DÁRIUS URALKODÁSÁNAK MÁSODIK ESZTENDEJÉBEN, A NYOLCADIK HÓNAPBAN, ÍGY SZÓLT AZ ÚR IGÉJE ZAKARIÁS PRÓFÉTÁHOZ, BEREKJÁ FIÁHOZ, AKI IDDÓ FIA VOLT: NAGYON MEGHARAGUDOTT ELŐDEITEKRE AZ ÚR. MONDD MEG AZÉRT NÉPEDNEK: EZT MONDJA A SEREGEK URA: TÉRJETEK MEG HOZZÁM, ÍGY SZÓL A SEREGEK URA, ÉS ÉN IS HOZZÁTOK TÉREK! - MONDJA A SEREGEK URA. NE LEGYETEK OLYANOK MINT ELŐDEITEK, AKIKNEK A RÉGEBBI PRÓFÉTÁK EZT HIRDETTÉK: TÉRJETEK MEG GONOSZ ÚTJAITOKRÓL ÉS GONOSZ TETTEITEKBŐL! DE ŐK NEM HALLGATTAK ÉS NEM FIGYELTEK RÁM. - ÍGY SZÓL AZ ÚR. HOL VANNAK ELŐDEITEK? ÉS A PRÓFÉTÁK TALÁN ÖRÖKKÉ ÉLNEK? DE AZ ÉN IGÉIM ÉS RENDELKEZÉSEIM, AMELYEKET MEGPARANCSOLTAM SZOLGÁIM, A PRÓFÉTÁK ÁLTAL, UTOLÉRTÉK ELŐDEITEKET! AZUTÁN MEGTÉRTEK, ÉS EZT MONDTÁK: ÚGY BÁNT VELÜNK A SEREGEK URA, AHOGYAN ÚTJAINK ÉS TETTEINK MIATT JÓNAK LÁTTA.

                                                                                                                      


Szombaton egy esküvőre voltam hivatalos. Nem rokonságbéli pár, hanem az általam több mint húsz éve szervezett könyvtári tábor hozzám régtől kötődő tagjai hívtak meg. Amikor csomagolni készültem a nászajándékot, egy lapot is írtam mellé, bibliai idézettel. Akkor jutott eszembe, úgy éreztem, fontos mondandója van számukra: ...Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban." (Róma 8:38-39.)
A polgári esküvő után jött oda az egyik tanú, tolmácsolva a menyasszony kérését: szeretné, ha az ünnepi szertartásból részt vállalnék. Megígértem neki, felolvasom a kijelölt szentleckét. Ott derült ki, már a mise kezdete előtt, mit kell elolvasnom. Meglepve láttam, hogy az éppen a délelőtt lapra írt üzenet! A pap, aki eskette őket, azzal kezdte, hogy ezt az ifjú pár maga választotta, kérte. Igencsak meghatva mondtam el, még a felolvasás előtt, hogy a jelek szerint úgy látszik, nem csupán ők, Isten is erről akar velük beszélni... Hogy ragyogott erre az egyezésre az arcokon a mosoly. Az ifjú páré, a papé, a szülőké és az egész násznépé...Miért?

Mi a különbség, aközött, hogy én választok valamit a magam számára, vagy Isten maga ad választ? Miféle csoda, ha ez a kettő egy és ugyanaz, ha azt vágyom érteni, élni, remélni és lépni amit Ő láttatni akar? Miért olyan ritkán éljük meg ennek jó ízét? És miért feledkezünk meg az átélt csodákról, miért veszítjük el bizonyosságunkat? Ott, ahogy néztem az ifjú párt, sorra eszembe jutottak, a velük kapcsolatos történések. Ahogy először jöttek, aztán újra meg újra, hogyan álltak elő saját kérdéseikkel, hogyan kerestek, találtak utat, lépést, társat...

DÁRIUS URALKODÁSÁNAK MÁSODIK ESZTENDEJÉBEN, A NYOLCADIK HÓNAPBAN...

Ki uralkodik, hol uralkodik? Isten választott népe, engedetlensége, bálványimádása, bűne miatt fogságba került. Legyőzhették őket a perzsa hadak, lerombolták Jeruzsálemet is, a templomot, vezetőiket fogságba hurcolták. Idegen uralkodnak, már két esztendeje Dárius...
Sok ez a két év? Fogságban, avagy fogságból hazatérve? Zakariás próféta azok között van, akik családja Esdrással hazatért, akik az újjáépítésben, annak munkáiban benne lehetnek.
Mit jelent két év? Évek, mikor Isten hallgat, nem szól, nem szólít, nem küld szószólót, és nem segít, nem ment meg az elnyomatástól? Hány év kell ahhoz, hogy valami, amit rosszul tettünk, Isten ellenében tettünk, mások ellen léptünk, amit mi rontottunk el, hogy azt látni akarjuk, vállalni, megbánni és szabadulni tőle?

Múlt héten említettem itt valakit, akivel éppen két évvel ezelőtt találkoztam először, s most lett kész arra, hogy elege legyen a rabságból, az önféltésből, abból, ami fogva tartja. A rabul ejtő vétkek, az el nem vállalt bűnök igazolni és rejtőzni kényszerítő szorításából. És most lépi a szabadulást. Végre elnyerte. Vajon mit mondana ő, vajon sok volt-e az a két esztendő?

ÍGY SZÓLT AZ ÚR IGÉJE ZAKARIÁS PRÓFÉTÁHOZ, BEREKJÁ FIÁHOZ, AKI IDDÓ FIA VOLT: NAGYON MEGHARAGUDOTT ELŐDEITEKRE AZ ÚR. MONDD MEG AZÉRT NÉPEDNEK: EZT MONDJA A SEREGEK URA: TÉRJETEK MEG HOZZÁM, - ÍGY SZÓL A SEREGEK URA, - ÉS ÉN IS HOZZÁTOK TÉREK!

Zakariás próféta nevének jelentése az, amire hivatott. Összeillik az, amire a szülők vágytak, és amit általa Isten ajándékozni akart. Nevének jelentése: Isten megemlékezik. Miféle helyzet az, mikor az ember szeretné, ha Isten emlékezne? Mikor eszébe juttatnánk, amit - épp úgy tűnik - elfelejtett? De vajon arra vágyunk, hogy a Mindenható emlékezzen a mi hűtlenségünkre, engedetlenségünkre, hálátlanságunkra, hitetlenségünkre, szeretetlenségünkre? Vagy csupán arra szeretnénk emlékeztetni, amit ígért, mikor megszólított, néven nevezett?

ÍGY SZÓLT AZ ÚR IGÉJE ZAKARIÁS PRÓFÉTÁHOZ...

Hogyan keres minket, hogyan szólít minket Isten? Mi gyakran megkérdőjelezzük, jól értettük-e amit a Szentírásból olvasva, magunkra nézve gondolunk. Miért nem vagyunk benne biztosak. Kire lehet bizonyos szót bízni? Akinek nincs másféle látása, másféle megoldása, avagy más javaslata amit ő Istennek diktálna. Akinek nincs más vágya, csak hogy könyörüljenek rajta, hogy tanácsolják, hogy vezessék ki abból, amibe a maga akarata, elképzelései, érdekei, céljai, álmai és vágyai miatt került.

"Az Isten szeretete lényegében föltétel nélküli érzés. Nem csak a szerencsétlenségtől független, hanem azoktól a vétkektől is, melyeknek rabja lett a lélek. A vétek nem akadályozhatja Isten szeretetét. De Isten szeretete megakadályozhatja a vétket. A személyiség elviselésének nagy akadálya a bűnösség érzése. Ettől kell megszabadulnunk. A bűnösség érzése mindig összeköttetésben áll a követelés szellemével. Hiányainkért, elégedetlenségeinkért tárgyakat és más embereket okolunk inkább, mint önmagunkat. Végül pedig Istent vádoljuk "
Simone Weil

Milyen különös megfogalmazás. Nem bírjuk magunkat olyannak látni, amilyenek vagyunk, nem tudjuk elviselni önmagunkat, hogy csak ilyenek, hogy csak ennyik vagyunk, hogy csak erre vagyunk képesek... személyiségünk gyenge pontjai miatt ezért megfelelést hamisítunk, rosszat jónak igazolunk, álmodozunk a jóról, és másokra mutogatunk... Pedig szembenézni vállalni és szabadulni kéne. Hogy semmi ne választhasson el Isten szeretetétől. Ennek meglátása,s a vállalás lépése múlik rajtam...

Valaki, akit nagyon szeretek, becsülök, nagybeteg, két hónapja kórházban van, műtét után műtét, tehetetlenül téblábolunk körülötte mi, akik szeretnénk, ha még itt maradna köztünk.... Miért e súlyos betegség, miért érhette, ami érte, miért nem gyógyul, miért következik most újabb műtét? Azóta szüntelen érte fohászkodom. És félek. Miért félek, mitől félek? Vajon Isten mást akar, mint én? Pár éve azt ígérte nekem: megnyitod a vakok szemeit.... Akkor?

"Az ima csak akkor irányul Istenhez, ha föltétlen. Föltétel nélkül kérni annyi, mint Krisztus nevében kérni. Ez az ima, mely soha nem talál elutasításra. Legyen meg a Te akaratod... bármi legyen is az. Nincs nehezebb az imádságnál... Simone Weil

Valakiért sokat imádkoztam mostanában. Így ír: "...köszönöm értem mondott imáidat, érzem a hatását. Először nem nagyon örültem neki, amikor elkezdtem felfedezni, hogy valaki dolgozik ellenem... mára már látom az összefüggéseket, a "véletlen" egybeeséseket. Sőt, már Istennel is "tárgyaltam" a múlt héten. Hát mit mondjak, nagyon vicces volt hogy pár óra alatt alkudoztunk, meg ahogy ennek kapcsán alakultak a dolgok..."

KOVÁCS IMRE  

              A NAGY VITA

Az élet furcsa, nagy vitatkozás,
naponta perbe szállok Isten ellen,
és védem szennyes, törpe önmagam.
A nagy vitában ott ágál a Sátán:
Bátorság ember, csak ne hagyd magad!
Míg egyszer aztán összeroppanok,
elfáradva a meddő, nagy vitában,
prókátorom a Sátán is eliszkol
s az utolsó szó Istené marad!

TÉRJETEK MEG HOZZÁM, ÍGY SZÓL A SEREGEK URA, ÉS ÉN IS HOZZÁTOK TÉREK!

A választott nép fiai mikor bajban voltak, megbánták vétkeiket, s újra remélni akarták Isten szeretetét. De amint jobban mentek dolgaik, e dolgokban kezdek bízni, ezekre nézve voltak tele reménységgel, észre sem vették, szívük elfordult, eltérítődtek Istentől. A szabadulás lehetőségének alapja: látni, mi térített el, mi vitt elfele Istentől, miféle dolgok lettek szememben fontosabbá, s lettek nemcsak életem rugóivá, hanem lelkemet kitöltő bálvánnyá?

Bizonyára Zakariás az, akinek látni, hallani kész a szíve, mert neki szól Isten, adja tovább, üzenetét. Mivel keresi, hogyan keresi? Zakariás tudja, miért hallgatott el, és mit kéne eltenni az útból? Isten emlékezik... Mire emlékszik Isten? Mi szeretünk minket kiválasztó, mindent megbocsátó szeretetére, ígéreteire hivatkozni, mint ami jár... Ő azonban arra is emlékszik, amit mi mindezek ellenére, ezt félretéve, ettől elfordulva, tenni engedtünk magunknak...

NE LEGYETEK OLYANOK MINT ELŐDEITEK, AKIKNEK A RÉGEBBI PRÓFÉTÁK EZT HIRDETTÉK: TÉRJETEK MEG GONOSZ ÚTJAITOKRÓL ÉS GONOSZ TETTEITEKBŐL! DE ŐK NEM HALLGATTAK ÉS NEM FIGYELTEK RÁM - ÍGY SZÓL AZ ÚR. HOL VANNAK ELŐDEITEK? ÉS A PRÓFÉTÁK TALÁN ÖRÖKKÉ ÉLNEK? DE AZ ÉN IGÉIM ÉS RENDELKEZÉSEIM, AMELYEKET MEGPARANCSOLTAM SZOLGÁIM, A PRÓFÉTÁK ÁLTAL, UTOLÉRTÉK ELŐDEITEKET!

GONOSZ TETT, GONOSZ ÚT... Csak akkor derül ki egy útról, hogy gonosz-e vagy sem, ha Isten elé állunk, ha ISTENRE FIGYELÜNK... Mi tudni véljük mi a jó, mi a rossz. Mi magunk akarjuk látni, megítélni, mi, akik észre se vesszük, hogy érzéseink diktálnak, épp ezért igazolunk (hamisítunk) magunk és mások előtt. Látjuk? Észrevesszük? Merjük magunkat tisztességesen mérni, azzal a mércével, amivel másokat? Merjük magunk felé fordítani, mérni és látni? Vagy már csak azt vesszük észre, hogy bajra baj jön, rosszul alakulnak a dolgok, semmi se jó, semmi se úgy van, ahogy kellene? És ráébreszthetnek minket a történések, engedetlenségünkre, elfordulásunkra, önhittségünkre? UTOLÉRHETNEK minket a bűneink?

Múlt héten a párom útra kelt. Azt terveztem, táborok után elmaradt, adminisztrációs teendőimet pótolom, és megválaszolatlan leveleimet írom meg. De nem tudtam mi volt, ami ennek ellenére tenni, rámolni, rendet rakni kényszerített. Azt hittem, mikor párnára teszem majd a fejem, akkor úgy alszom majd, mint a bunda. De nem. Ha nem tudok elaludni, mindig imádkozni kezdek, azokért, akik valami úton-módon elém kerültek, segítséget kértek, rám vannak bízva. Most is ez történt, de nem jött álom a szememre. Éreztem, valakiért még imádkoznom kellene... újabb és újabb emberek jutottak eszembe, az ő gondjaik, bajaik. De nem tudtam elaludni, és még mindig nem, utána sem, egész éjjel fenn voltam. Másnap újra, ugyanez...
E hét elején jött a telefonhívás. Évek óta beteg gyerekkori barátnőm férje hívott, s mondta a keserves hírt... Miért nem üzent, miért nem hívott, annyira szerettem volna neki segíteni! - szakadt ki válaszként belőlem. És nem tudom elmondani, miképp érintett, mikor kiderült, aznap haldoklott, akkor halt meg, mikor én nem tudtam aludni. Hát mégis? Igen, e világtól búcsúzó lelke keresett engem. A kiáltását én nem hallottam, de ha Istent szólította, Ő hallotta.

AZUTÁN MEGTÉRTEK, ÉS EZT MONDTÁK: ÚGY BÁNT VELÜNK A SEREGEK URA, AHOGYAN ÚTJAINK ÉS TETTEINK MIATT JÓNAK LÁTTA.

Valaki így írt nekem pár napja: "Mennyire nem akarom még mindig meglátni az igazat, a kellemetlen igazságot magamról. .. Mennyire ostoba és tisztességtelen volt az alapállásom ... már akkor elítéltem őt, mikor még nem ismertem helyzetét... Lehet, hogy azért irritált büszkesége, gőgje, mert nagyobbnak láttam, mint az enyémet? Lehet, hogy nem is vagyok annyira szerény, mint szerettem volna látni magam?"

Akiről levelében írt, akit szíve gőgje miatt ítélt el, erről mit sem tudott, se a másik ítéletről, se a levélben írtakról, hisz épp ugyanakkor kaptam tőle üzenetet. S ez a másik arról vall, Isten maga mutatta meg vétkét: "...ráébredtem a közös igeolvasás után saját farizeusságomra. Már mindenki rossz volt végül a szememben, csak én nem... Nem is vettem észre, mikor kezdtem vádaskodni..." Igen, észrevette saját csalárdságát, hamisságát. Miért? Mert igazolásainál, megfelelési kényszerénél is jobban vágyott Isten közelébe, és Ő közeljött hozzá...

UTOLÉRTE őket, ráébredtek, megbánták, megvallották. MEGTÉRTEK... Hiszem, helyére illesztheti életüket, megigazíthatja elrontott ügyeiket... HOZZÁJUK TÉRHET ISTEN...

Nem tudom, mi ébred most köröttem, csak azt érzem, mozdulnak, törnek össze a szívek, az enyém és másoké, és hiszem, Isten könyörül az őt egész szívvel keresőkön, hisz éppen azt ígéri közeledik azokhoz, akik közelségére vágynak. Igen, egészen közel jön hozzánk...

KOVÁCS TIBOR

               VALAMIT AKAR AZ ÚR

Valami új
és mélységes vágyak felett
feszül a húr
szívemben.
Csapjál hát rá
isteni ujj!

De ne csak egy kis versike, ének
zendüljön rajta, ma többet kérek!

Hirdetni Őt,
égi erőt,
démoni világot
űző lángot,
áldó, gyógyító
üde, hódító erők után
vágyom ma délután.

Valami új és mélységes vágyak felett
feszül a húr szívemben.

Valamit akar az Úr.