Folyamatosan alakítani kell
A lelkipásztoroknak és a művelt keresztyén embereknek saját anyanyelvükön kell párbeszédképesnek lenniük minden más tudománnyal, ezért folyamatosan alakítani kell a teológia nyelvét – vallja Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke. Az egyházvezető március 15-én Széchenyi-díjat vehetett át a Parlamentben.

Bogárdi Szabó István a reformáció korabeli hitvallási iratok és teológiai értekezések magyar fordításainak megújítása mellett az új kiadások gondozását is magába foglaló, teológiatörténeti jelentőségű tudományos munkája, valamint értékes oktatói és közéleti tevékenysége elismeréseként kapta meg a legmagasabb állami tudományos elismerést.

A református püspök úgy fogalmazott: mély meggyőződése, hogy minden teológiai munka lefordítása gazdagítja a magyar tudományos nyelvet. „Mi, reformátusok alapvetően prédikáló egyház vagyunk, magyar nyelven szeretnénk továbbadni a tudományt" – mondta.

Bogárdi Szabó István társaival még egyetemistaként figyelt fel arra, hogy rendkívül kevés a korszerűen magyarra fordított teológiai szöveg. A 16., 17. századi szövegek közül sokat lefordítottak ugyan a 20. század elején, de ezek is többé-kevésbé elavult, nehézkes fordítások voltak, a kortárs szakirodalom terén pedig még nagyobb volt a hiány. Ez inspirálta a latin, angol és német nyelvű szövegek fordítására. „Mindent lefordítottam, amihez hozzáfértem és amit jónak ítéltem" – tette hozzá.
A hetvenes évek óta tartó folyamatos fordítói munka mellett a kétezres évek vége óta sorozatszerkesztőként irányítja azt a munkát, amelynek során újrafordítják Kálvin János kommentárjait, illetve lefordítják a magyarul még hiányzó szövegeket.

A református püspök oktatói, oktatásszervező munkájáról elmondta, hogy 1998 óta tartó egyetemi tanári tevékenységének fontos helyszíne volt a Pápai Református Teológiai Akadémia, amelynek újjászervezésében is részt vett. Az 1531-ben alapított intézményt, amelyben a dunántúli református lelkészeket képezték, a kommunista diktatúra 1951-ben – a többi egyházi iskolával együtt – államosította. Az akadémia a rendszerváltás után, 1998-ban nyithatta újra kapuit. Bogárdi Szabó István feladatot vállalt az egyetemi élet újraszervezésében, a tanszékek felállításában és a szakok akkreditálásában, emellett oktatott és vezette a Rendszeres Teológiai Tanszéket. Az egyházvezető jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetemen tanít.

Az ismeretterjesztés a legfontosabb
„Nem a tudomány, hanem a nép szolgálatát választottam" – mondta Tőkéczki László történész, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka, miután március 15-én Széchenyi-díjat vehetett át a köztársasági elnöktől.

Tőkéczki László az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Művelődéstörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense. A Széchenyi-díjat a magyar és az egyetemes történelem, illetve az eszme-, művészet- és művelődéstörténet területén egyaránt kimagasló tudományos és oktatói pályája, különösen Tisza István életművével kapcsolatos hiánypótló kutatásai és publikációi, valamint széles körű történelmi ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként kapta.

„Bár történésznek készültem és mindvégig tudományos pályán tevékenykedtem, még a rendszerváltás előtt meghoztam egy döntést: nem az egyetemi karrier a legfontosabb, hanem az ismeretterjesztés, a nép felvilágosítása" – mondta az MTI-nek.

Ennek az elhatározásnak az volt az oka, hogy akkor nem lehetett a tudományos életben szabadon véleményt nyilvánítani. „Számomra pedig egy rendszerkonform életmű építgetésénél fontosabb volt, hogy kicsit más megvilágításban is hallhassanak az emberek a 19-20. századi magyar történelem egyoldalúan ábrázolt eseményeiről" – tette hozzá.

Tőkéczki László az elmúlt negyedszázadban mintegy 1500 előadást tartott országszerte, valamint a határon túli magyar közösségekben. Előfordult, hogy egyetlen év alatt 120-at. „Ez sok időt és energiát vett el a tudományos karriertől, de nem panaszkodom: az ember ott szolgál, ahol tud" – fűzte hozzá. Mint mondta: meglepetésként érte a kitüntetés, de örül, hogy nyugdíjba vonulása után egy tudományos, oktatói és ismeretterjesztői pályafutás lezárásaként elismerték munkásságát.

„De ezután is folytatom, amit eddig. Talán koromnál fogva már kicsit kisebb erőbedobással, de nem lankadó lelkesedéssel. Ez a munka soha nem érhet véget, mindig szükség lesz olyanokra, akik segítenek a magyar népnek megismerni múltja kevésbé ismert, eltorzított, eltagadott részleteit" – fogalmazott  Tőkéczki László történész.

Az egyház és társadalom modern kori kapcsolata
A magyar protestáns kultúra és egyháztörténet egyik legkiválóbb ismerője és oktatója, Kósa László etnográfus, történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budahegyvidéki Református Gyülekezet tagja szintén Széchenyi-díjat vehetett át március 15-én.

Az életmód- és a mentalitáskutatás művelődéstörténeti munkám legfontosabb pillérei – mondta Kósa László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művelődéstörténeti Tanszékének professzor emeritusa. A történész a XIX. és XX. századi egyetemes és református művelődéstörténet területén kiemelkedő, főként az egyházak és a társadalom kapcsolatával foglalkozó tudományos életműve, valamint a néprajztól az agrár- és tudománytörténeten át a társadalom- és egyháztörténetig terjedő széles körű publikációs és szerkesztői tevékenysége, továbbá iskolateremtő pedagógiai munkája elismeréseként vehette át az elismerést a nemzeti ünnepen.

Kósa László hangsúlyozta: a kitüntetés, amelynek nagyon örül, nemcsak őt, hanem az MTA-t és az ELTE Bölcsészettudományi Karát is illeti. Emellett „nem csak szimbolikus gesztus" – a mai tudományos életben sokszor méltatlanul kezelt – humán tudományok felé.

Munkásságáról szólva legfontosabb könyvei között említette a parasztság dualizmus kori történetét feldolgozó történeti néprajzi munkáját (Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon, 1880-1920). Kiemelte a „Hét szilvafa árnyékában" címmel megjelent mentalitástörténeti művét, melyben a nemesség alsó rétegének életét és mentalitását vizsgálja a rendi társadalom utolsó évtizedeiben Magyarországon.

Fontos munkái között megemlítette az általa szerkesztett és részben írt Magyar művelődéstörténet című kézikönyvet és egyetemi tankönyvet, amely 1998 és 2006 között hat kiadást ért meg, köztük német és angol nyelvűt.

Kósa László kitért arra: tudományos pályája második felében komolyan foglalkoztatta az egyház és a társadalom modern kori kapcsolata. Ebből az érdeklődésből született meg a tanítványaival és munkatársaival közösen írt, általa szerkesztett kétkötetes munka Budapest református közösségéről (Reformátusok Budapesten. Tanulmányok a magyar főváros reformátusságáról 1–2.).

Izgalmas feladatként emlékezett vissza a gyulai református egyház történetének feldolgozására is. Mint ismertette, a 16. századtól a 20. századig a természeti környezettől az épített környezeten át minden megváltozott Gyulán, a település is többször elpusztult, de a helyi református egyházközség mindig mindent túlélt. Az ottani református egyházat vizsgálva tehát négyszáz esztendőn keresztül lehet követni egyetlen helyen egyetlen közösség történetét.

Oktatói, oktatásszervezői munkájáról szólva kiemelte, hogy húsz éven át vezette az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékét, megalapította és vezette a tanszék doktori programját. A doktori képzésben a mai napig részt vesz, 24 diákja szerzett doktori fokozatot az ő témavezetésével – tette hozzá.

Szerkesztette: Fekete Zsuzsa
Forrás: MTI
Fotó: MTI

A nemzeti ünnepen számos kiváló református testvérünket díjazták, róluk bővebben az egyház hivatalos oldalán, a www.reformatus.hu honlapon olvashatnak.