Krisztus az alap
Isten hűségének és szeretetének a megpecsételése az alapkőletétel – mondta Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke az ünnepi istentiszteleten. A püspök a református bibliaolvasó kalauzban aznapra kijelölt Ige alapján prédikált: Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus. (1Kor 3, 11)
„Szilárd alapot kell vetni, értették ezt a korinthusiak is, különösen azért, mert Korinthust egyszer egy nagy földrengés földig lerombolta és elpusztította. Isten mindannyiunk életét szilárd alapra akarja ráhelyezni. Minden nyomorúságunk abból fakad, hogy folyamatosan letérünk erről az alapról. Az ember szellemi lény, ahogy vagyunk ebben a világban, az életünk folyamatosan a reménység dimenziójában játszódik. Ha a reménységünk nem megalapozott, akkor illúzióvá válik. Ilyenkor haragszunk Istenre, mert nem teljesíti a kívánságainkat. Ez abból támad, hogy nem krisztusi alapon áll az életünk. Pedig nincs is más alap, csak ez az egy szilárd. Isten a Krisztusért öröktől megbékélt velünk. Szeret bennünket. Kérdés, hogy erre építjük-e az életünket, és az is, hogy pontosan mit is építünk rá. Isten szabadságot ad a gyermekeinek – azt mondja az apostol, lehet erre az alapra aranyat, drágakövet, fát, szénát, pozdorját építeni. Vályogból is lehet szép templomot építeni, a kérdés nem ez, hanem hogy megfelel-e a krisztusi minőségnek a mi életünk" – fogalmazott igehirdetésében a püspök.

Százéves álom
A monorierdői református gyülekezet évtizedek óta Monor szórványa, Vladár István, a Monor-Kistemplomi Református Egyházközség lelkipásztora ismertette a gyülekezet történetét. Mint mondta, a monorierdei tanyavilág hitvalló reformátusai már a huszadik század elején bejártak a monori istentiszteletekre hét-nyolc kilométeres távolságból.
A földosztások idején kaptak ugyan telket a szórványban élő katolikusok és a reformátusok is, ám azt az 1948-as államosításkor el is vették tőlük. A kálvinista hívek a helybeli evangélikusokkal együtt szövögették egy közös templom felépítésének álmát. Ekkoriban többnyire házaknál tartották az istentiszteleteket. A református közösség a monori gyülekezet szórványa lett, és azt fontolgatta, vesz egy házat a településen, amely otthont adna összejöveteleinek. A terv meghiúsult, ám a katolikusok a nyolcvanas években engedélyt kaptak, hogy egy örökségül kapott épületet imádkozásra alkalmas hellyé alakítsanak, így gyakorlatilag megépült a település első temploma. Ebben kaptak helyet az evangélikusok és tizenöt évvel ezelőtt a reformátusok is. A saját templom vágya azonban tovább élt bennük, és mivel időközben vissza is kaptak egy darabot egykori tulajdonukból, és vásároltak is telket, sikerült kialakítaniuk egy templom, valamint egy hozzá tartozó kert és parókia megépítésére alkalmas területet.

Egy darabot belőlük
Vladár István beszélt az épülő gyülekezeti ház alapkövéről is. „Az 1970-es évek elején a négyes főút építésekor egy közelben dolgozó szerkezet két méteres mélységből köveket forgatott ki a földből. A legszebbnek talált követ elvitték a monori református templomhoz, ahol akkor épült a lelkészlakás. Ez a kisebbik darabja annak a kőnek. Azt szimbolizálja, hogy a monor-kistemplomi református gyülekezetből tápláltatik a kisebbik gyülekezeti rész, a monorierdői gyülekezet és annak gyülekezeti háza, temploma."

Múlt, jelen, jövő
„Az alapkövet ott találták, ahol annak idején a településünk is állhatott, így a múltat szó szerint egybeépítjük a jelennel és a jövővel. Ezekben a percekben százezrek várnak templomra vagy közösségi házra. Szent kezdete ez a nap annak a jövőnek, amelyet Isten jól ismer, mi azonban még nem, Ő mégis ránk bízta ezt a feladatot" – fogalmazott Szente Béla polgármester köszöntőjében, melyet a monorierdői református gyülekezet tagjaként is mondott el.

Mindörökké megmarad
Az ünnepségen hálát adott Gulyás László nyugalmazott lelkipásztor is, aki egykor biciklivel járt ki a szórványba családokat látogatni, istentiszteleteket tartani. Mint mondta, ötvenkét évvel ezelőtt kezdte meg szolgálatát itt, jól emlékszik arra, amikor a gyülekezetei házról csak álmodtak a helyiek. Isten ajándékaként és csodaként éli meg, hogy most itt állhat – mondta. „Csoda, hogy ebben a világban templom épülhet, nem a magunk, hanem Isten dicsőségére. Hiszem, hogy ez az építés bizonyságtétel is. Mi elmegyünk, a cselekedeteink eltűnnek – az Isten dicsősége mindörökké megmarad."

Takaró András, a délpesti egyházmegye esperese (a képen balra) és a meghívott lelkészek valamennyien áldást mondtak az épülő közösségre és szimbolikus kalapácsütéssel az épülő istentiszteleti helyet is megáldották.

Otthon lenni
A monorierdői reformátusok épülő gyülekezeti hajléka valódi otthon lehet, amely segíti az összetartozás-érzést a településen – fogalmazott Pogácsás Tibor államtitkár, a monori református gyülekezet tagja. Mint mondta: „Az otthont az emberi közösség jelenti, vagyis akkor vagyunk otthon, ha jól kijövünk egymással. Ez a majdani épület az itt élőket kapcsolja majd egymáshoz, ami teret biztosíthat a találkozásra."

 

Összetart
Megszólítottunk néhány gyülekezeti tagot és a monorierdőiek lelkipásztorát is.

„Szívvel-lélekkel vagyunk itt a gyülekezetben, én magam is szárnyalok, annyira szeretem csinálni, amire épp szükség van, ahogy mások is. Nagy reményekkel indulunk a jövőnek" – mondta Nádháziné Abuczki Erzsébet presbiter. „Jó lenne, ha többen eljönnének közénk, mert laknak még itt szép számmal reformátusok. Mi próbálunk kapcsolatot teremteni mindenkivel és hívogatni istentiszteletre, bibliaórára, egyéb alkalmakra."

Mérföldkő ez a nap a gyülekezet életében – mondta kérdésünkre Gáspár József gyülekezeti tag. „Ez egy összetartó közösség, mindenben együtt szolgálunk az Úrnak, és egyedül Övé a dicsőség mindenért. A gyülekezeti ház építése lelkileg is építi a gyülekezetet, mert a jövőben lesz egy hely, ami összetartja a közösségünket."

Együtt nőttek föl
Egyedülálló módon még elsőéves teológusként lett exmisszus Lénárt Tibor monori segédlelkész, aki mint mondja, együtt nőtt föl a monorierdői gyülekezettel. Ma már teljes munkaidejében végzi a szolgálatot a településen: igét hirdet, hittanórákat tart, családokat látogat, ifjúsági munkát végez. Évek óta végez pásztori szolgálatokat, így a kis közösség az utóbbi években nagyobb figyelmet kap. Ez meglátszik a gyülekezet létszámbeli növekedésében is, évről évre többen konfirmálnak, köztük felnőttek is.

Nem férnek el
A növekedés jele, hogy a kismamák és az ifjúsági csoport is igényelne rendszeres összejöveteleket, ezért is van szükség gyülekezeti ház építésére. Noha szívesen látják a katolikus templomban a reformátusokat, a három gyülekezetnek helyt adó épületben kényszerűségből kora reggeli időpontra tett istentiszteletre sokan nem jutnak el. „A keresztyén ember életének a csúcspontja a vasárnapi istentisztelet, hiszen az a mennyei dicsőítés előízét mutatja meg. Hisszük, hogy az Úristen ki fogja munkálni az itteniek szívében, hogy az legyen a legfontosabb számukra, hogy eljöhetnek vasárnap az istentiszteletre" – mondta Lénárt Tibor.

Az alapkő a majdani gyülekezeti ház úrasztala helyét jelöli ki. Az alapkő alá elhelyezett időkapszula a templom alapító okiratát, a presbitérium névsorát és fényképeit, az alapkő történetét, az épület terveit, a presbiteri jegyzőkönyvet, a most használatos pénzből egy keveset és a Reformátusok Lapja legutóbbi számát tartalmazza.

A közösség szimbóluma
A lelkész hozzátette: a református lelki ház szimbolikus jelentőséggel bír majd. „Az épület jelzi majd, hogy Monorierdő 4500 lelkes településén van egy élő református közösség. Egy olyan református közösség, amelynek a hitére és összetartozására rá lehet építeni az egész közösség életét. Gyökértelen településről van szó ugyanis, főként a keleti országrészből, Erdélyből, valamint Budapestről költöztek ide emberek. Elszakadtak saját gyökereiktől, és nem ismerik egymást. Építhetünk vízvezetéket, leaszfaltozhatunk minden utat, halálra van ítélve az a közösség, ahol nem hitre épül a közösségi élet. A gyülekezetünk érzi azt a felelősséget, hogy nemcsak a monorierdői reformátusság sorsa, hanem egész Monorierdő jövője múlik azon, hogy mi hogyan tudjuk megélni a körülöttünk lévők között a hitünket."

Az alkalomhoz méltó ünnepség monoriak és monorierdőiek fáradhatatlan munkájáról tanúskodott.

Az első fázis
A gyülekezeti ház és a templom két lépcsőben épül majd meg Monorierdőn. Először a gyülekezeti házat húzzák fel a lelkészi hivatallal, egy vizesblokkal és egy kis-, illetve nagyteremmel, amelyeket egybenyitva már istentiszteleti helyként használhatnak a reformátusok addig is, míg össze nem gyűlik a templomra szánt összeg. A délpesti egyházmegye gyülekezetei kétszer is adakoztak a monorierdői templom építésére, az egy-egy éven át tartó gyűjtésből összesen hárommillió forint gyűlt össze. Ez már elég volt a tervezők kifizetésére és a pályázati önrészre. A délpesti egyházmegye és a dunamelléki egyházkerület támogatásával, valamint állami forrásból érkező támogatással ősszel megkezdődhet a földmunka, az alapozás, majd az építkezés. Az első fázisban a szerkezetkész épület készül el, egyelőre nyílászárók nélkül. Imádsággal várják a folytatást – mondják a monorierdőiek.

A Kecskemét mellett található Helvécia temploma ihlette meg a gyülekezetet, a sajátjuk megtervezésére Czégány Sándor építészt kérték föl.

Cseppek a tengerben
Az anyagi áldozathozatal a gyülekezet részéről is példaértékű – számolt be Lénárt Tibort. „Vannak testvéreink, akik a saját családi házuk felújításáról mondtak le azért, hogy téglajegyet vásároljanak, egy ki tudja, mikor fölépülő templom számára. Hiszen amikor ezeket megvették, még nem volt sem terv, sem építési engedély. De nem csak gyülekezeti ügy ez az építkezés, mert sokan támogatnak bennünket itt, Monorierdőn, akiknek egyébként nincsen közük a reformátussághoz, de fontosnak érzik, hogy egy templom jelt adjon egy élő közösségről. Monorierdő nagy része nem a tehetős társadalmi rétegekből tevődik össze, éppen ezért is kicsit nehezebb számunkra az építkezés, hiszen ezeknek az embereknek a hozzájárulása egy ekkora beruházásnál csepp a tengerben. Mégis megindító tudni arról, hogy vannak, akik havonta megveszik azt az ötszáz forintos téglajegyet, amikor megkapják a nyugdíjat vagy valamilyen ellátást. Jeremiás példája jut eszembe, akivel az Úristen szántóföldet vásároltat egy olyan történelmi időszakban, amikor éppen a romlás közeledik az ország felé és ezzel jelképezi, hogy fognak még házat építeni ott. Valahol azt érzem, hogy ez a hit munkálkodik nagyon sokakban. Bár nagyon sokáig nem volt jele az építkezésnek, mégis tudtak bízni abban, hogy ez a pillanat is el fog érkezni."

Biztos alapra
Ennek ellenére újra és újra vissza kell térnünk arra az alapra, aki a Krisztus, mert ha nem rá épül ez a templom, nem ér az egész semmit – tette hozzá a lelkész. „Az is fejlődés, hogy most már tudunk türelmesek lenni, és elhinni, hogy ugyan nem rendelkezünk még a templom felépítéséhez szükséges minden eszközzel, de ha az Úristen idáig évtizedeken keresztül megsegített bennünket, akkor biztos, hogy be fogja végezni az Ő tervét."

Jakus Ágnes

Képek: Gulyás Eszter, Pogácsás Tibor

Több mint három évvel ezelőtt jártunk a monorierdői gyülekezetben. A közösség akkor így vallott magáról:

Kicsiny kezdet egy alvó községben
„Éreztem, hogy sürgősen szükségem van egy szolgatársra. Igei élményként kaptam egyszer a napi igéből, hogy az Úristen a tanítványokat kettesével küldte ki. Fellélegeztem: mégsem kell egyedül roskadnom a feladat súlya alatt; van, akit mellém ad a mennyei Atya. Bár Lénárt Tibor neve nem volt a Szentírásba beírva, de a szívembe beírattatott. Ő ugyanis akkor már hét esztendeje egyre több és több feladatot látott meg a gyülekezetben." (Vladár István monori lelkipásztor)