„Az ifjúság: látások. A nem ifjúság: álmok. A generációs válság lényege szerint valóban ez: a terméketlen és hiábavaló álmodozás abszolút és pozitív tagadása látások formájában. A látások mindenáron programmá szeretnének válni, a generációs tudat elevenné vált. A mai ifjúság lelki arcán a látások generációs tudata a legmarkánsabb vonás." Karácsony Sándor
Mit kívánsz?
Óév – újév határmezsgyéjén sokan jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy mit kívánnak maguknak, s másoknak a következő esztendőre: Boldog új évet kívánok! BÚÉK!
Van jelentősége annak, hogy mit kívánunk?
Új lesz az új év? Mitől lesz más, ha más lesz? A körülmények, lehetőségek változnak, vagy egyre kiszámíthatatlanabbak lesznek? Lesz „boldog új év”, boldogabb, mint az előző? S az attól lesz, hogy mi kívánjuk?
Mit kívánsz? Mire vágysz? Hogyan vállalod a bizonytalan jövendőt?
Isten igéje sokféleképpen hozza elénk az ember kívánságait. Legtöbbször intve, meggondolásra késztetve, vagy éppen bizonyos kívánságokat tiltva beszél erről: „Ne kívánd!” (2Móz 20, 17) „Káros kívánságba esnek…” (1Tim 6, 9) „Az ifjúkori kívánságokat kerüld…” (2Tim 2, 22) „A kívánság megfoganva bűnt szül…” (Jak 1, 15).
A kívánság remény vagy vágy valamire. Óriási hajtóerő. Hatalomra, gazdagságra, valakinek a szerelmére vagy akár bosszúállásra… A szépirodalomban a kívánságokat használják cselekményeszközként. A folklórban a „kívánság megfogalmazásának”, a „valóra váltásnak” vagy a „megkapásnak” a lehetőségei olyan témák, amelyeket a népmesék is – s a mai filmipar is (lásd: Kívánságsárkány c. animációs film, 2021) – újra meg újra elővesznek. Mintha mi s a mi kívánságaink irányítanák a világot. „Jókívánság = megoldás az életre” – hirdeti magát egy internetes oldal. Valóban ilyen hatása lenne a kívánságoknak? Ez egyfajta szóvarázslás akkor? Ha eléggé akarjuk, meglesz?
A kívánságokról való gondolkodás nem csak az év fordulóján, hanem máskor is fontos lehet az életünkben: akár egy új állás megszerzésekor, akár házasságkötéskor, akár egy családtag elvesztésekor. Amikor valami véget ér és valami más kezdődik el. Ennek egyik bibliai története Salamon trónra lépésének igéje (1Kir 3), melyet álmában beszélt meg Istennel, aki akkor azt ajánlotta neki: „Kérj valamit, én megadom neked!” (3, 5). A kívánságból kérés lett, Isten előtti megállás. Ez egyfajta mérése annak, hogy mit is érdemes kívánni. Mert, ha „valamit Isten akarata szerint kérünk” – azt megadja (1Jn 5, 14).
Nem tudom, vannak-e az olvasók között olyanok, akik már átélték, hogy egy kívánságuk teljesült, s utólag azt kívánták – bárcsak sose kívánták volna… A magam életében ez mély tapasztalattá lett – felelős vagyok még a kívánságaimért is. Mit kezdek velük? Táplálgatom, növesztgetem, álmodozom róluk, vagy még mielőtt fölém nőnének, odaviszem őket Isten elé.
A Bibliában konkrét átokmondatok is szerepelnek kívánságként (pl. Zsolt 104, 35; Zsolt 109, 19-22.)! Volt már, aki leleplezte magában a dühöt, a rossz kívánságot, ha a másik nem úgy viselkedett, ahogy várta? Mit kezdünk a dühünkkel és mások rosszindulatával? Vannak veszélyes, másokat fogva tartó mondatok, kívánságok, amelyeket le lehet tenni Isten kezébe, s engedni, hogy ő „fizessen meg ellenségeinknek” (Róma 12,9-21).
Valaki sztrókot (agyérgörcsöt) kapott. Kórházba szállították, mert mozdulni, beszélni sem tudott. Felkészült a halálra. Aznap éjszaka nem tudott aludni. Isten elé állt, s elszámolt az életével. Azt mondta, a legnehezebb a megbocsátás volt. Hogy minden ellenségének meg kellett bocsátania. A harcban győzött, megbékélt. Másnap azonban sokkal jobban lett, s néhány nap múlva már haza is engedték, mert időben került orvoshoz! S akkor azt mondta: most naponta meg kell tennem: Isten elé állni s az ellenségeimért imádkozni. Megbocsátani és felfedezni, milyen áldássá lettek ők az életemben!
A személyes kívánságokat Isten elé vinni, kimondani és azután hozzátenni: „Legyen meg a Te akaratod…” – ahogyan Jézus tette a Gecsemáné kertjében (Mt 26,42).
Hiszen pontosan a korábban idézett jakabi kívánságvers figyelmeztetése előtt olvashatjuk: „kérjen bölcsességet Istentől… de hittel kérje…” (Jak 1,5-6). Milyen kívánságokat lehet komolyan venni? Hova vezetnek a kívánságaink? Isten nem „vágyteljesítő automata”, de ha a kívánságból imádság lesz, az egy beszélgetés kezdete lehet Istennel (1 Sám 1 és Neh 1).
Ha visszagondolunk mit kívántunk előző szilveszterkor – emlékszünk-e? Több gyülekezetben, ifjúsági közösségben a szilveszteréjjel fordulója elszámolás a régi évvel és egy új év kezdete. Az elszámolás után éjfélkor egy úrvacsorai közösségben Isten elé állva hálára és bűnbánatra készen végiggondolhatjuk az elmúlt év napjait. Mire volt elég? Mit kaphattam? Mit adhattam? Ebben az elszámolásban van sok elengedés: fájdalmak, hiányok, vétkek, mulasztások, terhek. Elcsendesedés és mérlegre tétel. Ugyanakkor hála is sokszorozva, hiszen felemlegetjük az ajándékokat is. Ki miben változott, ki milyen meglepetéseket kapott, ki milyen módon tapasztalta meg Isten kegyelmét a hétköznapokban? Hogyan szabadult meg egy rossz szokástól, hogyan adta Isten kezébe a napjait, életét. Ezek a bizonyságtételek megerősítik az úrvacsora valóságát, hogy a Szabadító közöttünk jár ma is. Újévre mindenki kap egy igét, egy áldást. Aki át tudta adni a „kívánság jogát” Istennek, az megtapasztalja, hogy Ő kívánja nekünk a legjobbat. S mert Ő jó, jót kíván. És jót is cselekszik. Hatalma van minden felett, így szabadon teszi, ami nekünk a legjobb. Nem ezt kívánjuk mindannyian?
S így juthatunk el a kívánság igazi jelentőségéhez, mert a Biblia nyelvén az „áldás” nem más, mint jót kívánni. Valójában régen minden köszönés is ilyen volt: Salve!, azaz Üdv! Jó napot kívánok! Áldás, békesség! Megvolt benne a tisztelet, s hogy békességes szándékkal van jelen mindkét fél. Valaki egyszer felemlegette, hogy tőlem hallotta először búcsúzáskor: Isten áldjon! S valahogy megragadt benne a mondat, forgatta magában, s egy idő után azt gondolta, hogy ez a legtöbb, amit kívánni lehet egymásnak...
De a jókívánság függ a „felhatalmazástól” is. Ki vagyok én, hogy a másiknak jó napot kívánjak? A valódi jókívánság, vagyis az áldás mindig csak Istentől jöhet. Nem a szavak jelentenek áldást, hanem Isten jelenlétének megerősítése, „arcának felénk fordulása” (4Móz 6, 24-26). Kaptam és továbbadom az áldást. Áldott emberként – áldás hordozója lehetek.
Mit kívánunk 2021–2022. fordulóján? Magunknak, másoknak, hazánknak, a világnak? „A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Lk 6, 45)
Meggyőződésem, hogy Isten meg akarja mozdítani népét 2022-ben, mert elkényelmesedtünk. Mert elgyengültünk 2020 óta mi is a világjárványban, megijedtünk és visszakoztunk. Kevesen mernek szólni igazat, igeszerűt, mert emberi vélemények szele hajt minket erre vagy arra…
Kívánjunk… erőt? Józanságot? Jó egészséget? Boldogságot? Mi a legfontosabb 2022-re?
Kívánjunk megújulást Isten népe körében! Kívánjunk hitvalló életeket, közösségeket!
Kívánjuk imádságos hittel: Bátorodjunk Urunk éltető követésére! – Bízzad újra életed Krisztusra! – Bízzál, Urunk érkezése közel!
Fodorné dr. Ablonczy Margit (Mitka)
A szerző református lelkipásztor.
Nyitókép: Building Bridges - Lorenzo Quinn térplasztikája, Velence, Castello sestiere
Fotó: Füle Tamás