A Baár-Madas csapata nyert Pannonhalmán!

A Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség az idén kilencedik alkalommal hirdette meg Cultura Nostra címmel történelmi versenyét, amelynek döntőjére 2010. március 27-én került sor a Pannonhalmi Főapátságban.

A vetélkedő küldetése a magyar fiatalság összetartozás tudatának megerősítése és a magyar történelem egy fontos fejezetére vonatkozó ismeretek elmélyítése. A két szervező intézmény egyetértése alapján a vetélkedő a Kárpát-medence egész területéről szólította meg a középiskolákat. A vetélkedő több mint 300 diákot mozgatott meg a decemberi első és a februári második fordulóban.



A vetélkedő témája: Kisebbségben – többségben (Etnikumok a Kárpát-medencében a 18-20. században) A verseny szóbeli döntőjének zsűrije: Szarka László dékán (Selye János Egyetem), Dobszay Tamás adjunktus (ELTE BTK) és ifj. Bertényi Iván adjunktus (ELTE BTK).

A március 27-én, Pannonhalmán megrendezett díjátadó ünnepségén Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát köszöntötte az egybegyűlteket Martin Luther King szavait idézve: „Van egy álmom…”, hogy az Isten által egységnek teremtett Kárpát-medencében békében élnek a nemzetek.
Az ünnepségen díjakat adott át Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, valamint Simon Attila vezérigazgató a Herendi Porcelánmanufaktúra különdíját ajándékozta az első helyezett csapatnak.
A versenyt a következő intézmények támogatták: Nemzeti Civil Alapprogram, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft., Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet, Go-Csa Rolling Kft.

A verseny döntőjének helyezettjei a következő csapatok voltak:

1. Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest – 122 pont

Pásztori Zsolt, Gáspár Kolos, Nagy Bendegúz; felkészítő tanár: Kerekes Barnabás
2. Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely – 116 pont
Dudás Csaba, György Botond, Zsigmond Szidónia; felkészítő tanár: Benedek Zsolt
3. Jókai Mór Gimnázium, Komárom – 105 pont
Bagi Dávid, Orosz Dávid, Mikle György; felkészítő tanár: Blaskó József

Magyar Kurír