„Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs Kálvin? Nem hiszem."
Illyés Gyula
Miért tanuljon jogot a lelkipásztor?
A lelkészeket gyakran próbára teszi egy-egy iskola, idősek otthona elindítása, pályázatok írása. A hivatalos iratok alatt időnként megroggyan a dolgozóasztal, a papírhalom apadását pedig hátráltatja a bürokratikus nyelvezet is. A Károli jogi szakokleveles lelkészképzése segít eligazodni az ügyintézés útvesztőiben.
A lelkipásztor és a jog
Új típusú kihívások és feladatok várnak a lelkipásztorokra a gazdasági és társadalmi változások miatt. Számos település elöregszik, az értelmiség elköltözik, több helyen nincs jegyző, posta, iskola. A lelkipásztorok egyre többször találkoznak olyan feladatokkal, amelyhez jogi tájékozottság is szükséges. A lelkészek feladata sokrétű – mondja Szabó Gabriella, a Dunamelléki Református Egyházkerület tanulmányi titkára. A hagyományos lelkészi feladatok mellett el kell igazodniuk – a többi között - öröklési, családjogi, műemlékvédelmi kérdésekben is. A gyülekezeti tagok is egyre komolyabb kihívások elé állítják a lelkipásztorokat mindennapi ügyeik intézésénél, másrészt a helyi közigazgatásban betöltött szerepvállalásuk miatt jogi és igazgatásszervezői ismeretek is szükségessé válhatnak. Ebben is segíthet a Károli Gáspár Református Egyetem jogi szakokleveles lelkész szakirányú továbbképzés, amelyet idén is elindít a Károli Állam és Jogtudományi Kara.
Ismerni és érteni a társadalmi folyamatokat
A világ, amelyben élünk mára már sokkal összetettebb és bonyolultabb, benne számos olyan új lehetőséggel, amelyre korábban gondolni sem lehetett. Éppen ezért manapság a lelkipásztor számára nem elégséges pusztán a teológia elsajátítása; ha valóban meg akarja szólítani az egyházközség tagjait, akkor ismernie és értenie kell a társadalomban lejátszódó folyamatokat – véli Antalóczy Péter, a Károli jogi karának dékánja. - Ezen kívül, mint a közösség képviselője számos esetben különböző hatóságok előtt kell eljárnia, pl. önkormányzat, műemlék felügyelet, stb., ami sokszor a jogszabályok alapos ismeretét is megkívánja. Ezen megfontolások alapján indítottuk útjára a jogi szakokleveles lelkipásztor-képzésünket, amely a jelentkezők számarányát tekintve igazolta a fenti gondolatok helyességét.
A törvényt be kell tartani!
Szabó Gábor tavaly nyáron végezte a két éves képzést. A nagykőrösi református lelkipásztor úgy fogalmazott, hogy az egyház működésében számos terület van, ami nem pusztán missziós küldetés, így mindennapi munkájában rendszeresen tudja használni a jogi szakokleveles lelkészképzésen tanultakat. - Oktatási intézményt vettünk át, iskolákat tartunk fenn, templom felújításba fogtunk, pályázatokat írunk, építkezéseket, beruházásokat, biztosítási ügyeket bonyolítunk és ezek mind jogi jártasságot igényelnek – sorolja a feladatokat. A református lelkipásztorokra ugyan speciális szabályok vonatkoznak, és mondják azt is, hogy állam, az államban élünk, de fontos megtanulni, hogyan működhetnek az ügyeink helyes és szabályos jogi keretek között - teszi hozzá. Az egyházi jog néha bonyolultnak, túlszabályozottnak tűnik, de a hitelességünkhöz- jobban, mint gondolnánk!- ez is hozzá tartozik: a törvényt be kell tartani. Szórványlelkészből lettem egy nagy, iskolákat fenntartó gyülekezet lelkipásztora, egyházmegyei bíróvá is választottak, a legjobbkor jött ez a lehetőség a továbbképzésre. Sokat tanultam és nagyon örülök, hogy a képzésen szerzett ismereteimmel is segíthetem gyülekezetemet szerteágazó feladatainak hatékonyabb ellátásában. Megragadom a lehetőséget, hogy megköszönjem gyülekezetemnek a tanulmányi költségekhez való hozzájárulását, igyekszem megszolgálni – tette hozzá Szabó Gábor.
Idén is elindul a képzés
A református lelkipásztorok idén ismét jelentkezhetnek az egész országból a jogi szakokleveles lelkész szakirányú továbbképzésre a Károli Gáspár Református Egyetem Állam – és Jogtudománya Karára. A továbbképzésen megszerezhető szakképzettség neve: jogi szakokleveles lelkész.
A négyszemeszteres levelező továbbképzés szeptember 23-án kezdődik Budapesten. A képzés félévente hat alkalom, pénteken és szombaton.
A részvétel feltététele: hitéleti képzési területen teológia szakon szerzett alapfokozat, vagy teológia, teológus-lelkész főiskolai szakon szerzett oklevél.
Az oklevelet nemcsak az egyházban, hanem a közigazgatásban is elfogadják.
Jelentkezési határidő: augusztus 22.
A költségtérítés félévente 50 ezer forint. (A Dunamelléki Egyházkerület lelkipásztorai részére anyagi támogatást nyújt)
Jelentkezni e-mailben, vagy a jelentkezési lap kitöltésével, postai úton lehet.
A képzésről Szabó Gabriella tanulmányi titkár ad bővebb felvilágosítást.
Telefon: 30/248-96-79,
e-mail: szabog@raday28.hu