„A gyülekezet nem mechanizmus, gép, hogy kicserélek pár alkatrészt és fölpörgetem, hanem organizmus: sebeket kell gyógyítani, és fitten kell tartani. Az élő szövetekben pedig sokkal nehezebb változást elindítani."
Csűrös András lelkipásztor
Felebarát Csendesnap
- összefogás a Szabolcs-Beregi Egyházmegyében
Ez év őszén a Jándi Református Egyházközséget a Református Missziói Központ Cigánymissziójának koordinátora azzal a lehetőséggel, kereste meg, hogy a Szabolcs-Beregi Egyházmegyében, a konfirmációra készülő fiatalok részére Felebarát Csendesnapokat szervezzenek.
2009. szeptember 28-án presbiteri határozat született arról, hogy a gyülekezeti teremben és a helyi iskolában megvalósítják a több alkalommal megszervezésre kerülő programot.
A Jándi presbitérium, Koncz Zoltán a község polgármestere, Dacsó Linda Gabriella a Jándi Kisebbségi Önkormányzat vezetője összefogott, hogy a Szabolcs-Beregi Egyházmegye esperese Csegei István, Gregussné Búzás Irén a Tiszántúli Református Egyházkerület cigánymissziós lelkésze, Szücs M. Klára cigánymissziós koordinátor és Magyarné Balogh Erzsébet az RMK lelkész-igazgatójának áldásával és támogatásával 2009. október 25-én, vasárnap délután megtarthassuk az első alkalmat.
51 -en hallgattuk az evangélium üzenetét; a Rétközberencsi, Fényeslitkei, Barabási, Ilki és Jándi gyülekezetből érkezett fiatalokkal együtt.
A szomszéd lelkipásztorok, a debreceni Cigánymissziós gyülekezet tagjai hozták a gyerekeket és maguk is szolgáltak a helyi lelkésszel együtt.
Csodálatos élményben volt részünk! Felebarátként, testvérként lehettünk együtt! Bízunk abban, hogy szolgálatunk maradandó lesz.
Reménységünk az, hogy ezek a fiatalok gyülekezeteink tevékeny, szolgálatkész tagjai maradnak. Isten iránti hálaadással köszönjük meg az adományokat a jándi gyülekezet tagjainak, az összefogást a környékbeli lelkipásztoroknak!
Forró Éva