirányítom az én vágányomra.

Marianna: Azért kerültem intézetbe, mert mielőtt betöltöttem volna a nagykorúságot, meghalt az édesanyám, és a családi helyzetünk kétségessé tette, hogy befejezzem a gimnáziumot. Akkor azt javasolták, menjek intézetbe, így kerültem Nyíregyházára és ismertem meg Kálmánt, akivel végül összekötöttem az életemet.

Hogyhogy Kálmánt választottad végül?

Marianna: Ott volt mindig velem. Nagyon sokat számított nekem a jelenléte. Mindenben számíthattam és most is mindenben számítok rá.

A konfliktusokat hogyan kezelitek?

Marianna: Néha előfordul, hogy összezörrenünk, de ez nem olyan durva veszekedés, mint amilyeneket látni szoktam másoknál. Egy hullámhosszon vagyunk, így könnyen lehet kezelni ezeket. Tudom, mit kell mondani neki, és ő is tudja, hogy nekem mit.
Mi a családban elmondtuk egymásnak, ami aznap történt velünk. Én is ezt a példát követtem, és szerettem volna Kálmántól viszonthallani, hogy vele mi történt aznap. Neki ez furcsa volt, mert nem szokta meg, nekem meg rossz volt, hogy néha nem akarta az én beszámolómat hallgatni. Volt, hogy elsírtam magam. Akkor Kálmán rájött, hogy ez nekem fontos, és olyankor megértő volt velem. Engedett.

Kálmán: Általában elnevetjük magunkat, ha ilyen eset előfordul, de mindig tudjuk, mivel vigasztaljuk a másikat. Amikor Marianna elsírta magát, akkor szembesültem azzal, hogy itt nemcsak test van, hanem lélek is.
Gyerekkoromban mindig féltem, ha megnősülök, miről fogok beszélni majd a feleségemmel. Ha egyszer megbeszélünk valamit, megismerjük egymást, utána miről fog szólni ez az egész? Az elején nehezen ment a beszélgetés, de beletanultam. Most már tudom, miről szól az igazi kapcsolat: folyamatosan ismerni, tanulni egymást."

A beszélgetést teljes terjedelemben a ciganymisszio.reformatus.hu oldalon olvashatják.