Boldog-e a ma lelkésze?
Várakozásteljes feszültsége van annak a ténynek, ha két jelentős egyházi vezető – a korábbi és a jelenlegi püspök ugyanabban a témában szólal fel. A Dunamellékről a Ráday Ház dísztermében gyülekező, püspöki felszólalásra várakozó lelkipásztorok hangulatára viszont a felszabadultság a jó szó, nem a feszültség. Ez a nap őértük van, az egyetlen talán az évben, amikor nem tőlük várják a szolgálatot, hanem feléjük szolgálnak.

„Boldog, akit kiválasztasz, és közeledbe engedsz” – nyitott kaput igei bevezetőjében a 65. zsoltárral Somogyi Péter lelkészi főjegyző a lelkészi szolgálatra, melynek annyiban vannak bibliai alapjai, amennyire bárki megragadhatja a Biblia igazságait a szolgálatára nézve. Somogyi Péter azt a kérdést teszi fel az egybegyűlteknek: igaz-e még rájuk a kiválasztás és az Istennel való közösségből fakadó boldogság?

Van-e még megrendítő ereje a XXI. századi lelkész életében a ténynek, hogy a közelébe engedi az Isten?

Az elhívás kálvinista alapjai

Bogárdi Szabó István, az egyházkerület korábbi püspöke először a lelkipásztor életének különböző területeinek problémáira mutatott rá, melyek a konferencia további programjában meghirdetett műhelyek témái is voltak. Mint mondta, a lelkipásztor szerepei olykor kioltják egymást. Ugyanaz a lelkész, aki a közéletben sikeres, a családjában lehet kudarchalmozó; a századforduló nagy evangelizátorai pedig olykor elvéreztek az ékes rendtartás tekintetében az esperesi vizitációk során.

Az egyháztörténeti tapasztalatok alapján könnyű volna elindulni azon az úton, amely kompetenciakörök alapján értelmezi a lelkészi szolgálatot. Bogárdi Szabó István nem ezt tette, hanem egyfelől az elhívás, másfelől a szolgálat oldaláról közelítette azt meg. A szolgálatra vonatkozóan a Második Helvét Hitvallás 18. cikkelyére utalt vissza. A szöveg német megfelelőjéből kiemelte az egybegyűjtés, a megszervezés, a kormányzás és a megőrzés szempontjait, melyek a lelkészi szolgálathoz társulnak.

A hitvallásokon túl megemlítette Emil Brunner a laikusok kizárása miatti egyházkritikáját; Paul Tillich teológiáját, ami bár bírálható, de a pneumatikus kiválasztáshoz köti a szolgálatokat, és Luis Berkhof rendszeres teológiáját, ami a lelkipásztori elhívás eredetét, a képzés és a szolgálat fontosságát hangsúlyozza.

Bár a hitvallásaink nem beszélnek az egyház növelésének szükségességéről, a gyakorlatban mégis kutatjuk ennek a lehetőségét, akár a KSH adatait bújva, amely szerint a legutóbbi népszámlálás alkalmával megkérdezettek 40 százaléka nem nyilatkozott felekezeti hovatartozásáról – tehát szolgálati terület éppen akadna – mutatott rá.

Hitvallásaink egyértelműen összekötik egyházunk sákramentumait a lelkészi szolgálattal, a sákramentumokat pedig a növekedéssel. Az egyház sákramentumokkal tartja fenn és újítja meg saját maga belső dinamikáját – folytatta az előadó.



Kálvin szerint a szolgálat fundamentumát Márk evangéliuma 16. részének 15. versében foglalja össze: „Menjetek el, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” Bogárdi Szabó István szerint a szolgálat pontos értelmezése megelőzi az elhívás teológiai értelmezését – ezzel felhívta a figyelmet egy érdekes ellentétre. Egyházi gyakorlatunk rendszerint az, hogy valaki felismeri magában Isten elhívását a lelkipásztori szolgálatra és azt a közösség vezetői megerősítik.
A kálvini teológia azonban ezzel ellentétes utat ajánl: az egyház vezetőinek kell megkeresni és megszólítani az alkalmas embereket, akik a külső megszólítás alapján megvizsgálhatják, hogy van-e belső elhívásuk a szolgálatra. Kálvin szerint ez azért is fontos, hogy a nyughatatlan emberek ne zavarhassák az egyházat.

A lelkipásztori elhívás kapcsán a Második Helvét Hitvallás alapján Bogárdi Szabó István hangsúlyozta:

az egyházban nincs önelhívás.

Ezért is fontos, hogy a lelkészi szolgálatba kik, miképpen, kik által és milyen módon iktatódnak be, senki sem fogadhatja el becsvágyból a felkínált tisztet.

Bogárdi Szabó István előadása végén Kálvin gondolatait és a Korinthusi levélben megfogalmazott páli kitételeket ajánlja további vizsgálatra.

A lelkész és a megküzdendő valóság

Balog Zoltán a kálvinista teológia lényeges gondolati tőkéjének elhangzása után a teológiai alapvetésekből következő gyakorlati megnyilvánulásokra helyezte a hangsúlyt.

A püspök szerint a református lelkészi szolgálatban fontos az egyenlőség, az átláthatóság, az igazság hirdetése és a református kegyesség sajátosságaiból fakadó erő.

Legrövidebben egy kollégiumi anekdotába ágyazva foglalta össze a lelkészi szolgálat lényegét: Hirdesd az evangéliumot! És bár az ehhez hasonló mondatok leegyszerűsítőek lehetnek – különösen azok számára, akik érzékenyek a fundamentalista hangokra – a püspök hozzátette azt is, hogy a másik véglet gyakran kimerül a lelkészi kompetenciák elemzésében. „Még mindig jobb az evangélium egyszerűsége, mintha szerteágazó rendszerbe foglalnánk az egymással szembeni elvárásokat” – fogalmazott.

A tény, hogy az egyház nem velünk kezdődött, és nem is velünk végződik, felszabadít a folytonosság örömére. Ezért idézte az egyházvezető Csiszár Ákos nyugalmazott esperes lelkipásztor szavait is, akinek a ravatalánál a minap álltak meg a tiszántúli lelkipásztorok: „A szószék az igazság helye, nem a kedveskedésé és nem a sunnyogásé.” De a szószék nem azt a pulpitust jelenti csupán, ahova vasárnapról vasárnapra felkapaszkodik a lelkész, hanem az egész életét, attól a pillanattól kezdve, hogy lelkipásztor lett – tette hozzá. A püspök szerint a szószék akkor lesz az igazság helye, ha a lelkész agapé szeretettel szereti a rábízottakat.

„Szeresd és keresd a rád bízottakat! Ők nem díszlet a szolgálatodhoz, nem matéria, nem megdolgozandó anyag” – emlékeztetett Balog Zoltán.

A püspök beszélt a friss népszámlálási adatok tükrében még szembetűnőbb jelenségről, hogy a növekvő számú épületekkel épp fordítottan arányos a választói névjegyzékekben nyilvántartott hívek száma.

A kívülállók visszajelzései szerinte az igehirdetés nyelvének megújításához is megszívlelendő szempontokat adhatnak. Fontosnak tartja, hogy a református egyház úgy tudja megszólítani a kívülállókat, hogy megérezzék a református kegyesség erejét.

Balog Zoltán hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát is a reformátusságon belül a különböző kegyességi irányzatok között. A kommunikáció javítását a gyülekezet vezetésében és az egyházkormányzatban is fontosnak tartja.

A változó világban, az egyenlőtlen körülmények között a lelkészi szolgálatok egyenlő megbecsüléséről beszélt. Szerinte fontos megértetni a közvéleménnyel, hogy egy ormánsági szórványban szolgáló lelkész, aki egy pici faluban eltemeti az utolsó református nénit, ugyanazt az értékű szolgálatot végzi, mint aki egy fővárosi gyülekezetben össze tud gyűjteni kétszáz fiatalt a dicsőítő estre.

Két főpásztor, két hang, két látás és beszédmód – a korábbi és a jelenlegi püspökök előadását meghallgató lelkipásztorok lehetősége, hogy azt vegyék fel a roskadásig terített szellemi asztalról, ami őket a személyes szolgálatában megerősíti, és amibe a hétköznapokban kapaszkodni tudnak.

Képek: Füle Tamás