Reformációi csendesnap a halásztelki Bocskaiban

A Bocskai István Református Oktatási Központ a Reformáció 500. évfordulója alkalmából csendesnapot tartott 2017. október 27-én.

A több szempontból is különleges napon a középiskolás diákok felekezetek szerint vettek részt a napkezdő áhítatokon. A református templomban igét hirdetett Bölcsföldi András református lelkipásztor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának spirituálisa. A római katolikus templomban Kispál György, halásztelki plébános közvetítette Isten üzenetét. Az általános iskola tanulói pedig az aulában hallgatták Horváth Dániel tököli református lelkipásztor igehirdetését a kegyelemről.

A nap folytatásaként az iskola közössége három részre oszlott. A kisbocskaisok az osztálytermeikbe vonultak, ahol a délelőtt folyamán minden osztály egy időkapszulát állított össze rajzokból, személyes üzenetekből, tárgyakból és fotókból, melyeket a nap végén elhelyeztünk közösen egy ládában. Terveink szerint el is ástuk volna a ládát, ha az eső nem szólt volna közbe, de ami késik, nem múlik. Az évforduló alkalmából egy hársfát ültettünk, melynek gyökerei majd körülölelik az utókornak elhelyezett időkapszuláinkat.

Az időkapszulák elkészítése után a gyerekek többféle rajzolási, festési technikával kipróbálhatták, milyen lehet református jelképeinkből ún. „kazettákat” készíteni. Némelyik egészen művészien sikerült, a legjobb rajzok nemsokára egy nagy egésszé fognak összeállni egy fatáblán, melyen 126 db rajzot fogunk elhelyezni. A programok zárásaként diákok és tanárok közreműködésével elénekeltük az „Erős a vár a mi Istenünk” kezdetű dicséretet.

A középiskolások számára a vallástanári munkaközösség szervezői a délelőtti gazdag programot három helyszínen helyezték el úgy, hogy a csoportok forgószínpad-szerűen látogatták a helyszíneket. Az iskola aulája adott otthont a Bocskais Blokknak, aminek keretében hallhattunk egy verset, majd valóságosan kiszögeltük Luther 95 pontját. Ezt követően diákjaink a Luther c. film egy részletét feldolgozva, korabeli ruhákba öltözve ajándékoztak meg bennünket egy színvonalas színdarabbal. A Bocskai Zeneművészeti tagozatának néhány tanára és diákja előadásában csendült fel fúvós hangszereken a Luther Márton által írt 390. dicséret. Az „Erős vár a mi Istenünk " kezdetű éneket az iskola egész közössége egy szívvel énekelte.

A református templomban a „Reformációról másként" címmel interaktív és sokszínű előadáson vehettek részt a diákok Bölcsföldi András és az őt elkísérő három teológushallgató vezetésével. Nagy örömmel és hálával töltött el bennünket, hogy az egyik negyedéves 
teológushallgató aznap visszajött Halásztelekre, hiszen a középiskolai tanulmányait a Bocskaiban végezte.

A csendesnap előtt minden osztály értékes tartalommal töltött meg egy-egy időkapszulát, bízva abban, hogy majd 500 év múlva mások, más korban élők megtalálják. A harmadik helyszínen, az udvaron az időkapszulákat egy nagy ládába helyeztük és a közeljövőben a földbe ásva, fát ültetve fölé bízzuk annak jövőjét az Úr Istenre. Majd az iskola teljes közössége, több mint ötszáz diák részvételével a „REF" és az „500" karaktereket tervezte kiábrázolni az udvaron. Istennek hála az első szó megjelenítése és a fénykép elkészítése megtörtént. A nagy évfordulóra emlékeztető szám kiábrázolásakor az időjárás közbeszólt, de nem csüggedünk, hiszen tudjuk őseinktől: „Az eső az Isten áldása".

Istennek mondunk köszönetet a programokért és bízunk abban, hogy 500 év múlva majd az akkor élők ránk fognak emlékezni.

(Molnár Zoltán vallástanár és Major András intézményi lelkész)