Elhívásunk színtereiről, felelősségéről, nehézségeiről, kapaszkodóiról, valamint eredményességének mércéjéről is szó esett a szentendrei Ráday családi nap pódiumbeszélgetésén.
Honlap formában folytatják a Szentírás Szövetség mostanáig nyomtatásban megjelenő bibiaolvasó kiadványát, az Útjelzőt, ehhez várják a fiatalok és a velük foglalkozó lelkészek, vallástanárok, ifivezetők észrevételeit.
A református lelkipásztor különböző szerepeiről gondolkodtak a Ráday-napok tudományos konferenciájának résztvevői. A műhelybeszélgetések vezetői hangsúlyozták: a témának folyamatosan jelen kell lennie egyházunkban.
Péntek délelőtt középiskolások, délután ificsoportok keresték közösen a választ hivatás és elhívás kérdéseire. Összefoglalónk a Ráday-napok programsorozat ifjúsági napjáról.
Megerősíteni a lelkipásztorokat hivatásukban – ezért jött létre a Ráday-napok tudományos konferenciája, melynek felütését Bogárdi Szabó István és Balog Zoltán előadása adta meg. Százötven lelkész gyűlt össze Dunamellékről a budapesti Ráday Házban szeptember 28-án.
Az Élő Ige éve lesz 2024 a Magyar Református Egyházban – jelentette be Balog Zoltán püspök a Ráday-napok tudományos napján. A háromnapos programsorozat a lelkészi hivatásról szóló konferenciával vette kezdetét a budapesti Ráday Házban.
Időszaki kiállítóterének tízéves jubileumát múlt századi alkotók műveivel ünnepelte a budapesti Bibliamúzeum. Az „Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött” címet viselő tárlat december 19-ig tekinthető meg.
A négyezer éves bibliai történetek szereplőinek bőrébe bújva úgy pillanthatjuk meg önmagunkat, ahogy más módon talán nem – ebben rejlik a bibliodráma ereje Révész Judit szerint, akivel az októberben induló bibliodráma-csoportfoglalkozások kapcsán beszélgettünk a módszerről.
A víz a témája az idei teremtés hetének. Hogy miért kell tudatosabban használatunk a vizet, és miért van folyamatosan szükség a szemléletformálásra, Victor András környezetpedagógust, az Ökogyülekezeti Tanács tagját kérdeztük.
A templom felújításáért tartott hálaadó istentiszteletet a villányi református gyülekezet, szeptember 23-án. Az ünnepi alkalmon Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdetett Igét.
Az összefogás és a közösség szorgalmas munkája képes maradandót alkotni – üzeni az utókornak a Sukorói Református Missziói Egyházközség alapítóinak példája. A település egész napos ünnepséggel emlékezett meg a jubileumról.
Egyházunk napindító videós áhítata, az Igeidő minden reggel fél 7-től jelentkezik. A szeptember 25., hétfőn kezdődő héten Balog Zoltán dunamelléki püspök hirdeti és magyarázza a napi Igét.
Presbiteri tisztújítás zajlik egyházunkban, a megválasztott tisztségviselők 2024. január 1-től, hat éven keresztül láthatják el feladataikat. Három presbitert kérdeztünk arról, mit jelent számukra ez a szolgálat.
Már hagyománnyá vált, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézete biciklis reggelit szervez. Ilyenkor a Kálvin téri templom előtt elhaladó kerékpárosokat, köztük sok károlis hallgatót reggelivel várnak.
A Ráday Könyvtár muzeális kötetei önmagukban is kincsnek számítanak, de olykor további felfedeznivalók is rejlenek bennük azok számára, akik szívesen kutatnának titkaik után.