Ifivezető-képzés 2018
„Ne csupán képzés legyen, amely intellektuálisan megmozgatja a jelenlevőket, hanem alkalom arra, hogy lelkileg is felfrissüljenek."
Keressük azokat a helyi közösségfejlesztési, közösségi gazdasági és vidékfejlesztési jó gyakorlatokat, amelyek példát, innovatív ötletet adhatnak a Magyarországi Református Egyház más gyülekezetei számára.
Észak-karolinai otthonában 99 esztendős korában elhunyt Billy Graham világhírű amerikai prédikátor.
Életét, szolgálatát és szellemi örökségét szeretnénk felidézni egy korábbi, Franklin Grahammel készített interjúnkkal.
Jótékonysági koncertet tartanak a Tinirehab javára a Kálvin téri református gyülekezetben február 16-án, szombaton. A koncerten fellép: Pintér Béla dalszerző-énekes, a bevételből a drogrehabilitáción részt vevő kamaszok számára tan- és sporteszközöket, valamint nyári táborokat finanszíroznának.
Politikusokat, üzletembereket, felsővezetőket szólítottak meg az evangéliummal, miközben arra törekedtek, vállalkozásaik sikerre vitele közben ők maguk nehogy kárt valljanak lelkükben. Éppen negyedszázada, hogy megalakult a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága, azaz a KEVE Társaság.
„A cirkuszban mindig szorongtam, hogy mikor zuhannak le az artisták, és ezen a perec se sokat segített” – ismerte el a református lelkész, aki nemrégiben a Lúdas Matyi a cirkuszban című előadás után a rendező meghívására kiállhatott a porondra, hogy a megbocsátás erejéről beszéljen a gyerekeknek. De mi köze Lúdas Matyinak Jézus Krisztushoz?
Kalandos missziói utakról, szorgos asszonyi kezekről, a veszteségek feldolgozásáról, a víz jó illatáról és Krisztus jó illatáról is szó esett a negyedszázados Dunamelléki Nőszövetség közelmúltbeli találkozóján.
„Isten a legnagyobb mérnök: nemcsak alkot, de nyomon is követi teremtményei sorsát” – tartja egy fiatal gépészmérnök, aki egyetemista társaival együtt mérnöki pályaművekben mutatta be, mit jelent a reformáció az épületek és a gépek világában.
A politikai pártok után az egyházat tartják a legkevésbé megbízható szervezetnek fiatalok, ezért is fontos, hogy a Művészetek Völgyében személyes találkozásoknak adtak teret a reformátusok és az evangélikusok július utolsó hetében.
A Művészetek Völgye református udvarának egyik különlegessége az a festőműhely, ahol a látogatók is bekapcsolódhatnak a fakazetták festésébe. Az alkotások a taliándörögdi református templom mennyezetét díszítik majd. Az alkotóműhelyt Votin Dóra festőművész és Szabó György építész vezetik.
Jakab Miklós egy életen át vállalta a vakok és siketek lelkigondozását, ismerte a Braille-írást és jelnyelven is prédikált a hallássérülteknek. A református lelkészre emlékeztek születésének 105. évfordulóján a Református Missziói Központban.
Ha elfogadjuk, hogy Isten teremtett világában élünk, akkor csak azok a vezetők lehetnek hosszú távon eredményesek, akik Isten iránymutatását követik – véli Szalai Zsolt, a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társaságának elnöke. Július 10-ig lehet kedvezményesen jelentkezni az őszi GLS nemzetközi vezetői konferenciára, amely elsősorban keresztyén vezetőknek biztosít lehetőséget arra, hogy a világban fellelhető vezetési gyakorlatokat összevessék a Szentírással.
Kárpátaljai árva gyerekek megsegítésére rendeznek jótékonysági koncertet az ercsi református templomban ma este. A Kaláka együttes koncertjének teljes bevételét olyan magyar gyerekek ellátásra fordítják, akiket szüleik kórházakban hagytak, mert nem tudnak róluk gondoskodni.
Apa-fia szembekötősdi, mese az elvehetetlen bizalomról, jókedvű éneklés – csak néhány villanás a pestszentlőrinci református gyülekezet apa-fia, anya-lánya délutánjáról. Az ötletgazdák a Liebenzelli Misszióból érkezett német fiatalok, akik az elmúlt hetekben több magyarországi református gyülekezet szolgálatába is bekapcsolódtak.