Felháborodott Mayer Mihály pécsi püspök a Széchenyi téri ásatásokat körülvevő tablók történelmi kitételein. Szerinte néhány „szocreál tankönyvi szöveg" sértő az egyházmegye számára.
„Segítségre van szüksége, vagy segíteni szeretne? Hívjon bizalommal" - olvasható a Református Telefonos Szeretetszolgálat szórólapján. Az elmúlt pénteken létrejött szolgálat működtetői az idős, beteg és rászoruló kolozsváriaknak próbálnak segíteni.
2009-ben, a Kálvin-évben kiállítást és hozzá kapcsolódó programot szerveznek a budapesti teológia spirituálisa, Bölcsföldi András vezetésével teológusok. A kiállítás ismertetője, valamint pogramja az egyik helyszínen, a Csillagponton, itt olvasható.
Egyszer Visky Andráséknál ebédeltünk Kolozsváron. Egy domboldalon kellett felmenni a házig. Szép volt az idő, Saci a kertben terített. Semmi különös.
Bölcsföldi András könyvajánlója
A Nagyberegi Református Líceum, mint arról korábban a karpatinfo.net hírt adott, nehéz helyzetbe került, amikor kiderült, hogy a jelenleg leánykollégiumként és étkezdeként működő egyik épületüket a falu visszaigényli.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, akit a június 7-i európai parlamenti választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáján romániai EP-képviselővé választottak, lemondott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöki tisztségéről.
Gondolkozott már ezen?30-70 év közötti ügyelőket keres interneten, skype-on történő lelki elsősegély szolgálatába a Református Telefonlelkigondozás Misszió
A Ráday Múzeum kecskeméti részlegében „Kálvin, Isten Igéjének szolgája" címmel megnyíló kiállítást dr. Fogarasi Zsuzsa mutatja be a Református Félóra június 17-i műsorában.
Helyreállították a Debreceni Egyetem főépületének egyik nagy ólomüveg ablakát, amely a második világháborús bombázások idején megsemmisült. Három éven belül mind az öt ólomüveg ablak eredeti formájában lesz látható.
Az Ágoston Sándor Alapítvány a református teológusok missziói útjait szervezi-támogatja a szomszédos országok magyarjaihoz. Valódi civil szervezetként működnek, önkéntesekkel, így akár személyes részvétellel, akár természetbeni vagy pénzbeli adományokkal nyújtott támogatást szívesen fogadnak. E nyárra tervezett útjaik:
A Gyökössy Intézet gyülekezeti család és beteglátogatóknak, lelkigondozói továbbképzést szervez 2009. július 6-10. (hétfő 10.00 - péntek 13.00 óra) Budapesten a Schweitzer Otthonban.
Két jelentős évfordulót ünnepel idén a református egyház: megalapítója, Kálvin János ötszáz, gróf Ráday Gedeon királyi biztos, a kecskeméti református főiskola egykori diákja pedig száznyolcvan éve született.