„A keresztény öröm az engedelmességben való öröm – öröm afelett, hogy szeretjük Istent, és az Ő parancsolatai szerint élünk."
John Wesley
Ki vagyok? Kivagyok! Kié vagyok?
A XXI. századról többen és sok helyen leírták már, hogy a nők évszázada lesz. A mai lányok és asszonyok soha nem tapasztalt módon és lehetőségekkel teljesedhetnek ki a tanulásban, a karrierben, a családban vagy akár egyszerre több területen is. A kihívás abban rejlik, hogy megtaláljuk-e identitásunkat, saját utunkat, és milyen személyre szóló döntéseket hozunk? Azonban egyáltalán nem mindegy, ki és mi a szempont. Isten igéjéhez vagy a világhoz igazodunk? A Sárszentmiklósi Református Gyülekezet által szervezett, március 18-án megrendezendő Vértesaljai Női Konferencia kapcsán P. Tóthné Szakács Zita református lelkipásztorral, a Magyarországi Református Nőszövetség elnökével beszélgettünk minderről.
Szombati előadásában a „Ki vagyok? Kivagyok! Kié vagyok?” gondolatsor nyelvi játékossága mögött egy nagyon komoly emberi bizonytalanságra és lelki traumára hívja fel a figyelmet. Az első kérdés identitáskeresésünkre utal?
Igen. A folyamatosan ránk zúduló mindennapos információáradat állandó bizonytalanságban tarthatja a nőket, elveszettnek érezhetik magukat. Tényleg jó munkaerő vagyok? Elég jó feleség vagyok? Hiszen egy új élethelyzetben az ember egész életvitele megváltozik, például amikor házasságot köt, gyermekei vagy unokái születnek.
Ma az interneten és a közösségi médiában sokféle dolgot olvashatunk, más-más nézőpontból, ezek befolyásolhatják és dilemma elé állíthatják a nőket. A fiatal anyukák szokták kérdezni: „Tényleg elég jó anya vagyok?” Erre mindig azt válaszolom: „Ha úgy érzed, hogy Isten szeret téged, és ezzel az önzetlen szeretettel szereted a gyermekedet, Istenfélelemre neveled, és Krisztus útjára vezeted, akkor biztos, hogy jó szülő vagy.”
Ezután következik a nagy kérdés: Ki vagyok én ebben a világban? A Covid hosszú hónapjai és bezártsága, majd az utána következő háború is elbizonytalaníthatta az embereket. Kicsi porszemként mit tehetnék én ezek ellen? Többen mondanák azt, hogy semmit.
Én azt hiszem, hogy a saját, közvetlen környezetünkben nagyon is sokat tehetünk. Egyrészt fontos hangsúlyoznunk, hogy jelentős az objektív bizonytalansági tényezők száma, és sok mindent nem tudhatunk előre. Az viszont bizonyos, hogy Isten tudta nélkül semmi sem történik az életünkben. Tehát ha én biztos vagyok abban, hogy Isten tenyerén élek, és onnan nem akarok lesétálni, vagy nem inog meg a bizalmam az Isteni gondviselésben, akkor helyén van az életem.
„Kivagyok!” Ez a nagyon kifejező felkiáltás akkor hagyja el a szánkat, amikor úgy érezzük, összerogyunk a terhek alatt. Ha tudatosítjuk magunkban ezt a problémát, akkor újra megerősödhetünk?
Asszonytestvéreink számos terhet cipelnek. A gyermekek nevelése többnyire rájuk marad, sok esetben a munka mellett. Hivatásuk van, dolgoznak, és még a családban is helyt kell állniuk. A hétköznapi ügyek intézése általában szintén az ő vállukat nyomja. Naponta ezerfelé figyelnek és kismillió gondjuk van. A lelkipásztorok sokszor hallják egy-egy hívogatás során: Nekem nincs időm arra, hogy templomba járjak. Ilyenkor ismételten hangsúlyozom, hogy a templomba járás nem egy újabb teher, hanem a megszentelt idő, a lelki elcsendesedés és a lelki feltöltődés lehetősége számunkra. Aki ezt a gyógyító alkalmat kihagyja, ne csodálkozzon azon, hogy megfáradt! Az igehirdetésből útmutatást kapunk a következő hétre. Valahol, valamikor le kell csendesednünk, hogy Isten szavára figyelhessünk.
De nemcsak az igehirdetés alkalmával táplálkozhatunk az Igével! Jézus példázatokkal tanított, mert ezek hamar befogadhatók voltak az emberek számára. A Bibliaolvasó kalauz mellé mi is számos kiadványt ajánlunk a hétköznapi elcsendesedéshez, ilyen a Mai Ige is. Az Isten szavához kapcsolódó rövid történet kapcsán minden olvasóhoz azonnal eljuthat a napi megerősítő üzenet.
Arra szeretnénk biztatni a nőket és az asszonyokat, hogy van lehetőség megállni Isten előtt, nem kell megvárni, amíg „kidőlnek a sorból”. Lerakhatják azokat a terheiket, amelyeket nem nekik kellene cipelni, mert van kinek a kezébe letenni. Sajnos sokszor idáig eljutni is eléggé nehéz. Erre időt kell szánni, csendességet tartani és végiggondolni, hogy mi a fontos és mi a sürgős. Óriási segítség az, amikor valaki önmagában már számot tud vetni, gondolatait és döntéseit átadja és megérti, hogy Isten átveszi tőle a terheit, ha le szeretné tenni azokat. Ahogy az Ige mondja: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (Péter első levele 5.rész, 7. vers)
Ma az egymásra figyelésben is nagyobb szerepe lehet a nőknek. Talán hamarabb észrevesszük, ha valaki segítségre szorul, még ha nem is mondja. Ilyen esetekben egy érzékenyebb asszonytestvér vagy a helyi gyülekezetben működő nőszövetségi tagok szolgálata akár azonnali támogatás lehet?
Igen, mondhatjuk, hogy olyanok vagyunk, mint egy összekötő kapocs. Asszonyszemmel sokszor mást is észreveszünk, mint a lelkipásztorok és a presbitérium tagjai. A diakóniában felfigyelünk azokra, akik nem kérnek, mégis segítségre szorulnak, vagy nem mernek jönni és hívogatásra várnak. A Magyarországi Református Nőszövetség vezérigéje szerint szolgálunk: „Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Galatákhoz írt levél 6. rész, 2. vers)
Napjainkban egyre nagyobb szükség van arra, hogy az asszonyok Isten igéje köré gyűljenek és abból merítsék az erőt. Megkaphassák az útmutatást, hogy mi a feladatuk és a teendőjük ebben a világban.
Mi Isten közelébe segítjük a megfáradtakat. Aki szeretne, bekapcsolódhat a gyülekezeti közösségbe. Számunkra az a lényeg, hogy találkozzon Istennel. Úgy lehessünk eggyel többen, hogy ő Isten elé jusson. Amit pedig hangsúlyozunk, hogy „egymást magatoknál különbnek tartván…” Tehát, ne az én akaratom teljesüljön, hanem figyeljek a másik emberre, mert őt is Isten teremtette, benne is Isten élő Lelke van. Nem vagyunk egyformák, mert az Úristentől mindenki más adottságokat és képességeket kapott, és azokkal tud szolgálni. Azonban ezáltal, egymást kiegészítve Krisztus teste vagyunk, és az a közös célunk, hogy Isten szeretetével legyünk jelen mások életében.
Nőtársainknak azt ajánljuk, hogy mindig járjanak nyitott szemmel. Zsindelyné Tüdős Klára, a Református Nőszövetség első vezetője ezt úgy fogalmazta meg, hogy „a nézéshez szem kell, a látáshoz szempont”. Amint egy „krisztusi szemüvegen” keresztül látom az embertársaimat, kérdés nélkül is rájövök, hogy miben szorulnak segítségre. Amikor eljutok oda és rádöbbenek, hogy a saját életemben Isten mennyi jót tett velem, onnantól kezdve meglátom azt a sokféle feladatot, amelyben én is jót tehetek Isten iránti hálából és az embertársaim javára. Nem az igaz cselekedetekért, hanem hálából, mert Isten engem ennyire szeret!
Visszakanyarodva az első kérdéshez: keresztyén nőként azt kérdezzem magamtól, hogy „Ki vagyok én?” vagy inkább azt, hogy „Kié vagyok én?”
A keresztyén női identitás meghatározásához azt kell megkérdeznem magamtól: „Kié vagyok én?” A férjemé? A gyermekeimé? A hivatásomé? Ki az Úr az életemben? Az idő rabja vagyok, vagy a pénzemé? Érdemes végiggondolni, hogy mi a fontos és mi a sürgős, mert akkor minden a helyére kerül. A Heidelbergi Káté első kérdés-felelete világosan fogalmaz: „nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok.”
Ekkor az ember ráébred, hogy engem, a porszemet, a tétovát, a bizonytalankodót az Isten annyira szeret, hogy az ő Egyszülött Fiát adta értem. Én sem tehetek mást, mint hogy az életemmel Isten szeretetét hirdetem, az Ő útján járok és csak neki szolgálok.
A keresztyén nő Krisztusé! A keresztyén nőnek pedig küldetése van, elsőként a keresztyén értékfelmutatásban, hogy „Krisztus jó illata legyünk!” (Korinthusiakhoz írt második levél, 2. rész, 15. vers), hogy példaadók legyünk Isten dicsőítésében, az imádkozásban, a hálaadásban, az egymásra figyelésben, egymás terhének hordozásában és a krisztusi szeretetben.
Másodszor, fontos feladatunk van a közösségépítésben: abban, hogy kapcsolatban maradjunk Istennel, ennek a fölfelé irányuló kapcsolatunknak az elmélyítésében, másrészt a másik emberrel való viszonyunk gondozásában. A példamutatáson és a kapcsolatépítésen túl meghatározó feladatunk a következő nemzedék nevelése és a keresztyén értékek és minták átadása.
Ha belegondolunk, hogy egy helyi református gyülekezetben, egy nőszövetségi csoportban minimum tíz ember ezzel a küldetéssel, ezekért a célokért végzi a szolgálatát, akkor ez olyan motiváló erő, amely az egész településre kihat! Hosszú távon ez a példamutatás és egymásra figyelés jelentős társadalomformáló jelenlétté válhat.
Minden nőszövetségi alkalom, gyülekezeti vagy egyházmegyei konferencia egy újabb lehetőség, hogy találkozhassunk Istennel és egymással, újraépítsük közösségeinket. Amit az Ige szerint így fogalmazok meg: azért jövünk össze, hogy egymás hite által épüljünk.
A Vértesaljai Női Konferencia március 18-án, szombaton 10 órakor veszi kezdetét Sárszentmiklóson. A szervezők erre az alkalomra szeretettel hívják az érdeklődő lányokat, asszonyokat. Részletek és jelentkezés: itt.
Kép: Todoroff Lázár/ reformatus.hu