Elkészült, és már birtokba is vették a három budai református gyülekezet tagjainak munkájával és összefogásából épült Jó Pásztor játszóteret a Gyökössy Endre Református Óvoda kicsinyei.
Ötödik tanévét nyitotta meg a svábhegyi Protestáns Felsőoktatási Szakkollégium. Az intézmény zömmel református és evangélikus hallgatóknak ad otthont szerte a Kárpát-medencéből.
A határon túli és anyaországi reformátusok problémái, a cigányság, az értelmiség és a migráció kérdésével is foglalkozott a Parlamentben a Református Törvényhozók Fóruma.
A hagyomány csak úgy maradhat meg, ha van róla lenyomat. Új elemekkel bővült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzéke, amelyet mostantól egy – Szabó Eszter tervezte - új logó jelképez.
Szlovákiában emelkedik azoknak a száma, akik nyíltan vállalják, hogy felvették a magyar állampolgárságot. Ezúttal Kassai Gyula lévai református lelkész jelentette be ezt.
A Soroksári Református Egyházközség szeptember 25-én 9,30 órai kezdettel tartja Hálaadó Istentiszteletét a parókia átalakítása és teljes felújítása alkalmából, a Budapest-Soroksár Hősök tere 11. szám alatt lévő templomában.
Mi mindent kibír egy nő, szokták mondani, de mi a helyzet az erősebbnek nevezett nemmel? Szabó István dunamelléki püspök szerint ugyanis az erő a férfiak legfontosabb tulajdonsága. De hol vannak ők, az erős férfiak?
Nem feltétlenül az a legtehetségesebb, aki az élen végez a tanulmányi versenyeken. A tehetség és a szorgalom együtt azonban figyelemre méltó eredményeket hozhat – véli a Baár-Madas gimnázium igazgatója.
Az új egyházi törvény nem korlátozza a vallásszabadságot, csak a vallási közösségeknek az adójogállását és állami támogatását szabályozza, a benne elismert egyházak tizennégyes listája pedig bővülni fog.
Tiszta viszonyokat, becsületes munkát és több doktori iskolát szeretne a Károli Gáspár Református Egyetem rektora. Balla Péter nem takargatná az elmúlt időszak hibáit, még akkor sem, ha az népszerűségvesztéssel jár.
Először tartottak a határon túl tanévnyitót. A Kárpát-medencei református iskolák a felvidéki rimaszombati református templomban nyitották meg a tanévet.