Hogyan tölthetik be missziói elhívásukat a gyülekezetek a koronavírus-járvány idején? Erre keresi a választ a felekezetközi Kovász közösség református lelkészek részvételével meghirdetett péntek délutáni online konferenciáján.
„Szeretnénk, ha megmaradna a tudományos igényesség, de a forma és a megfogalmazás érthetőbb, befogadhatóbb lenne a nem tudományos világ számára is.” Lányi Gáborral a HIT Talk podcastról beszélgettünk.
Sokan vágynak sikerre, gazdagságra, a problémák azonnali megoldására, de ki vágyik Isten bölcsességére? Elérhető ez a bölcsesség, vagy csak a „kiváltságosok” férhetnek hozzá?
Idén a a „Hagyomány, Identitás, Történelem” – rövidítve: HIT – konferencia helyett pódium- és kerekasztalbeszélgetéseket szervez a Károli Gáspár Református Egyetem, amelyek felvételeit podcast formájában teszik közzé.
Régebben a szülők tanították meg gyermeküknek az új technológiákat, ma a gyermekek jóval többet tudnak az új eszközökről és az online felületekről, mint szüleik. A kibertér veszélyeivel azonban minden korosztálynak tisztában kell lennie.
Imatakaró – ezzel a címmel jelent meg a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium új kiadványa, amely a 2020 tavaszi digitális oktatás idején született imádságokból, jegyzetekből, közösségi megmozdulások emlékeiből válogat.
Hiánypótló felmérést indított el a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ifjúsági Bizottsága. A kutatás átfogó képet adhat a keresztyén egyházak fiataljairól, de a nem hívő fiatalok vonatkozásában is reprezentatív adatokkal szolgálhat.
Pál apostol Istenben megerősödve, a Krisztusban kapott kegyelemben lehetett bátorrá, hogy kimondhassa az igazságot – ez a Pál védőbeszéde című monodráma legfőbb üzenete. A darab ősbemutatójának a Bibliamúzeum ad otthont szeptember huszonötödikén.
Tartalom és forma harmóniája valósul meg a Csendesedő webshop keresztyén üzeneteket hordozó kézműves termékein, amelyek esztétikusságuk mellett a lelki töltekezésben is segíthetnek minket.
Hogyan élték meg a járványhelyzetet a hazai keresztyén könyvkiadók, milyen újdonságok megjelenésére volt lehetőségük és terveznek-e a Könyvhéttel? Körképünk a 91. Ünnepi Könyvhét online programjaira készülve.
Ezzel a címmel készült dokumentumfilm a Rákospalotai Javítóintézet intézményi lelkészének szolgálatáról. Kerekes Szabolcs egy évtizede kitartóan látogatja a bent lakó fiatal lányokat, hogy bizonyságot tegyen az örömhír életeket átformáló erejéről. Vajon tényleg van kiút az ördögi körből? A film bemutatóját megelőzően vele és az egyik alkotóval beszélgettünk.