Meddő éveimben az adventeket szerettem a legjobban. Akkor úgy éreztem, mintha az egész világ szolidaritást vállalna velem. Egy örökbefogadó és nevelőszülő advent első vasárnapi írása.
Luther, Melanchthon és Kálvin nem elszakadtak az egyetemes egyház legmélyebb és legszebb teológiai és liturgikus hagyományaitól, hanem visszatértek azok lényegéhez.
Isten azért küldte el Fiát – az Úr Jézust –, „hogy a törvény alatt levőket megváltsa”, hogy Isten örökbefogadott gyermekeiként szabadon élhessenek. Pünkösdkor ezt is ünnepeljük.
Nagypénteki túrára indul ma a kiskunfélegyházi gyülekezet. Évek óta kerékpárral felkeresik a városukban és környékén lévő kőkereszteket, és szabadtéri istentiszteletet tartanak.
A Dunamelléki Református Egyházkerület Elnökségének, főjegyzőinek, az egyházmegyék espereseinek és főgondnokainak levele az egyházkerület közössége számára
Virtuális zarándoklatra hívjuk olvasóinkat Betlehemből Kánába, a reneszánsz Firenzéből saját otthonainkba – korábbi tartalmainkból ajánlunk néhányat vízkereszt ünnepén.