Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.
„A mai lelkipásztoroknak nem az a feladata, hogy felvegyék a versenyt a világgal és olyan élményeket kínáljanak, amelyek elvonják a fiatalokat az internettől, okosmobiloktól, s bevonzzák őket a gyülekezetbe."
Hogyan gondolkozik, éli hétköznapjait, ünnepeit Magyarországon egy keresztény család 500 évvel a reformáció után? Van, akik számára nem elavult, poros könyv a Biblia, hanem útmutató az év minden napján, örömben, bánatban, vígságban, gyászban?
Segíteni akarják a református egyház gyülekezeteiben Isten dicséretének és imádatának elmélyülését, ehhez képzéseket és énekgyűjteményt is adnak az érdeklődőknek. Istent tisztelni azonban nemcsak dicséreteinkkel, hanem egész életünkkel lehet – erről beszéltek portálunknak a tízéves Sófár református dicsőítő mozgalom elindítói.
Jézus tékozló fiúról szóló példázata még azok számára is ismerősen hangzik, akik csak felületesen, csak hallomásból tudnak róla, esetleg irodalmi könyvekből, tankönyvekből szerzik ismereteiket az Újszövetségben olvasható iratokról.
Ökumenikus zarándoklatra hívják az érdeklődőket katolikusok, reformátusok és evangélikusok. Az ötnapos gyalogtúra célja, hogy a résztvevők közelebb kerüljenek Istenhez, egymáshoz és a teremtett világhoz.
Vajon milyen volna csak Isten tükrébe belenézni minden más tükör helyett? Lehetséges félretenni a mindennapok számos feladatát és csak Istennel tölteni időt? És ha igen, miért szükséges ez? Erről beszélgettünk Szabóné László Lilla református lelkésszel, az idei LélekJelenLét csendhétvége egyik lelki vezetőjével.
Én vajon hol állnék? A tömegben, aki megkapja a magáét Jézustól? Azok közé tartoznék, aki felháborodik a hallottakon? Vagy aki elgondolkozik és változtatni kész, képes, mert látja, hogy mit csinált eddig rosszul?
Idén is megtartanák a lelkészi csendesheteket Tahiban és a Kecskemét melletti Emmaus házban. Arra kérik a lelkipásztorokat, hogy március 31-ig jelezzék részvételi szándékukat.
Nekem az olyan böjt tetszik… – jelenti ki Isten. Nekem az olyan böjt tetszik… – ismerem be én, idén tartózkodva saját, korábbi böjtfelfogásomtól. Most akkor böjtölök vagy sem?
450 évvel ezelőtt, 1567. február 24-én fogadta el a II. Helvét Hitvallást a debreceni zsinat. A hitvallás nagyon gyorsan elterjedt Európában, a reformátusok a mai napig is követik tanításait. A budapesti Ráday Könyvtár ritkaságokat felvonultató kiállítással emlékezik meg a jeles évfordulóról.
A reformáció ötszázadik évfordulóján néhány korábban készült interjúnkat ajánljuk a Kedves Olvasó figyelmébe visszatekintő sorozatunk utolsó részében. Izgalmas találkozások várják a gályarabok egyik utódjával Réthy Ágnessel, a gályarabokat megmentő admirális leszármazottjával, Frits de Ruyter de Wildt-tel, valamint Visky Andrással, és a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársaival.
Úgy volt, ahogy az a mesékben lenni szokott: két lelkész ült a diófa alatt, és beszélgettek a világ dolgairól. Arról, hová jutottak ők és az erdélyi társadalom az elmúlt huszonöt évben...