Április 11-én József Attila – és egyben Márai Sándor – születésének évfordulóját, a költészet napját ünnepeljük. De miért van szükség külön ünnepnapra ahhoz, hogy erre a műnemre figyeljünk? Mi szükségünk van egyáltalán versekre? És hogyan kapcsolhatjuk a költészetet keresztyén hitünkhöz? – Gondolatok a költészet napja kapcsán.
Felnőtteknek ír meséket, a romantikát a megszokottól eltérően értelmezi, és bár szürreális világot teremt, mégis a keresztyén nézőpontból teszi. Az első könyves Bencsik Orsolya Egyedül odabent című regényének bemutatóján jártunk.
Gospelkoncert, filmvetítés, irodalmi estek, orgonahangversenyek, kiállítás és kerekasztal-beszélgetések – idén is Protestáns Tavasz a Hold utcai református templomban.
Az ismeretlen festő igen ritka témát dolgozott fel e kicsiny fatáblára festett képén. Az ábrázolhatatlanról, a titkok titkáról kísérelt meg elgondolkodtató látványt adni.
Huszadik századi magyar portrék címmel nyílt kiállítás a budapesti Bibliamúzeum kiállítótermében. A hetvenegy alkotás között Borsos Miklós, Gulácsy Lajos, Márffy Ödön és Rippl-Rónai József munkái is láthatók.
A Cipszerek és a reformáció címmel nyílt kiállítás a budapesti Németajkú Református Egyházközségben. A tárlatot május 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
„A mi üzenetünk, hogy a kórusművek által közvetített evangélium jusson el mindenhová és mindenkihez az országban." Az I. Ferencvárosi Szakrális Kórustalálkozón jártunk.
Egyetlen pillanat is magába sűríthet egy egész emberéletet. Ugye, ismerős? Baán Katalin fotói mintha egyszerre őriznék a múlt és a jelen meghatározó pillanatait. E két idősík finom súrlódása megbékélést hozhat a huszonkét zsoltár egy-egy darabjának szemlélése közben. Ez a megbékélés azonban egyetlen perspektívából lehetséges: az örökkévalóság felől nézve.
Nincs a világnak olyan liturgikus jelenetet ábrázoló műalkotása, amely ennyire személyesen elmélyült, ennyire hitelesen reális és ennyire teológiailag helyes megfogalmazása lenne az eucharisztiának.
Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező és egykori pályatársa, Békési Sándor teológus voltak a budapesti református teológia vendégei nemrégiben. A rajzfilmkészítőket a Pannónia...
A reformáció öt évszázadának novelláiból válogat a Kálvin Kiadó gondozásában nemrégiben megjelent Ideje van az olvasásnak című kötet. A novellagyűjteményt a budapesti Bibliamúzeum kiállítótermében mutatták be nemrégiben. Bölcsföldi András, a kötet szerkesztője azt mondta: a klasszikus és kortárs művek a 21. századi ember legsúlyosabb kérdéseit vetik fel.
„Képeket festeni az evangéliumhoz olyan, mint az ég és a föld közé állni, és a képi világ lenyomatával jelezni, hogy Aki öröktől van, nem olyan nyilvánvaló – de itt van.” A Bibliamúzeum új időszaki kiállítása Karátson Gábor festőművész Márk evangéliuma ihlette akvarelljeit mutatja be.