„Helytelen dolog ráerőszakolni az Istent valakire, akinek nincs rá szüksége. De még rosszabb távol tartani valakitől, aki úgy érzi, hogy nagyon nagy szüksége van rá."
Thornton Wilder
Az egyházak osztoznak a társadalmat érintő megszorításokban
A református és evangélikus egyház közös közleménye.
A magyarországi történelmi egyházak vezetőinek Bajnai Gordon miniszterelnökkel folytatott keddi megbeszélésén világossá vált az egyházak és a kormány közötti egyeztetés menete és az egyeztetés felelőse. A jövőben Kiss Péter társadalmi kapcsolatokért felelős tárcanélküli miniszter koordinálja azoknak a több tárcához kapcsolódó kérdéseknek az egyeztetését, amelyek az egyház és állam kapcsolatában felmerülnek. A miniszterelnök elkötelezte magát a 2008-ban megkezdett egyház-finanszírozási rendszer átalakításáról szóló szakértői tárgyalások folytatása mellett. Ezen tárgyalások célja, hogy középtávon megszüntesse az egyházak állami finanszírozásra utaltságát és ennek eléréséig is tegye a finanszírozást átláthatóvá, kiszámíthatóvá és olyanná, amely segíti az egyházak öngondoskodó képességének erősítését.
Az egyházak beletörődéssel tudomásul veszik az 1%-os felajánlások kiegészítésének kormány által javasolt csökkentését azzal, hogy 2011-től visszaáll a 2008-ban megállapodott 1+1 rendszer. A közel 15%-os csökkentés elfogadásával az egyházak osztoznak a magyar társadalom egészét érintő megszorításokban. Megállapodás született arról, hogy a zárszámadással kapcsolatos még nyitott kérdések megoldását szakértői szinten folytatott tanácskozásokban kell megtalálni.
A kormányfő és az egyházak vezetői eszmét cseréltek a szlovákiai nyelvtörvénnyel kapcsolatosan megtett lépésekről és biztosították egymást arról, hogy lehetőségeik szerint megtesznek mindent a nyelvtörvény jelenlegi formájából adódó hátrányos következmények megszüntetése érdekében.
A Magyarországi Református és Evangélikus Egyházak Elnökségei
Forrás: reformatus.hu