„Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs Kálvin? Nem hiszem."
Illyés Gyula
A Református Zenei Fesztivál indítja a nyarat
Rövidesen kezdődik a nyár legelső és egyik legnagyobb református fesztiválja a református zene ünnepének havában.
Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált június 3. és 5. között a főváros IX. kerületében, a Bakáts téren és vonzáskörzetében. A programsorozat a magyar református egység létrejöttének május 22-ei évfordulójához kapcsolódó eseménysorozat és a Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozójának kiemelt kulturális rendezvénye.
– Soha ennyi helyszín és program nem adatott meg még a látogatóknak – írta a rendezvényt népszerűsítő honlapon Böszörményi Gergely fesztiváligazgató.
Zeneszó, fáklya, kézművesség
A Református Zenei Fesztiválon idén is lesznek könnyű- és komolyzenei koncertek – fellép többek között Bognár Szilvia és az etNoé, a Makám, a Fugato Orchestra és a Misztrál együttes. A Kálvin téri református templomban két este is zenés áhítaton vehetnek részt az érdeklődők. Ezúttal is rendeznek kerekasztal-beszélgetéseket, amelyek meghívottai Bagdy Emőke pszichológus, Bogár László közgazdász, politikus, valamint Gulyás Gergely, az új alaptörvény egyik kidolgozója, akik a család, az egyház és a civil társadalom szerepét vitatják meg. Péntek este zsoltárokat éneklő fáklyás menethez csatlakozhatnak a fesztiválozók. A református oktatási intézmények és kórusok találkozójának idén is a Lónyay Utcai Református Gimnázium ad otthont. Itt sportversenyek, táncház, kiállítás és éjszakai filmvetítés közül választhatnak az érdeklődők. A szervezők péntekre és szombatra is hívják és várják az iskolák és gyülekezetek kórusait, vagy azok éneklő kedvű tagjait. A fesztiválon bemutatkoznak a határon túli és hazai református kézművesek, továbbá képviseltetik magukat a református missziók és a szeretetszolgálat is.
Összhangban a Kárpát-medence
A szervezők fontosnak tartják a határon túli magyarság aktív részvételét az eseményen. A mintegy 300 fős Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus szombaton áll a nagyközönség elé. A meghívott kórusok tagjai a hazai egyházkerületekből, valamint Felvidékről, Kárpátaljáról, a Vajdaságból, Partiumból és Erdélyből érkeznek. A fesztiválon a határon túli kapcsolatok ápolása mellett a testvérkapcsolatok ápolása is kiemelt jelentőségű. – A rendezvény az ökumené jegyében zajlik – mondta el érdeklődésünkre Böszörményi Gergely. – A testvéregyházak művészei is jelentős szerepet vállalnak a programban, a hívek pedig nagy számban látogatják azokat.
Él az egyház
– A 2009-es debreceni Alkotmányozó Zsinathoz kapcsolódó, színes programokkal tarkított hálaadó ünnepség is azt mutatta, hogy igény van nagyobb szabású református rendezvényekre – vélekedett a fesztivál főszervezője. Hozzátette, a 2004-ben indított Református Zenei Fesztivál célja, hogy megőrizzük és megmutassuk református zenei kincsünket és kultúránkat a jelen és az utókor számára. A rendezvény elsősorban ahhoz kíván keretet adni, hogy a hazai gyülekezeti és iskolai műhelyek bemutatkozzanak. Böszörményi Gergely úgy véli, ha a református lelkészek, tudósok, művészek, iskolák, szolgálatok mind megmutatkoznának, akár tizenöt-húszezer ember találkozóhelye is lehetne a fesztivál.
Jakus Ágnes