Visky András erdélyi író nyerte el idén a Margó-díjat, amelyet a Kitelepítés című regényéért vehetett át. Az alábbi részlet a vele készült interjúból való.
A magyar reformátussághoz ugyan történelmileg közelebb áll a racionalizmus, mint a kegyesség, de ma már ez utóbbinak is többféle formája megélhető. Összefoglalónk a Lelki éhség 8.0 konferencia kerekasztal-beszélgetéséről.
Mi kell ahhoz, hogy a gyermek levegye a polcról a Szentírást? Hogyan lehet bibliaolvasóvá nevelni a kicsiket? Ezekre a kérdésekre keresték a választ szülők, pedagógusok, hittanoktatók az „Időt kérek” – szólt a gyermekbiblia elnevezésű műhelykonferencián november 25-én a budapesti Ráday Házban.
A fájdalomcsillapítók korában a gyásznak is nehezen megyünk a közelébe. Keresztyénként erre jó indokunk van: a boldog feltámadás reménye. Isten viszont jelen akar lenni a fájdalomban és van, akit arra hív, hogy ezt közvetítse. Thoma Anitával, a Gazdagréti Református Gyülekezet egyik beosztott lelkészével beszélgettünk.