A január 6-i lelkészértekezleten az „Egyházkormányzás és hatalomgyakorlás” címet viselő kerekasztal-beszélgetésen Veres Sándor egyházkerületi főgondok, Lovas András egyházkerületi missziói referens és Hajdú Szabolcs Koppány vértesaljai esperes osztotta meg gondolatait és javaslatait a biblikus és Krisztus-arcú vezetésről. A Somogyi Péter egyházkerületi lelkészi főjegyző moderálásával zajló beszélgetés résztvevői jelenlegi szolgálati területük szemszögéből, de az egyházi struktúra egészére vonatkozóan gondolkodtak a témán, melyhez többen csatlakoztak a jelen lévő lelkipásztorok közül is.

Kapcsolódó cikkünk
Lelepleződések, egyéni és közösségi bűnbánat, változás, megerősödés a Krisztustól kapott küldetésben – minderről a kétszázhatvan dunamelléki lelkipásztor részvételével 2025. január 6-án megtartott újévi lelkészértekezleten esett szó a budapesti Ráday Házban.
Lépések a változásért - Parókia.hu

Veres Sándor a presbiteri oldal egyedüli képviselőjeként felvetette, hogy bár a Szentírás és hitvallásaink alapján az egyetemes papságot és a zsinat-presbiteri elvet valljuk, vajon mennyire valósul meg ez a gyakorlatban. „A református egyházkormányzás nem egyéni vezetés, annak nem a felszentelés, hanem a keresztség az alapja. Ugyanakkor az egyetemes papság nem kérdőjelezi meg a felszenteléshez kötött tisztséget, hanem feltételezi és támogatja azt” – mondta, majd hozzátette: az egyházkormányzásban a gyülekezetek hatalma az elsődleges, mert az egyházvezetőket az ő képviselőik választják, viszont ezzel a saját önállóságukat korlátozzák, alávetve magukat az egységes irányításnak.

A főgondnok szerint az egyházkormányzatnak törekednie kell a hitvalló egyház megteremtése felé, illetve erősíteni kellene az egyházkormányzat presbiteri jellegét. Ez utóbbihoz „szakmailag jól felkészült, hitvalló, világi egyháztagság” szükséges. Veres Sándor úgy vélte, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy az egyház egyes igazgatási feladatköreit miért olyanok látják el, akik nem rendelkeznek lelkészi vagy presbiteri felhatalmazással, illetve szükség van-e a gyülekezet – egyházmegye – egyházkerület – Zsinat alkotta négyes igazgatási szintre. Hozzátette, utóbbiról folynak ugyan háttérbeszélgetések napjainkban is, viszont kevés spirituális motivációt lát ezek mögött.

„A túlzott egyéni jogköröket minden szinten közösségi tanácskörbe kellene vonni. A presbiteri oldal részben a felkészültség és az odaszánás hiánya, részben a lelkészi tanítás hiányosságai miatt nem tud partner lenni ebben a szolgálatban” – fogalmazott Veres Sándor, aki örvendetesnek tartaná a gazdasági önállóságra való törekvést az egyház minden szintjén.

Lovas András hat pontban foglalta össze gondolatait az egyházkormányzás kapcsán. A missziói referens azt szeretné, hogy a hatalomgyakorlás mint kifejezés ne gyökerezzen meg a lelkipásztori szolgálatban, hiszen távol áll az evangéliumi, bibliai nyelvezettől. Második pontként hangsúlyozta: „Isten egyházában egyfajta vezetés létezik: a szolgálat. Krisztus szolgálata krisztusi módon, a rábízottak szolgálata által.” Lovas András szerint fontos tudatosítani, hogy „nem valami tőlünk független valóságról beszélünk, az egyházkormányzókról valahol vagy majd esetleg egyházkormányzókról, hanem ízig-vérig rólunk van szó személyesen és Isten előtt." Hozzátette: „Egyházvezetési kultúránk a saját szívünk kivetülése lesz.”

Kapcsolódó cikkünk
Hogyan lehet közelebb hozni egymáshoz a református egyházban szolgáló generációkat és melyek azok a törésvonalak, melyek mentén különösen fontos a párbeszéd? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a „Nemzedékek a mai egyházban” címet viselő kerekasztal-beszélgetés résztvevői a Dunamelléki Református Egyházkerület újévi lelkészértekezletén.
Beszélgetéssel egymás megértéséért - Parókia.hu

Harmadik pontként az evangéliumot mint kiindulópontot említette, azaz hogy „Krisztus egyházában minden szolgálat mind tartalmára, mind formájára nézve az evangélium valóságából kell, hogy táplálkozzon.” Kiemelte: a vezető egyszerre megtört és kegyelmet nyert ember, „a hatalom és a vele járó privilégiumok pedig mindannyiunkban megszólítják a sebzett vagy bűnös ént.” A missziói referens úgy látja, ha egy egyházkormányzó valóban lelki vezető, akkor ez „felszámolja a személyes kegyesség és az egyházkormányzói vezetői működés között feszülő kettősséget.” Visky András tavaly szeptemberben, a parokia.hu-n megjelent írásához kapcsolódva azonban úgy látja: a kifelé való szolgálat magával hozza a despiritualizálódást, „a vezető nem tudja a személyes belső szobában megélt kegyességét összekötni a külső vezetői feladatával. A vezetés kívül marad az evangélium hatókörén, akár kisebb trükkök, csúsztatások, nem tiszta hatalmi működés által is el kívánja érni a célt, a nagyobb célt, a nagyobb jót, nem az egyház javát.” Hozzátette: a spirituális vezetés sajátja, hogy a prófétai igényű megszólalásokat megvizsgálja, és azokat is figyelembe véve hoz döntést.

Lovas András figyelmeztetett: a despiritualizálódás kivetül a presbitériumra is, amely azonban elkerülhető, ha – így az ötödik pont – „a spirituális vezető közösségileg vezet, azaz a feladatok és az ügyek nem növekedhetnek a krisztusi közösséggyakorlás fölé.” Hatodik pontként megfogalmazta: „a spirituálisan vezető testület szabad annak megragadására és követésére, amire a Szentlélek vezeti az egyházat.” A missziói referens szerint ez az Istentől való bölcsesség, amely túl van mindazon, ami még oly magától értetődően is szolgálná az egyház javát.”

Hajdú Szabolcs Koppány, a Vértesaljai Református Egyházmegye esperese úgy vélekedett, hogy a papíron csaknem egymillió, magát reformátusnak valló ember közül nagyon kevesen foglalkoznak napi szinten az egyházkormányzást érintő kérdésekkel. Ezt szerinte jól illusztrálta, hogy a kegyelmi ügy „túl nagy fennakadást nem okozott” azokban a gyülekezetekben, ahol alapvetően rendben mentek a dolgok. Az esperes hozzátette: elsősorban a lelkipásztor és a presbitérium az, akik alapján a gyülekezetbe nem járók véleményt alkotnak az egyházról. „Ez nem az egyházkormányzásban részt vevők felelősségét relativizálja, hanem azt az alapigazságot erősíti meg, hogy az egyház a gyülekezeteiben él – és ott is hal meg, ezért nem biztos, hogy állandóan egyházkormányzattal kapcsolatos kérdéseken kell gondolkodnunk.”

A lovasberényi gyülekezet lelkipásztora a református egyház jelenlegi struktúrájával kapcsolatban emlékeztetett: a Nyugatrómai Birodalom bukásával az állami szolgáltató szektorok is összeomlottak, ebbe a vákuumba az egyházon kívül más nem tudott belépni. „Ezt a református működésünk jól lekövette a török idők után is. Ha akartuk, ha nem, ott voltunk a társadalom kérdéseire és kihívásaira reagálók között.” Hajdú Szabolcs Koppány másik történelmi adalékként említette az ellenreformáció után kialakult presbiteri rendet, amikor „saját kezünkbe vettük a sorsunkat. E nélkül nem érthetjük meg, hogy miért tartunk ott, ahol.”

A református egyház jelenlegi útkeresésének okait az esperes nagyrészt abban látja, hogy a pásztorra, a tanítóra, a presbiterre és a diakónusra épülő, kálvini gyülekezeti felépítés a második világháború után gyakorlatilag megszűnt, pedig ezek voltak azok a területek, ahol „meg lehetett mutatni, hogy mit jelent református keresztyén emberként élni.” A négy egyházkormányzati szintről elmondta: egyházkerületek korábban léteztek, mint országos egyház, ezért ezt a struktúrát kevesen engednék el, annak viszont örülne, ha a felelős pozíciókban lévők kevesebb ideig töltenék be hivatalukat. A püspöki tisztséggel kapcsolatban a timóteusi levélben szereplő feddhetetlenséget tartja a legfontosabbnak, számára ez a tulajdonság a hivatalhoz szükséges erkölcsi és talentumbeli képességek meglétét jelenti.

Kapcsolódó cikkünk:
Milyen közéleti szerepvállalás bízatott az egyházra, ha egyáltalán? Mennyire lehet közel a centrumhoz? Mi hozhat katarzist a megpróbáltatott egyház számára? Ezekről a kérdésekről beszélgettek a budapesti Ráday Házban az újévi lelkészértekezlet alkalmával tartott kerekasztalon.
Egyház és közélet: feszültség és útkeresés - Parókia.hu

Somogyi Péter erre válaszul azt mondta, hogy egy feddhetetlen vezető volt a Földön, Jézus Krisztus, akinek követésében a legfeddhetetlenebb emberbe is bele lehet kötni. „Szerintem azt kell megérteni, hogy adott kegyelmi időben milyen lelki ajándékokkal rendelkező ember tud segíteni, hogy a misszió elérje a célját a gyülekezetek szintjén” – vélekedett a lelkészi főjegyző.

Hajdú Szabolcs Koppány szerint érdemes lenne arról is többet beszélni, hogy csak az elmúlt száz évben óriási változáson ment keresztül a világ a vezetési elméletek kidolgozásában; hogy a református egyházi struktúra még mindig a nagyrészt földműveléssel foglalkozók által alkotott társadalomhoz illeszkedik (2020-as adatok szerint a mezőgazdaság részesedése ma már csak 4,6% a foglalkoztatottságból, 1913-ban ez az arány 62% volt – a szerk.); hogy gyülekezet lokalitása egyre kevésbé számít; hogy a feladatok mennyisége sokszorosa a réginek; hogy a Zsinat százfős létszáma a Trianon előtti Magyarország öröksége, illetve szükséges-e Jézus követése mellett fogadalmat tenni 13-14 éves korban.

Az esperes úgy fogalmazott: „a ’hatalom’ gyakorlói valójában egy bürokratikus rendszer szolgálói, és nem pedig a rábízottak szolgálói – magamat is beleértve. Ez belülről széthasítja az embert.” Zárásként Máté evangéliumából idézett egy szívéhez közel álló igeverset a vezetésről: „aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok…”

A beszélgetés második felében a jelen lévő lelkipásztorok is hozzászólhattak a témához. Volt, aki megosztotta, hogy egy kistelepülésen nehezen lehet akár hat hitvalló egyháztagot találni a presbiteri tisztségekre. A prófétai hang meghallásával kapcsolatban egy lelkész megerősítette: azért is fontos ez, mert a vezető észrevétlenül sodródik bele a despiritualizált működésbe. Arra is rávilágított, hogy minden társadalomban felvállalt feladatunk lehet a missziói találkozás eszköze és történhet Isten dicsőségére.

Egy kollégája szerint a szokás hatalma észrevétlenül uralkodik a lelkészeken is – nem véletlenül írt Pál apostol annyit arról, hogy ezt hogyan kell levetkőzni. „A szokásból gyakran törvény lesz, és belegyepesedünk a rosszba. Van egy program, de senki sem találkozik Krisztussal, senki sem tér meg. Mondhatnánk, ha le vannak adva a papírok, akkor minden rendben, de ez a hozzáállás téves! Össze kell törni a lelkésznek is, minden évben, hogy nem szólítottuk meg azt az embert, hogy nem jutott hitre, nem jutott előre, nem újultunk meg, nem újult meg a presbitérium. Ez a normális, ebből származik élet” – osztotta meg.

Egy lelkipásztor elmondta: örült volna neki, ha annak idején a teológián tanul vezetéselméletet. „Tudnunk kell, hová megyünk és bizonyos értelemben a kormány nálunk van. De ismernem kell a víz járását, a szigetek elhelyezkedését, a napszakokat, hogy mik azok az áramlatok, amelyek előre viszik az egyház hajóját. A kormány mellett pedig fontos az is, hogy egy darab botot és egy vásznat feszítsek ki, hogy a Lélek tudjon hová fújni.”

Literáty Zoltán, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja elárulta, a jelenlegi teológusok három napnyi tömbösített vezetéselméleti kurzuson vesznek részt ötödik, gyakorlati félévükben, majd az egyházkormányzás kapcsán rámutatott: a vezető és a közösség nem tud egymás nélkül lépni, a kölcsönös egymásra utaltság kulcsa pedig a bizalom.

A beszélgetés végéhez közeledve elhangzott, hogy az egyházkormányzás kérdése azért frusztrálja az egyháztagokat, mert a vezetők gyakran hatalmi eszközként tekintenek a tisztségre. Példaként azokat a presbitereket említették, akik történelmi örökségre hivatkozva szeretnének bekerülni a gyülekezet vezető testületébe. Így a lelkész hiába szeretne a lelki vezetésre hagyatkozni, a presbitériumban megjelenő feszültségek ezt megnehezítik, vagy nem is teszik lehetővé.

Képek: Füle Tamás