Újra fődíjas Claude Goudimel zászlóshajója

Újra fődíjas lett a Pécsi Református Kollégium Vegyeskara és Kamarakórusa a keszthelyi Helikonon.

Ahogy 2002 óta minden második évben, úgy idén is képviseltette magát a Pécsi Református Kollégium a keszthelyi Helikoni Ünnepségeken. Négy kategóriában csaknem ötven diák hat kísérőtanárral vett részt a neves megméretésen. Mind a kamarakórus, mind a vegyeskar iskolájukhoz és szellemiségükhöz hűen egyházi, azon belül is inkább protestáns lelkületű kórusműveket szólaltatott meg a különböző zenetörténeti korszakok szerzőitől. A rendelkezésükre álló kétszer tizenöt perc versenyidőben felcsendült például a barokk zeneszerző, Johann Sebastian Bach korálja, a reneszánszból Claude Goudimel zsoltárfeldolgozásai, de nagy hangsúlyt fektettek a XX. századi magyar kórusirodalom képviselőire is, például Halmos László vagy Gárdonyi Zoltán műveire. Külön kiemelendő Pécs város büszkesége, az idén Kossuth-díjjal kitűntetett komponista, Tillai Aurél, kinek Kölcsey Ferenc versére írt hazafias lendületű művét, a Zrínyi második énekét adták elő, melyhez maga a szerző – aki egyébként a zsűri elnöke volt – személyesen gratulált a kórusnak és karnagyuknak, Pap Tamásnak.

A rangos zsűri (Thész Gabriella, Gráf Zsuzsanna, Tillai Aurél karnagyok) nem kis munka után a Helikoni Ünnepségek utolsó napján, szombat délelőtt hirdettek eredményt. A Pécsi Református Kollégium Kamarakórusa és Vegyeskara mindkét kategóriában arany minősítéssel büszkélkedhet, mi több, a Vegyeskar idén magáénak tudhatja a fődíjat is, mellyel kategóriájából 22 vegyeskar közül abszolút győztesként került ki. A kórus, mint minden eddigi aranyérem után, tradicionálisan balatoni „lábáztatással” ünnepelte az elért sikereket.