„A Szentlélek munkája Krisztus titkának feltárása, megismertetése.” Somogyi Péter budapest-fasori lelkipásztor, dunamelléki lelkészi főjegyző pünkösdi gondolatai.
Egy ház – az a néhány ember, akik kétezer évvel ezelőtt az első pünkösdkor a Lelket várták, alig voltak egy háznyian, elfértek egy szobában. És EGYHÁZ lett belőlük… Balog Zoltán püspök ünnepi gondolatai.
Minden évben eljön a nap, amikor arra emlékezem, hogy az ember, aki alighanem a legfontosabb szereplője volt egy ideig az életemnek, számos furcsa és érthetetlen történet után egy nap többé-kevésbé váratlanul itt hagyott.
A mesék – bár hosszú utat tettek meg a szóbeli hagyományoktól kezdve a gyűjteményes kiadásokon át a mai gyerekkönyvekig – mindig konkrét társadalmi és közösségi problémákra reflektálnak.
Vizsga, bizonyságtétel vagy hitvallás? Célokról, dilemmákról és örömökről is szó esett azon a webináriumon, ahol lelkészek meséltek a konfirmációval kapcsolatos tapasztalataikról.
A presbitériumokat nem feltölteni kell, hanem megtölteni. A presbiteri tisztség történetéről, feladatairól, felelősségéről és az alkalmasság feltételeiről beszélgettek Gárdonyban.
Vágyott rá, hogy a sok Ne félj! mondat mögött megláthassa azt az Istent, akitől nem kell félnie, mert ha bele is engedi nehéz helyzetekbe, nem hagyja magára...
A Biblia az emberi kultúra minden nyelvén ugyanolyan fontos könyv, és bármelyik fordítása válhat saját lelki nyelvünkké, mégis érdemes minél többféle bibliafordítást olvasnunk.
Tudunk-e úgy egymás mellé állni kapcsolatainkban, hogy a nehézségek idején ne csak túlélők legyünk mindketten, de erőforrásai is legyünk a másiknak? Tapolyai Emőke gondolatai.