Hatvan éve történt, de még mindig élénken emlékeznek 1956 őszére a budapesti református teológia egykori diákjai. A velük készült beszélgetésekből kötet jelent meg, a könyvbemutatóval egybekötött megemlékezésen pedig ők maguk idézték fel az október 23-án történteket és az azt követő időszakot a teológia Ráday utcai épületében.
„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” (Mt 5: 5)
Az idei Teremtés hete igazi utazásra, lelki ösvényre invitálta azokat, akik érzik és értik, hogy a világunk nem mindennapi üzem.
Az intézmény egy holland királynőről, Juliannáról kapta a nevét. Bibliás iskolának nevezik magukat, ott jártunkkor hamar megértettük, hogy miért. Budapest egyik legrégebbi egyházi iskolájába, a Julianna Református Iskolába látogattunk.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliájáról.
Pünkösdhöz közeledve elgondolkodtam azon, mit jelent nekem a templom és a gyülekezet. Istennel való találkozást, tanítást, imádkozást – hangzott az első válaszom. De éreztem, hogy itt nem állhatok meg, ez nem fedi a valóságot.
A húsvéti történet világosan megmutatja, hogy mindig Krisztus gyűjti egybe tanítványait, és ő is küldi el őket. Éppen úgy, ahogyan egykor elhívta és együtt tartotta őket, és ahogyan ő maga mondja: egy sem veszett el közülük. Ma is a feltámadott Krisztus gyűjt egybe minket.
A szobába lépve hirtelen nem is tudom, ez a bódító illatáradat jó-e nekem vagy inkább ijesztő. Mint amikor csípőset eszem, és mégis olyan jóleső érzés tölt el, mintha édesség lenne. A jácintról a szenvedő Krisztus jut eszembe.
"Az ember egyszerre bűnös, azaz adós, és igaz, azaz az elengedettség állapotában van. Az Atya már elengedte a tartozásom, mégis napról napra növelem." Apostagi Zoltán a Miatyánk régi fordításainak árnyalatnyi különbségtételeit vizsgálva késztet számvetésre nagypéntek közeledtével.
A teremből, ahol a táncház zajlott, egy furulya hangja indázott ki hívogatón az ajtóréseken. Hegedűt hangoltak; a dob pedig olyan megbízhatóan lüktetett, mint a szívdobogás.