Karibu! Azaz: Isten hozott!

Hazaérkezett a kenyai missziós kurzus. A négy magyarországi teológia hallgatóiból és lelkészekből álló csapat tizenkét napot töltött Afrikában.

A kurzus egyben kísérlet volt arra is, hogy a négy református egyházkerület (Dunántúl, Dunamellék, Tiszáninnen, Tiszántúl) teológusai hogyan tudnak ismeretlenül együtt munkálkodni és szolgálni egy idegen helyen, idegen kultúrában, idegen nyelven - mondta honlapunknak Bölcsföldi András spirituális, az afrikai út egyik szervezője.


A sok fizikai és lelki élmény még hosszan tartó feldolgozásra vár, de az első jelek szerint az út betöltötte a hivatását.
Afrika különösen zöld és csapadékos arcát mutatta, az ott lakó emberek vendégszeretetében pedig Isten szeretetét élhettük át - tette hozzá Bölcsföldi András.

A csaknem két hét alatt a teológusok szolgáltak a kenyai főváros St. Andrew's gyülekezeti alkalmain. Missziós intézményeket, utcagyerekeket és HIV- pozitív gyerekeket gondozó otthonokat látogattak.

A diákok eltöltöttek négy napot a maszájok között is, ahol a fehérbőrű misszionáriusok soha nem tudtak megtelepedni a mostoha körülmények, a betegségek, fertőzések terjedése miatt.

A St. Andrew's gyülekezet 13 kisebb gyülekezetet plántált már az eddig érintetlen környéken, iskolákkal, kórházakkal.
Egyik legfontosabb célkitűzésük tudást és szakmát adni a felnövekvő generációk kezébe, hogy nagyobb eséllyel kapjanak majd munkát, és könnyebb legyen a megélhetésük.

Az afrikai kalandot a vártnál is izgalmasabbá tette az időjárás. A teológusokat szállító buszt több alkalommal is ki kellett szabadítani a sárból, mivel az esőzések a földutakat vízmosásokká változtatták.

Az esőzések egyébként csak április közepétől szoktak kezdődni, a többévi szárazság után azonban nagy ajándékot jelent ez a helyiek számára, akiket a misszionáriusok nem csak Isten (Mungu, vagy maszájul Gai) szavára, de a földművelésre is tanítgatnak. Érdekes példája ez a holisztikus szemléletű missziónak.

A négy magyarországi teológia tanulóiból és lelkészekből álló csoport köszöni mindazoknak, akik anyagi segítséggel, vagy imáikkal kísérték őket az úton!

Beszámolók utazásunkról:
A remény szava: Tumaini - Szilágyi Krisztina
Szívig érő Afrika - Végh Péter
Hallgasd kenya ritmusát! - Pete Violetta

 

 

A kenyai útról hosszabb beszámolót nemcsak a reformatus.hu, illetve
parokia.hu internetes portálokon olvashatnak majd, hanem a Reformátusok
Lapja következő számában is.

 



Fekete Zsuzsa/Pete Violetta
Kép: Füle Tamás