Gárdonyi Zoltán zeneszerzőről, a 20. századi református és az egyetemes egyházzene kimagasló alakjáról tart előadást fia, Gárdonyi Zsolt orgonaművész, zeneszerző a Budakeszi Protestáns Körben. Közreműködik a budakeszi Zákányi Zsolt Református Vegyeskar.
Szeretettel hívunk a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodájának szervezésében megvalósuló szemináriumra, melynek célja a ráhangolódás.
Kósa László, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének professzor emeritusa a Világ-egyetemi előadások sorozat keretében tartandó előadásáról így vall: „A magyar reformátusok joggal hajlamosak történetükből a viszontagságokra és a hátratételekre emlékezni. A két világháború közötti Budapest református élete ezzel szemben egyházunk történetének ugyan nem problémamentes, de emelkedő ívű szakasza volt, lélekben, lélekszámban, templomokban, intézményekben gazdagodás. A pasaréti gyülekezet megalakulása is ezeknek az esztendőknek a gyümölcse."
A Juhász Zsófia Református Szeretetotthon ebben az évben is megrendezi a hagyománnyá vált anyák napja - majális elnevezésű programot. Ezúttal „A Család Napja"-ként meghirdetett rendezvényünkre minden kedves érdeklődőt szeretetettel hívunk és várunk.
Aktív lelkészek, lelkészek és feleségük számára ebben az évben két helyen – Kecskeméten és Tahiban – tartanak csendeshetet. Mindkét hét vezetője: Cseri Kálmán református lelkipásztor. Kecskeméten április utolsó harmadában, Tahiban június közepén tartják a csendeshetet, mindkét időpontra várják a jelentkezőket.
A Református Ökogyülekezeti Mozgalom és az ADNA Cafe (Bp. Török Pál u. 6 sz.) közös szervezésében 2016 március 18-án 17 órától megismerkedhetünk a tűnemezelés technikájával.
Tabuk nélkül beszél életéről négy fiatal, akik a Ráckeresztúri Drogrehabilitációs Központban gyógyultak. Krisz, Petrosz, Frici és Gábor ma már normális, hétköznapi életet élnek. A beszélgetés moderátora: Kubiszyn Viktor, leállt drogos, filmes újságíró.
A Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) 1883-ban alakult meg, idén 25. szülinapunkat ünnepeljük, reméljük, Veled és családoddal, gyülekezeteddel.
Az Arizona állambeli Missional Training Center (MTC) három éves együttműködést ajánlott fel egyházunk lelkipásztorai és vezetői számára. A magyarországi képzési program egy három éves folyamatra hív, évi két-három képzéssel.
A Dunamelléki Református Egyházkerület gyerekmunkásképzést szervez a gyülekezetekben szolgáló hittanoktatói végzettséggel nem rendelkezők részére, a tanév második félévében.
A képzésen lehetőség nyílik arra, hogy alapszintű elméleti, gyakorlati, módszertani ismereteket szerezzenek azok, akik a gyülekezeti gyermekmunkában szolgálnak.
Hittanoktatásra nem jogosít fel az itt szerzett tanúsítvány.
Végre itt a magyar gospel zenekar várva várt második lemeze! A friss hangzású, magyar dicsőítő zenét játszó Helyes_Beat zenekar első lemeze nem várt sikerrel debütált a hazai keresztény könnyűzenei palettán. Az új korongra három évet kellett várni, cserébe a csapat saját dalokkal bővítette repertoárját.