Van, ami túlél tűzvészt, bontást, és visszavonhatatlanul velünk marad. A Ráday utcai kollégium lebontott épületére emlékezik négy egykori lakója négy különböző évtizedből.
Esténként, vándorutamról hazatérve kis zsákfalumba, kitöltök egy pohár bort, megtömöm a pipám, meggyújtom a mécsest égi és földi szeretteinkért, leteszem a kalapom. Elszámolok magammal, a feleségemmel és a Produceremmel, felnézve a csillagos égre...
Hogyan viszonyuljunk hívő emberként a politikai keresztyénséghez? Miért nem vesznek részt a pártpolitizálásban evangéliumi keresztyének? Miért aggasztó a keresztyének számára, hogy az állam támogatja az egyházakat? Az idei Evangéliumi Fórum egyik kerekasztalbeszélgetésének kérdésfelvetéseiből tallóztunk.
Akkor maradunk hűek Luther asztali beszélgetéseinek szellemiségéhez, ha egy egyszerű emlékvacsora megtartása helyett a ma aktuális kérdései kerülnek elő az asztalközösségünkben. Ha elhangzanak olyan gondolatok is, amelyek érdemesek a megjegyzésre vagy a lejegyzésre.
A politikai közbeszéd a maga eszköztárába különösebb fenntartás nélkül emel be kifejezéseket, fogalmakat, amelyeket ideig-óráig használ, majd pedig átlép rajtuk. Olykor megtörténik azonban, hogy olyan fogalom kerül elő, amely egy közösséget, nevezetesen az egyházat közvetlenül érinti.
Miközben elemelkedik a zengő érc és pengő cimbalom világába, nem feledkezik el test és vér valójáról. Látásának tökéletlenségére fekete szemüvege, a munka verejtékére pedig hófehér zsebkendője emlékezteti minduntalan.
A J. R. R. Tolkien fiatalkorát bemutató film a külföldi keresztény kritikák célpontjává vált. De mit kezdhet egy rendező a hit ábrázolásával, mitől lesz keresztény egy film vagy egy szereplője, és mindez hol kérhető számon egy alkotáson?
Kevés olyan megrázó Igét ismerek, mint azok, amelyekkel Jézus a gyümölcsöt nem hozó szőlővesszők példájával figyelmeztet, hogy azokat a gazda lemetszi és tűzre veti. Vagy amikor megátkozza a fügefát,...
Egy jamaikai barátom Bob Marleyt idézve beszélt nekem először a mentális rabszolgaságról. Az egykori angol gyarmaton élők nyilván sokat tudnak nemcsak az elnyomásról, hanem arról is, hogy annak milyen utóhatásai vannak. Persze, nekünk, magyaroknak sem kell messzire utaznunk ahhoz, hogy elnyomásról vagy annak hatásairól beszélhessünk.
A bátyáim nem kedveltek különösebben, amikor kicsi voltam. Megértem, szerintem is idegesítő kisgyerek voltam. Élesen él bennem a pillanatok emléke, amikor sóvárgok azután, hogy részese lehessek mindazoknak a mókáknak, amelyekből kiközösítettek.